A nyugatnál drágábban vesszük a gázt

Magyarország a Népszabadság információi szerint a legtöbb nyugat-európai országnál is drágábban veszi a gázt Oroszországtól már jó ideje. Úgy hírlik, a gazdasági miniszter a hosszú távú szerződésekben rögzített, titkos tarifa felülvizsgálatát kérte a Gazpromtól, válasz azonban még nem érkezett.

A Gazprom, a cég igazgatótanácsának készült előterjesztés szerint jövőre a földgázért rekordárat kér Európától: 293 dollárt, az ideinél 17,2 százalékkal magasabb átlagárat szeretne behajtani.

A hétfőn megjelent információra a gazdasági minisztérium tegnap úgy reagált, hogy Magyarországot a bejelentés nem érinti, köszönhetően a hosszú távra kötött szerződéseknek, amelyek előre megszabják a két fél közötti árszintet. A lap értesülései szerint ugyanakkor ennek aligha örülnének a hazai fogyasztók, ha ismernék a szerződések titokban tartott feltételeit. Információink szerint ugyanis Magyarország már idén is annyit fizetett e megállapodások alapján az orosz gázóriásnak, amennyit Európa átlagosan jövőre fog, a jelentős áremelés után.

A nyugat-európai országok ebben az évben orosz lapinformációk alapján "átlagosan" 250 dollárért jutottak a gáz ezer köbméteréhez. Magyarország ezzel szemben jelenleg 1000 köbméterenként 295-300 dollárért vásárol a Gazpromtól. Ez teszi ki a magyar import mintegy 80 százalékát. A többi, egyébként szintén orosz eredetű gázt a német E.ON Ruhrgastól, illetve a francia Gaz de France-tól szerezzük be, ennél még drágábban.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo