Jogi kisokos cikkek


Banánhéjak az aknamezőn - családi vállalkozások is nagy összegre büntethetők

Banánhéjak az aknamezőn - családi vállalkozások is nagy összegre büntethetők 

Bizonyára sokan hallottak már az Európai Unió adatvédelmi rendeletéről és arról, hogy 2018. május 25-étől alkalmazandóak az új szabályok, amelyek nemteljesítése esetén komoly, akár 20 millió Euró vagy azt meghaladó összegű bírsággal számolhatnak az adatkezelést végzők. Az azonban a közvélemény számára egyáltalán nem ismert, hogy a szabályozás a családi vállalkozásoktól és egyéni vállalkozóktól kezdve a nemzetközi nagyvállalatokig mindenkire kiterjed.
Eladhatom az üdülési jogomat?

Eladhatom az üdülési jogomat? 

Üdülési joggal viszonylag sokan rendelkeznek hazánkban, így az is előfordul, hogy valaki különböző okokból ki szeretne lépni a szerződéséből. Az üdülési jogra vonatkozó szerződést rendszerint határozott időre kötik, ami azzal jár, hogy a határozott idő lejárta előtt nem mondható fel a szerződés. Így gyakran előfordul, hogy az érintett úgy szeretne kilépni a szerződésből, hogy az üdülési jogát el kívánja adni más személynek. Miként ruházható át az üdülési jog? Milyen nehézségekbe lehet ütközni az eladás kapcsán?   
Változások a fizetési meghagyásos eljárásban

Változások a fizetési meghagyásos eljárásban 

A pénzkövetelések érvényesítésének egyik legelterjedtebb módja a közjegyző által kibocsátott fizetési meghagyás. A fizetési meghagyásos eljárást egyszerűsége és gyorsasága miatt sokan választják, ráadásul a kisértékű pénzkövetelések esetén kötelező ezt az utat igénybe venni. 2018-ban jogszabályi változások következtek be a fizetési meghagyásos eljárás vonatkozásában is. Melyek a legfontosabb változások?  
A magyar kaszinó szabályozás nem egyeztethető össze az uniós joggal

A magyar kaszinó szabályozás nem egyeztethető össze az uniós joggal 

A hagyományos játékkaszinók üzemeltetésére irányuló koncessziók megadására és az online kaszinójátékok szervezésére vonatkozó magyar szabályozás nem egyeztethető össze az uniós joggal – mondta ki az Európai Bíróság.
Így szerezhetjük vissza legegyszerűbben pénzünket

Így szerezhetjük vissza legegyszerűbben pénzünket 

Több mint 6 százalékkal emelkedett a fizetési meghagyásos eljárások (fmh) száma 2017-ben Magyarországon, és 88 százalékuk néhány héten belül jogerőre is emelkedett, azaz sikerrel végződött – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) nyilvántartásából.
Nem csak a svájci bicska áll védelem alatt

Nem csak a svájci bicska áll védelem alatt 

2017 elején új Swissness-törvény lépett életbe, amely védi „Svájc” megjelölését és a svájci keresztet. A svájci Szellemi tulajdon-védelmi Szövetségi Intézet – amely jelentősen hozzájárult az új törvényhozás kidolgozásához – nemrégiben Bernben workshopot rendezett a svájci nagykövetségek munkatársai számára. Sajnos Magyarországon is újból és újból előfordul, hogy reklám céljából visszaélnek svájci származásra vonatkozó jelzéssel.
Betiltják az indokolatlan területi alapú internetes korlátozásokat

Betiltják az indokolatlan területi alapú internetes korlátozásokat 

Tilos lesz az indokolatlan területi alapú internetes korlátozás az Európai Unióban a tagállamok kormányait tömörítő tanács keddi jóváhagyása nyomán, így a fogyasztók szabadon választhatnak majd, honnan rendelnek a világhálón, ugyanis állampolgárságuk, lakhelyük vagy tartózkodási helyük alapján nem tagadhatják meg tőlük a vásárlást, és nem irányíthatják át őket más weboldalakra az online kereskedők.
Veszélyes a hideg: erre ügyeljünk a munkahelyeken!

Veszélyes a hideg: erre ügyeljünk a munkahelyeken! 

Szokatlanul hideg időjárásra számíthatunk az elkövetkező napokban, így mind a szabadban, mind a zárt környezetben dolgozóknak és munkáltatóiknak is fokozottan ügyelniük kell az ilyenkor alkalmazandó munkavédelmi szabályok betartására. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat!
Új NAIH ajánlás – mire figyeljünk, ha honlapunk van?

Új NAIH ajánlás – mire figyeljünk, ha honlapunk van? 

Ha rendelkezünk honlappal, biztosan érint minket az Infotv., még ha nem is minden esetben tudunk róla. Ha a honlapunkon akár direkt, akár indirekt módon elkérjük a látogató adatait, már adatkezelőnek minősülünk - figyelmeztetett Bende Kata, a ZK Design szakértője.
5 dolog, amit érdemes tudni a foglalóról

5 dolog, amit érdemes tudni a foglalóról 

Foglaló átadása legtöbbször ingatlan vásárlás esetén szokott előfordulni, de más szerződéses kötelezettségvállalás megerősítéseként is adhatnak foglalót a felek. A foglaló alkalmazásával a felek jelentős kötelezettséget vállalnak, ezért érdemes áttekinteni a foglaló legfontosabb jogi jellemzőit.

6 milliárdos bírságot is kaphat, ha tavasztól nem figyel a személyes adatokra 

A május 25-én hatályba lépő egységes európai adatvédelmi rendelet (GDPR) különösen érzékenyen érintheti az érintett vállalkozásokat, mivel a bírság akár 20 millió euró (6,2 milliárd forint) is lehet, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

A Zsolnay-ügy: lehet a bizalomvesztés felmondási ok? 

A bírói gyakorlatban ritkán fordul elő munkavállalói azonnali hatályú felmondással kapcsolatos jogvita és még ritkább az olyan eset, amikor a munkavállaló hivatkozik bizalomvesztésre. Ezért is érdekes a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. esete, ahol is 2016 júniusában 117 dolgozó távozott azonnali hatályú felmondással, melyet az első- és másodfokú bíróság is jogellenesnek talált.

Nem lehet akárki világörökös 

A világörökségi területeken levő ingatlanok régóta különleges szabályozásban részesülnek. A jogszabályok szigorúbb szabályokat határoznak meg az ilyen ingatlanok beépítésére, átépítésére és használatára – hívja fel a figyelmet dr. Jalsovszky Pál, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda blogjában.

Mit kell tudni a munkáltatói fizetési felszólításról? 

Ha a munkáltatónak valamilyen pénzkövetelése áll fenn a munkavállalóval szemben, akkor e követelését többféleképpen érvényesítheti. A követelés érvényesítésének egyik módja a munkáltató által a dolgozóval közölt fizetési felszólítás, amely meghatározott feltételek esetén alkalmas arra, hogy a munkáltató követelése végrehajtásra kerüljön. Mit kell tudni a munkáltatói fizetési felszólításról?  

A magyar vállalkozók harmada nem is hallott a GDPR-ról 

Mindössze három hónap maradt az általános európai adatvédelmi rendelet (GDPR) hatályba lépéséig, ennek ellenére a hazai vállalkozások harmada még csak nem is hallott erről – derül ki a Microsoft felméréséből. A magyar cégek döntő többsége azt sem tudja, vonatkoznak-e rá ezek a kötelező érvényű, jelentős bírságot maga után vonó előírások, így a legtöbbjüknek semmiféle terve sincs arra, hogyan feleljen meg ezeknek a szabályoknak.

23 milliós bírságot kapott két cég az MNB-től 

10 millió forint bírsággal sújtotta az MNB az Első Magyar Befektetői Szövetkezetet, mert engedély nélkül visszafizetendő pénzeszközöket gyűjtött. A Ciprusban bejegyzett Skylite Kft. 20 milliós bírságot kapott.

Uber, Airbnb: ki minősül munkavállalónak? 

Az egyre gyorsabban terjedő "gig economy" cégeivel kapcsolatban egyre gyakrabban merül fel felhasználóik jogi státusa, vajon ügyfélnek, vagy munkavállalónak tekinthetünk-e például egy Uber-sorfőrt? Párkányi Rita, a KCG Partners Ügyvédi Társulás ügyvédjének segítségével jártunk utána a kérdésnek.

Ki a hunyó, ha összetöröm magam a jeges járdán? 

A válasz nem egyértelmű. Budapesten és a nagyvárosokban az utak, a megállóhelyek, vagy a járdák más-más személy, társaság tulajdonában, kezelésében állnak. Ha valaki balesetet szenved, mely kizárólag annak köszönhető, hogy az érintett szakaszt nem jégmentesítették, meg kell találni, a károsult személy kivel szemben léphet fel kártérítésért – írja a Das Jogszerviz.

Most a társasházak szívnak, ha kazánt cserélnek 

Szeptemberben újabb rendelkezések lépnek életbe a kazáncserék kapcsán, melyek főként a társasházakban élőket érintik. Megszűnik a turbós kazánok helyére felszerelhető ErP minősítéssel rendelkező TURBO kondenzációs készülékek gyártása, illetve a hagyományos kéményes készülékekben is jelentős műszaki átalakítás szükséges, ami előreláthatólag komoly áremelést hoz magával – derült ki a Szerelvénybolt Kft. tájékoztatásából.

Mikor kell kártérítést fizetnie a cégvezetőnek? 

Milyen generális szabályokon alapul a vezető tisztségviselők felelőssége Magyarországon? Milyen eseteket fed le a wrongful trading a hazai szabályozási környezetben? A fenti kérdéseket tekinti át Bögös Tímea és Mangliár Vanda, a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda DLA Piper munkatársai.

Védjegybitorlás az AdWords-hirdetésekben: mit tehetünk ellene? 

Mit tehetünk, ha a versenytársunk a mi védjegyünket használja Google AdWords hirdetésében kulcsszóként – avagy védjegybitorlás a Google hirdetési rendszerében. Szakértőnk megmutatja, mit tehetünk ebben az esetben!

Ki jogosult a lakásbérleti jog folytatására? 

A lakásbérleti szerződés a bérlő halála esetén rendszerint megszűnik, mivel a bérlő örököse a lakásbérleti jogot nem örökli. Azonban meghatározott feltételek fennállása esetén lehet olyan, lakásbérleti jog folytatására jogosult személy, aki a bérletet az elhunyttal azonos feltételek mellett folytathatja. Kik lehetnek jogosultak a lakásbérlet folytatására és milyen feltételekkel?

Versenyképesebb lehet a vámkezelés az új törvénnyel 

Az idén életbe lépett új nemzeti vámtörvény szerint vámigazgatási ügyekben kizárólag a vámjogszabályokat lehet alkalmazni, közigazgatási vagy az adóigazgatási háttérszabályt már nem. 2018-tól vámigazgatási ügyben – amennyiben az ügyfél nem kíván személyesen eljárni – vámügyeit és az azokhoz kapcsolódó jogorvoslati eljárást kizárólag vámjogi képviselője útján intézheti. A részleteket megtudhatjuk Falcsik Istvántól, az RSM Blogjából.

Még mindig nem ügyelnek az adatvédelemre a vállalatok 

A vállalatok mindössze 34,4 százaléka ügyel arra, hogy működése összhangban legyen a legfontosabb nemzetközi adatvédelmi alapelvekkel. Az előírások teljesítése során a legnagyobb problémát a személyes adatok kategorizálása jelenti, a másik nagyon problémás kérdés pedig, hogy a cégek valóban csak számukra releváns adatokat gyűjtsenek.

Diszkrimináció az álláshirdetésben: nem éri meg 

Az év elején rengeteg munkavállaló keres új munkahelyet és sok munkáltató a munkaerő bővítésével kívánja fellendíteni cégét. Ebből adódóan az év első hónapjaiban nagyobb figyelem irányul az álláskeresőkre, az álláshirdetésekre és ezzel együtt az állásinterjúkra is.

Mikor perelhető külföldi személy Magyarországon? 

A kereskedelmi életben és egyéb vagyoni viszonyokban is előfordul, hogy olyan személyek, cégek kerülnek egymással kapcsolatba, akik különböző országokból származnak. Ha e viszonyokkal kapcsolatban jogvita alakul ki, felmerülhet a kérdés, hogy a külföldi érintett ellen hol kell pert indítani. Lehet-e perelni a külföldi érintettet Magyarországon?  

Hogyan ajándékozhat az örökhagyó? 

A végintézkedés leggyakoribb formája a végrendelet, amelyben az örökhagyó egyoldalú nyilatkozatával rendelkezik halála esetére. Vannak a végintézkedésnek nem egyoldalú, hanem szerződéses formái is, amelyek egyike a halál esetére szóló ajándékozás. Mit kell tudni a halál esetére szóló ajándékozásról? Miként adózik a megajándékozott?

Egymás között hívhatjuk pálinkának 

A Magyar Pálinka Lovagrend megállapodott az erdélyivel arról, hogy a köznapi szóhasználatban használható legyen a pálinka megnevezés Erdélyben is, és mindkét lovagrend tagjai betartják a pálinkával kapcsolatos, mindenkor érvényes törvényi előírásokat.

Idén 3,5 millió feltöltős SIM-kártyánál kell egyeztetni az adatokat 

Az idén mintegy 3,5 millió feltöltős SIM-kártyánál kell elvégezni a jogszabályban előírt éves adategyeztetést, amelyet a szerződéskötéstől számított fordulónapokon kell elvégezni - közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) az MTI érdeklődésére. A szolgáltatók közölték, már januárban elkezdik az ügyfelekkel az adategyeztetést.

GDPR rendelet IT biztonság szemmel 

Egyre többször hangzik el az Ügyfelek részéről a következő kérdés: „Milyen arányban jogi és mennyire IT kérdés a GDPR felkészülés”? Nos én személy szerint ennél tovább szoktam bontani ezt a témakört. A jogi és IT oldala mellett megjelennek az üzleti döntések is, ami a felkészülés szerves része. Jelen bejegyzésben abban szeretnék segítséget nyújtani, hogy az IT biztonsági tekintetben, hogyan tudunk akár házon belül is felkészülni bizonyos helyzetekre.

Személyre szabott cégek? Érdemes próbálkozni 

Az immár több mint két éve hatályba lépett „új” Ptk. lehetővé tette, hogy a vállalkozások saját képükre formálják szervezetüket és működésük szabályait. A tálcán kínált lehetőség pedig meg is ragadta a jogászok fantáziáját. Olyan extrém ötletek repkedtek a levegőben, mint például, hogy kft. is bocsásson ki részvényt vagy más, tagsági jogot megtestesítő értékpapírt. A cégbíróságok azonban hamar lehűtötték a kedélyeket és kialakították az ún. „státuszszabályok” kategóriáját: a jogszabály rugalmassága ellenére sem lehet eltérni azon szabályoktól, amelyek egy társasági forma jellegadó sajátosságát képezik.

Az nem veszélyes, ha a GPS-t állítgatjuk vezetés közben? 

Kihangosítóval telefonálunk, az utasainkkal beszélgetünk, zenét hallgatunk és rádiót állítgatunk. vagy például a navigációt piszkáljuk - menet, pontosabban vezetés közben. Mindez mennyire veszélyes illetve szabályos? Erre kereste a választ a DAS Jogszerviz.

Aggódik a GDPR miatt? Néhány jó tanács a felkészüléshez 

Május 25-én az összes uniós tagállamban életbe lép az egységes adatvédelmi rendelet (GDPR), amire már csak rohamtempóban lehet felkészülni. A szabályozás, amelynek megsértését május után súlyosan szankcionálhatják, alapos felkészülést és sokszor szemléletváltást is igényel minden cégtől, ahol személyes adatokat kezelnek. Ez gyakorlatilag az összes vállalkozást érinti a legnagyobbaktól az akár csak egy alkalmazottat foglalkoztató legkisebbekig. Az átgondolt felkészülést a szakemberek a kis cégeknél is 6-8 hónapra taksálják. Akik még nem kezdték el, az utolsó utáni órákra kaphatnak egy listát a legfontosabb átgondolandó kérdésekről és lépésekről a papíralapú adatvédelemmel foglalkozó Fellowes cégtől. 

Rossz hír jött a devizahiteleseknek 

Egy most közzétett főtanácsnoki indítvány szerint egyhamar nem születik döntés az Európai Bíróságon a devizahiteles szerződések rendezése kapcsán. A főtanácsnok ugyanis úgy véli, hogy az ügyben érkezett beadvány elfogadhatatlan.

Nem sokat tehet, ha kirúgják, hiába van igaza 

A munkaviszony megszüntetése kiemelkedően gyakori forrása a munkaügyi jogvitáknak, ezek jelentős része pedig bíróságon végződik. A munkaadók nagy része csúszós talajnak látja a munkáltatói felmondást, mivel azt megfelelően meg kell indokolni. A DAS Jogszerviz szakértője összeállította, mit tehet az alkalmazott felmondás esetén.

Nem pihenhetnek kamionjukban a sofőrök 

A luxembourgi székhelyű uniós bíróság egy belgiumi törvényszék kérésére értelmezte a sofőrök pihenőidejére vonatkozó szabályozás szövegét. A jogalkotó ily módon arra törekedett, hogy a járművezetőknek lehetőségük legyen arra, hogy szokásos heti pihenőidejüket olyan helyen töltsék, amely alkalmas és megfelelő szálláskörülményeket biztosít, márpedig egy kamion vezetőfülkéje nem tűnik ilyennek.

Mit mond a GDPR az elhunyt személyek adatainak védelméről? 

A személyes adatokkal kapcsolatos hatályos adatvédelmi szabályozás (infotörvény) kizárólag élő természetes személyek személyes adataira terjed ki. Azonban mindenki meghal egyszer, legalábbis a tudomány jelenlegi állása szerint a halált senki sem kerülheti el. Ez felveti azt a kérdést, hogy mi lesz a sorsa az elhunyt személy személyes adatainak adatvédelmi jogi szempontból, illetve az egyes adatkezelőknek a szabályozási rendszerük kialakítása körében miként kell tekintettel lenniük erre a problémakörre – olvasható az RSM Hungary oldalán.

Miként felel a háziállatot tartó az állat által okozott kárért? 

Ha valaki állatot tart, akkor felelősséggel tartozik az állatért. Ebbe a körbe beletartozik az állat által másnak okozott kárért való felelősség is, amely alól csak meghatározott esetben mentesülhet az állattartó. Ki számít állattartónak, és miként felel az állata által okozott kárért?

Lehet-e védjegy a kulcsszó? 

Az elmúlt években olyan formabontó online hirdetési lehetőségek jöttek létre, amelyek nemcsak a reklámszakembereket, hanem a jogászokat is új kihívások elé állították. Hogyan lesz hirdetőből védjegybitorló? Mit tehetünk, ha más a márkanevünkkel hirdet? Mik az AdWords buktatói a hirdetők és a védjegyjogosultak számára? Többek között ezeket a kérdéseket tekintik át Rózsavölgyi Márk és Papp Gábor, a DLA Piper Magyarország munkatársai az ügyvédi iroda blogja, az Advocatus legújabb bejegyzésében.

Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai 

Januártól megváltoztak a lejárt pénzkövetelések érvényesítésére szolgáló fizetési meghagyásos eljárás (fmh) szabályai és összeghatárai: 3 millió forint alatti lejárt pénzkövetelés esetén kizárólag közjegyzőhöz lehet fordulni, az fmh felső határa pedig 400 millióról 30 millió forintra csökkent, ennél nagyobb összegű, lejárt pénzkövetelés csak bírósági úton érvényesíthető - hívja fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). 

Dolgozhat-e a munkavállaló a munkája mellett? 

Sokszor előfordul, hogy valakinek a főállása mellett egyéb munkájából is származik bevétele. Ennek kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkavállaló milyen feltételekkel dolgozhat máshol? Megtilthatja-e a munkáltató, hogy a dolgozója máshol is munkát vállaljon vagy vállalkozást folytasson?

Új terméktájékoztató a biztosítóknál 

Januártól az EU rendeletének életbe lépése a hazai társaságokat is arra kötelezi, hogy minden, befektetési elemet tartalmazó biztosításhoz egy új információs anyagot tegyenek elérhetővé a potenciális ügyfelek részére. Az alig három oldalas, úgynevezett Kiemelt Információkat tartalmazó Dokumentumba (KID) jelentős mennyiségű adatot kellett belesűríteni. Ezeknek a helyes értelmezése a pénzügyekben járatosabbaknak is komoly kihívást jelenthet, és számos félreértésre adhat okot – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Pénzmosás: sokba kerülhet, ha nem intézkedik időben 

2017 őszétől sokat hallottunk a pénzmosás megelőzése érdekében tett intézkedésekről, de sem maga a probléma, sem a korlátozását célzó erőfeszítések nem új keletűek vagy ismeretlenek az érintetteknek. A 2017. június 26-tól hatályos új Pénzmosási törvény miatt ismét reflektorfénybe került a téma, amely gyakorlatilag nem más, mint egy EU-s irányelv magyar jogrendbe történő átültetése.

Szabályos parkoláskor is jöhet a büntetés 

Nincs még egy olyan városi szolgáltatás Budapesten, amely gyakoriságát és formáját illetően annyi vitára adna okot, mint a parkolásra vonatkozó szabályok alkalmazása. A DAS Jogszerviz a kerületi parkolási társaságok olyan bírságolási gyakorlatára hívja fel a figyelmet, amely jogilag aggályos és vitatható ugyan, a vita rendezése azonban aránytalan idő- és költségráfordítást igényel az autóstól.

Jogi esetek a Wi-Fi-n innen és túl 

Felmerülő jogi esetek a felelőtlen Wi-Fi használatból adódóan. Vajon tényleg megteszünk mindent, hogy elkerüljük a senki által sem kívánt biztonsági incidenseket? Mit tegyünk, ha bekövetkezett a baj? Mire gondolunk és mire kellett volna gondolnunk, hogy távol maradjunk a nem kívánt jogi esetektől!

Nem rögtön büntetnek - az autópályán is vehetünk matricát 

Az autópályára hajtva még egy órán belül megvásárolható lenne a használati jogosultság, ügyfélbarát módon változna számos pótdíjfizetésre vonatkozó előírás, jövő nyártól a motorosok kedvezményes havi matricát is vehetnének a fejlesztési tárca javaslata szerint.

Dukai Reginát is elővette a GVH 

Nem minősül független véleménynek vagy semleges tartalomnak a közösségi médiában megjelent olyan poszt, amelynek közzétételében a közzétevő gazdaságilag is érdekelt. A többi között ezt tartalmazza a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) témában kiadott állásfoglalása. 

Munkaügyi per: hogyan úszhatjuk meg a perköltséget? 

A munkaviszonyból származó igényeket munkaügyi perben lehet érvényesíteni, beleértve a meg nem fizetett munkabér iránti követelést, vagy a jogellenes felmondásból származó igényeket is. A pereskedés a munkavállaló és a munkáltató számára akár jelentős költséggel is járhat. Ezért a munkaügyi perekben a jogérvényesítés megkönnyítése érdekében a törvény költségkedvezményeket biztosít a feleknek, amelyek közül a legjelentősebb a munkavállalói költségkedvezmény.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Jogi kisokos téma
heti hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.

Adózás

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál 

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.

Klímablog

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan 

Masszív fölényben vannak a benzinesek az autóval rendelkező középkorúak táborában, hiszen 66 százalékuk ilyen meghajtású gépkocsival rendelkezik.

Gazdaság

Egy hónap alatt padlóra került a német gazdasági hangulat

Egy hónap alatt padlóra került a német gazdasági hangulat 

Márciusban a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe egyaránt meredeken csökkent.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo