Húsz százalékra csökkent a hazai feketegazdaság aránya

Ezt állította legalábbis Domokos László a 2018-as költségvetésről tartott csütörtöki előadásában. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint a hazai feketegazdaság aránya a GDP-hez viszonyítva korábban 24 százalék volt.

Elmossa az árrésstopot a recesszió?
Mekkora sebeket ejt rajtunk Donald Trump vámháborúja?

Online Klasszis Klub élőben Jaksity Györggyel!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves közgazdászt!

2025. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A központi költségvetés véleményezése az Állami Számvevőszék törvényben meghatározott feladata – nyitotta előadását Domokos László az aszhirportal.hu beszámolója szerint. Felidézte: míg a 2015-ös költségvetési törvénytervezet véleményezése során a bevételi előirányzatok 72 százalékát ítélte megalapozottnak az ÁSZ, egy évvel később, a 2016-os költségvetés véleményezésekor már közel a 90 százalékát, a 2017-esnél pedig a bevételi előirányzatok közel 100 százalékát minősítette megalapozottnak. A bevételek esetében 100 százalékos megfelelőséget első alkalommal az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott 2018-as büdzsé esetében állapított meg az ÁSZ – mondta el Domokos László.

Nálunk fáj a legtöbbe 100 forintnyi bér
Régiónk országainak adórendszere az elmúlt években stabilnak mondható. A drasztikus strukturális átalakulások korszaka mára lezárult, a válságadók esetenként fokozatosan kivezetésre kerültek, máshol végleg beépültek az adórendszerek szerkezetébe. Mivel az elmúlt években az államháztartás egyenlege a legtöbb helyen sokat javult, a fogyasztás pedig növekedésnek indult, ez adott némi mozgásteret a pénzügyi kormányzatoknak, hogy az általános adópolitikájuk terén is új irányba forduljanak - derül ki a Mazars legfrissebb, közép-kelet-európai adóbrosúrájából.
Mindez azt mutatja, hogy az elmúlt években stabilizálódott a magyar költségvetés – húzta alá az ÁSZ elnöke. Mint mondta: kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé vált az adórendszer, valamint az elmúlt években bevezetett új eljárások, mint az elektronikus pénztárgép rendszer és az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer, közismert nevén EKÁER, működnek és stabilan hozzák a tervezett bevételeket – fejtette ki Domokos László. Az ÁSZ elnöke rámutatott: a központi költségvetés gazdálkodásának biztonsága szempontjából alapvető fontosságúak ezek, a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedések.

Domokos László hozzátette: elemzők szerint, a hazai feketegazdaság aránya a GDP-hez viszonyítva 24 százalékról 20–21 százalékra csökkent az elmúlt években. Ezt a tendenciát erősíteni kell, ezért olyan kormányzati intézkedésekre van szükség, amelyek az illegális zónát évről évre zsugorítják. Az illegális viszonyok felszámolásáért újabb olyan intézkedéseket kell meghozni, amelyek aztán növelik az adóbevételeket. Tovább kell növelni az adóbeszedés hatékonyságát, amely nemcsak öncél, hanem eszköz is lehet arra, hogy az adókulcsok csökkenhessenek – világított rá az ÁSZ elnöke.

Véleményvezér

A statisztika azt mutatja, hogy mit sem érnek a kormányzati hatósági árak

A statisztika azt mutatja, hogy mit sem érnek a kormányzati hatósági árak 

Árkorlátozás ide, vagy oda, azok mennek felfelé.
2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia

2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia 

Szépen gazdagodott a Matolcsy gyerek.
A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak

A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak 

Orbán Viktort kifejezetten negatív színben tüntetik fel cseh plakátokon.
Kiderült miért vonta vissza vámjait Trump

Kiderült miért vonta vissza vámjait Trump 

A közgazdászok pártállás nélkül visítanak.
180 fokot fordult Orbán Viktor és Donald Trump barátja

180 fokot fordult Orbán Viktor és Donald Trump barátja 

A politikusok némelyike felülmúlja a szélkakasokat.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo