Még az idén elindul a kkv-piac a Budapesti Értéktőzsdén

A kkv-piac indulását az idei harmadik vagy negyedik negyedévre ígérte Végh Richárd, a tőzsde elnök-vezérigazgatója. A tőzsdére való felkészülést 2020-ig egymilliárd – uniós forrású – forintból támogatják.

Az elnök-vezérigazgató a Napi.hu „Lesz-e újabb aranykor a magyar tőzsdén?” című, csütörtökön Budapesten tartott szakmai konferenciáján azt mondta: a BÉT vezetése tovább szeretné erősíteni a kibocsátók aktivitását, ösztönzi az új vállalkozások megjelenését, és emellett arra is törekszik, hogy a börzén jelen lévő társaságok is aktívabban használják a lehetőségeit. Végh Richárd kiemelte: a tőzsdére való felkészülést 2020-ig egymilliárd – uniós forrású – forintból támogatják, ebből a pénzből akár a képzésen való részvételt is lehet támogatni.

Növekvő forgalomban új történelmi csúcson zárt a BUX
A BUX június 2-án pénteken 35 150,44 ponton állt, ami az előző heti záróértéknél 791,51 ponttal, 2,30 százalékkal magasabb. A héten a részvénypiac forgalma 49,5 milliárd forint volt, szemben az előző heti 43,1 milliárd forinttal, a vezető részvények erősödtek.
Azok a középvállalatok, amelyeknek tőkére van szükségük, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alaphoz (NTA) fordulhatnak–- írja a napi.hu –, ami fontos változás Végh szerint, hiszen ezáltal jelentősen könnyíthetik a megjelenést. Az NTA egy kormánydöntésnek köszönhetően 20 milliárd forinttal indul. A fő cél a tőzsdei vállalatok számának növelése, illetve a már ott lévő vállalkozások fejlesztése. Az alap kisebbségi tulajdonrészt vásárol majd a tőzsde iránt érdeklő cégekben, várhatóan évente 4–8 befektetést fognak végrehajtani.

A portál beszámolója szerint a kkv-kra más szabályok fognak vonatkozni akkor, amikor ki akarják vezetni a papírjaikat a tőzsdéről. Magas arányú (75 százalék) közgyűlési határozatra továbbra is szükség lesz, ám nem lesz vételi ajánlati kötelezettség.

 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo