A kisboltokat elsöpri a munkaerőhiány

Jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma a boltokban egy év alatt. Eddig ötödével emelték az eladók bérét, újabb béremelésre már alig futja. De ez így is kevés az eladóknak, akik közül sokan továbblépnek, ráadásul feltehetően megint jó néhány bolt, főleg kicsi, bezár.

A kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 5,2 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva pedig 5,7 százalékkal nőtt júniusban az egy évvel korábbihoz képest. Az első fél évben a forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 3,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - jelentette szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Miközben a forgalom emelkedett, a kiskereskedelmi dolgozók száma viszont csökkenő tendenciát mutat. (Miközben nemzetgazdasági szinten a foglalkoztatottak száma jelentősen nőtt.)

Kép:Pixabay

A Blokkk.com szerint a KSH adatai alapján az idei év második negyedévében a bolti kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma 353 ezer főre zuhant, amire az elmúlt három évben, miközben évről-évre bővült a forgalom, nem volt példa. A boltos létszámesés az elmúlt egy évben negyedévről-negyedévre nézve folyamatos volt. Még 2016 második negyedévére, a vasárnapi boltzár eltörlését követően feljebb kúszott ugyan a létszám a korábbihoz képest, de utána már folyamatosan csúsztak lefelé a mutatók, a tavalyi negyedik negyedéves 367 ezres csúcsról idén 353 ezerre.

Nem oldja meg a béremelés a munkaerőhiányt
A munkaerőhiány növeli a bérigényt, ugyanakkor a termelékenység nem biztos, hogy megalapozza a magasabb fizetéseket. Ráadásul a jobb fizetés sem oldja meg a problémát – derül ki a Coface hitelbiztosító régiós elemzéséből.
A létszámcsökkenésben feltehetően szerepet játszott az is, hogy számos boltos nem tudta az alkalmazottainak kifizetni a megemelt minimálbért, így hallani különböző kerülőutakról, például a munkaidő rövidítésről is (nyolc óra helyett valamilyen részmunkaidő), vagy éppen leépítésről, de a boltbezárási statisztika sem fog javulni. Nem véletlen a "rögtön jövök" táblák megszaporodása az elmúlt időkben. De - az előbbi hatással éppen ellenkezőleg - munkaerő sincs elég ott, ahol tudnának fizetni, így nem véletlen az sem, hogy a legjobban fizető nagyáruházaknál is állandósult a munkaerő keresés. Tehát a korábban boltokban dolgozó munkaerő egy része elszivárgott más, az ágazaton kívüli területre.

Pedig jelentős volt a béremelkedés a szektorban:  2017 júniusában a boltos kiskereskedelemben a fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete 188 ezer forint volt, egy évvel korábban 159 ezer forint. (Jelentősen emelkedett nemcsak a kiskereskedelemben, hanem minden fizikai munkakörben a bér.) Ez bizony 29 ezer forintnyi különbség, a növekedés üteme pedig 18 százalék - miközben a kiskereskedelmi forgalom 3,9 százalékkal bővült. Nincs már sok pénzük tehát a boltosoknak bérre, főleg a kisebbeknek. Valószínű, hogy folytatódik a boltbezárás.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo