Friss cikkeink


Minden 15. Windows veszélyben

Minden 15. Windows veszélyben 

A Microsoft múlt heti "Plug-and-Play" biztonsági javításainak kiadása óta a rosszindulatú kódok írói versenyt futnak az idővel: sorra "gyártják" a vírusok és férgek legújabb variánsait.
Továbbra sem nyit az osztrák munkaerőpiac

Továbbra sem nyit az osztrák munkaerőpiac 

Az osztrák hatóságok újabb három évvel, 2009-ig hosszabbították meg az új uniós tagállamokból érkező munkavállalókra vonatkozó tilalmat, ráadásul elképzelhető, hogy akár 2011-ig is zárva tartják a határokat.
Konferenciaturizmus nagyipari módon

Konferenciaturizmus nagyipari módon 

Az előző év azonos időszakához képest Magyarország 15%-kal több nemzetközi konferenciának adott otthont - tette közzé statisztikáját a Magyar Turizmus Rt.
Vegyen részt a segélyüzletben!

Vegyen részt a segélyüzletben! 

Nemcsak az iraki olajszektor újjáépítése kecsegtet jó üzlettel, a világ évente sok tízmilliárd dollárt fordít az elmaradott térségek fejlesztésére. A magyar cégek követhetnék az osztrák példát, szomszédunk vállalatai 20-szor annyi megrendelést nyernek el, mint a magyarok.
Borfolyam a Budai Várban

Borfolyam a Budai Várban 

Ismét megrendezik a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivált, a szeptember 4-14. közötti gasztronómiai és turisztikai eseményen itt lesznek Európa borászati vetélytársai is.

Immobilak az európai munkavállalók 

Az Európai Bizottság minél több munkavállaló nemzetközi karrierjének elősegítése céljából 2006-ot az Európai Mobilitás Évévé jelölte ki. Jelenleg ugyanis a kontinens polgárai közül kimondottan kevesen lépik át a határokat.
Hitelrontással vádol a MÁV

Hitelrontással vádol a MÁV 

Prekoncepcióra épült, s alkalmassá válhatott a nézők megtévesztésére a közszolgálati televízió "Szólás szabadsága" című augusztus 7-i és 14-i, motorvonattenderről szóló két műsora - állítja a kifogást emelő MÁV Rt.

Kártyaokmányokkal nyert tendert az Állami Nyomda 

Albán autósok Magyarországon gyártott jogosítványokkal közlekedhetnek a jövőben. Az Állami Nyomda Rt. a Bull Magyarország alvállalkozójaként részt vesz az albániai új, kártyaalapú gépjárművezetői engedélyek és kibocsátói rendszerének szállításában.
Leírható lesz a teljes iparűzési adó

Leírható lesz a teljes iparűzési adó 

Kapuzárást jelent a természetbeni juttatások járulékszabályainak változása, a Kenyába szóló utazások támogatottsága egy törvénynek köszönhetően csökken tehát. Mindeközben az államháztartás hiánya egyre inkább tervszerűen alakul.
Elszabadulhat a veszélyes féreg

Elszabadulhat a veszélyes féreg 

Az AVERT, a McAfee vírusszakértői csoportja szerda hajnali közleménye szerint a W32/IRCbot.worm! internetes chat (IRC) vírus nagy veszélyességű kitörést jelent mind a munkahelyi, mind az otthoni felhasználók számára.

Italt hirdet a hipermarket 

A láncok akciós újságjaik megjelenésének időpontját általában a versenytársak újságjainak megjelenéséhez igazítják, és tekintettel a magyar fogyasztók vásárlási szokásaira, érvényességük általában két hétvégét is felölel.

Másfél millió hívás a Szigeten 

Minden eddigi rekordot megdöntöttek a Pannon GSM ügyfelei az idei Szigeten. A rendezvény ideje alatt a tavalyi rekordforgalmat messze túlszárnyalva többet beszéltek, SMS-eztek, és idén először videotelefonáltak a mobilosok

SMS-rekord a Szigeten! 

Minden eddigi rekordot megdöntöttek a Pannon GSM ügyfelei az idei Szigeten. A rendezvény ideje alatt a tavalyi rekordforgalmat messze túlszárnyalva többet beszéltek, SMS-eztek, és idén először videotelefonáltak a mobilosok.

Metrópályázaton indulnak a vonattender vesztesei 

Nyolc pályázat érkezett kedden a BKV metrókocsi-tenderére. A pályázók között olyan cégek is szerepelnek, amelyek korábban a MÁV-vonattenderén kudarcot vallottak. Részletes ajánlattételre 3-5 cégnek lesz majd lehetősége.

Csisztu-Kaszala-skalp 

Beckham, Raul, Guti, Roberto Carlos és Crespo egyszerre lép arra a pályára, amelyet a Klubrádió kínál a világhírű focistáknak. Igaz, gólok nem lesznek.

Novembertől ügyintézés otthonról 

November 1-én hatályba lép a 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól. A jogszabály segítségével - amely a magyarországi elektronikus ügyintézés követelményeit és szabályzatát rögzíti - hatezer szolgáltatás elektronikus úton történő elintézése válik lehetségessé.

Járai kemény tézisei 

Az államadósság legyen nulla, a pénzügyminiszter pedig mondjon le, ha nem teljesül a költségvetési hiány, a büdzsé számait pedig elfogadása előtt vizsgálja meg az Állami Számvevőszék és egy független bizottság - mondja Járai Zsigmond, a jegybank elnöke.

Informatikával bővít a Számalk 

A cég 200 millió forintos megbízást nyert el az Apertus Kht. érettségire felkészítő digitális tartalomfejlesztési projektjében.

Versenyelőny-menedzsment 

Az OSM várhatóan olyan tudásközpont lesz, amely az üzleti folyamatok stratégiai szemléletű menedzsmentjének gyors fejlődését eredményezi világszerte.

Pályázati pénz 30 napon belül? 

A helyettes államtitkár (és apparátusának) célja, hogy a végrehajtó intézményrendszer gyorsabban dolgozzon: hamarabb elbírálják a beadott pályázatokat, a pályázó hamarabb tudja meg, hogy nyert.

102 ezret visz haza a magyar 

2005. első félévében Magyarországon a nettó átlagkereset 102 400 forintot tett ki. A fizikai foglalkozásúak 74 900 forintot, a szellemi foglalkozásúak 134 100 forintot vittek haza havonta. A júniusi nettó keresetek 8,5 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet, ez 4,5 százalékos reálkereset-emelkedésnek felel meg.

Újabb pénz az egerszalóki fürdőberuházásnak 

Hazai és uniós büdzséből újabb 586 millió forintnyi támogatás illeti meg ezt az egerszalóki szállodából, fürdőből, üdülőfaluból álló projektet, de Liska Tibor álmai még mindig túl modernnek tűnnek.

Félmilliárdan lesznek 5 év múlva 

Az év végére meghaladja a 190 milliót a szélessávú internet előfizetők száma világszerte, az évtized végére pedig közel félmilliárdosra bővül a gyors világhálós eléréssel bíró felhasználók száma.

SMS Futár: feladó egyedi névvel 

A Pannon Futár új szolgáltatása, az Alfanumerikus SMS Futár bevezetésével augusztus 15. után nem kell, hogy rejtélyes telefonszámok mögé rejtőzzenek a tömeges SMS-ek küldői. Az egyedi szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az üzenet feladója az általa választott néven jelenjen meg minden címzett készülékén.

A GDP a II. negyedévben 4 százalékkal nőtt 

A bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 4 százalékkal nőtt - tette közzé az Ecostat a gyorsbecslését.

Jön a vonat! 

A hosszú és érthetetlen közbeszerzési huzavona után a MÁV vezetői hétfőn aláírták a motorvonatkoról szóló szerződést a svájci Stadlerral.

A főnök felelős az új kolléga sikeréért 

Mlyen on-the-job és off-the-job módszerekkel ajánlott a beilleszkedésben segíteni az újonnan belépőket? Kinek mi a szerepe a folyamatban? Mindez kiderül a Pályacsúcs magazin cikkéből.

Különdíj a Pannontól 

Biztató és nyomban eredményes játékkal játszott az átszervezett női kézilabda válogatott a Pannon GSM Kupán. A több fiatal játékost bevezető gárda veretlenül nyerte meg a négycsapatos tornát.

Félmillió egy munkahelyért 

136 cég és magánszemély kapott távmunkahely- teremtő támogatást, összesen 410 millió forint értékben. Legtöbb munkahelyet az OTP biztosítója hozhat létre.

Kóka közbelép? 

A gazdasági miniszter azt javasolja a MÁV-nak, hogy egyelőre ne írja alá a szerződést az elővárosi motorvonatok szállítására kiírt pályázata győztesével

Felzárkózóban 

A nyár folyamán beindult a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében az utolsó két központi projekt is, ám a kis- és középvállalkozások számára sokkal jobb hír, hogy ismét lehet pályázni a ROP tavalyi üdvöskéjére, az 1.2. számú, a turisztikai fogadóképesség javítását szolgáló pályázatra.

Bűnmegelőzési charta Budapesten 

Budapest Európa legbiztonságosabb fővárosa, s olyan élhető város legyen, amely képes megvédeni lakóit a XX. század káros örökségeitől - fogalmazták meg azok a kerületi polgármesterek, akik végigjárták a főváros közbiztonsági szempontból veszélyeztetett részeit.

Múlt heti fonákságok - Horn Gyula kedvenc kliséjével 

A Stadler-féle elővárosi motorvonat, amelyik Székesfehérvár és Budapest, Pusztaszabolcs és Budapest, illetve Tatabánya és Budapest között járna, közlekedni még nem tud, de késni már igen.

Most érdemes kis lakást venni? 

Eljött az idő, amie mindenki számított, ám nem ennyire korán. Az ezredforduló után meglóduló lakásépítési hullámban az akkkor 10 millió forint alatti (ma 12-14 milliós), egy-másfélszobás lakások iránti nagy keresletet mára az óriási túlkínálat váltotta fel.

A harmadik legnépszerűbb a netes álláshirdetés 

Az elmúlt három év során az offline álláshirdetések és a fejvadászcégek mellé feljött népszerűségben az internet. A brit cégek összességét tekintve a harmadik legnépszerűbb megoldás az online toborzás.

Újra pályázható a GVOP-kedvenc 

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Programja (GVOP) keretében az Irányító Hatóság 2005. augusztus 12.-től ismét meghirdeti legnépszerűbb, a kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai hátterének fejlesztését támogató 2.1.1. pályázatát.

Rába-félév 

A tőzsdecégek mostanában hozzák nyilvánosságra első félévi gyorsjelentéseiket: a Rába Rt. például 41 százalékos növekedésről adott hírt a múlt év első 6 hónapjához képest.

Heathrow, Gatwick és Stansted - felértékelődőben 

Júliusban 21,1 százalékkal nőtt a forgalom a BAA által üzemeltetett három londoni légikikötő és Budapest közötti forgalom - tette közzé a Budapest Airport Rt. egyik kérője, a BAA.

Mobilbank a nyerő 

2005. első negyedévében a lakossági ügyfelek száma 11 százalékkal, egy év alatt pedig 51 százalékkal növekedett. A mobilbanki szolgáltatást igénybevevő vállalati ügyfelek száma egy negyedév alatt 6 százalékkal, egy év alatt pedig 25 százalékkal nőtt.

Egy néző 500 forintot ér 

Az MPAA becslése szerint a filmipart megközelítőleg 3,5 milliárd dollár, azaz 700 milliárd forint veszteség érte 2004-ben, ez az összeg nem tartalmazza az online file-megosztás okozta károkat.

HP és Novell a Linuxért 

A Novell bejelentette legújabb integrált, tesztelt és minősített Nagyteljesítményű Számítástechnikai megoldását, amely úgy került kialakításra, hogy megfeleljen öt olyan iparág szükségleteinek, amelyek megfelelően körülírt, nagy számítási igényekkel rendelkeznek

Remek évet zárt a Cisco 

A világ vezető internetes hálózati eszközgyártója, a Cisco Systems nyilvánosságra hozta a cég utolsó pénzügyi három hónapjának és teljes évének eredményeit.

A költségvetés sarokszámaira várni kell 

Nem engedi elinflálni azt a 200 milliárd forintot - a GDP 1 százalékát - a kormányzat, amelyet a jövő évi adócsökkentő intézkedésekkel a lakosságnál hagy - jelentette ki a fiskáls tárca államtitkára.

Anettka kihívói az űrben 

Az amerikai Space Adventures, amely már két milliomost is eljutatott a Nemzetközi Űrállomásra, legújabb turistaútjait 100 millió dollárért szervezi a Holdra.

Hungária a magyar állam ellen 

A Hungária Közraktározási Rt. jogi képviselői egyedi megoldást - a kártérítés követelését - használják, hogy elkerüljék a hátrányos következményeket, és a cég visszakaphassa a 2004. május 1-től befizetett iparűzési adót.

Zsír fel, liszt le 

Az elmúlt egy évben volt olyan élelmiszer, amely egyharmadával többe kerül, miközben néhány másik ötödével lett olcsóbb. A ruhák és a tartós fogyasztási cikkek árai továbbra is csökkentek, miközben a menza, a közlekedés és a lottó nem keveset drágult.

Az állásnevek mögött: valós feladatok és fizetések VII. 

A magyar fülnek idegenül csengő pozíciónevek bemutatását két pénzügyhöz és egy képzésekhez kapcsolódó állás bemutatásával folytatjuk.

Kereskedő szeméttelep helyett 

Augusztus közepétől új elektronikai termék vásárlása esetén a kereskedő köteles díjmentesen visszavenni a régi készüléket.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Új szolgáltatásokat vezet be az OTP: minden vállalati ügyfél érintett

Új szolgáltatásokat vezet be az OTP: minden vállalati ügyfél érintett 

Jön a Single Market a vállalatok számára is.
Mostantól a SZÉP Kártya használata olyan egyszerű, mint egy érintés

Mostantól a SZÉP Kártya használata olyan egyszerű, mint egy érintés 

Nincs több keresgélés a pénztárcában.
Hol húzódik a határ? Az AI és az ember szerepe a befektetési döntésekben

Hol húzódik a határ? Az AI és az ember szerepe a befektetési döntésekben 

Interjú a KBC Asset fióktelepének vezetőjével.

Jogi kisokos

Hullarabló maffia bukott le Magyarországon

Hullarabló maffia bukott le Magyarországon 

Huszonegy embert gyanúsítanak azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát megszerezték.

Klímablog

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió 

A MOHU idén is megnövelt kapacitással készül a karácsonyi és az év végi időszakra.

Társadalom

Hogyan tűzijátékozhatunk szilveszterkor? Erre kell figyelni

Hogyan tűzijátékozhatunk szilveszterkor? Erre kell figyelni 

Szilveszterkor nem tiltják be a tűzijátékokat, de az idei évben sokkal szigorúbb feltételek mellett lehet majd használni őket.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo