MSZP: túl a mélyponton

Három nagy politikai csoport van jelenleg Magyarországon: a nagyjából egyharmados Fidesz-tábor, ugyanekkora méretű a pártoktól magukat távol tartók csoportja, s egynegyednyi a szocialisták támogatói köre; a közhangulat és az MSZP túljutott a mélyponton - közölte a Szonda Ipsos novemberi közvélemény-kutatása alapján a Népszabadság.

A kutatás emlékeztet rá: az elmúlt hónapokban heves érzelmeket hoztak ki a pártok a választókból, és ennek következtében rég nem érzékelt mélységekbe zuhantak a közhangulat-mutatók. A derűlátóan nyilatkozók aránya 18 százalékra csökkent, míg a helyzetet negatívan értékelőké 72 százalékra bővültek - olvasható a lapban. Hozzáteszik: a gazdasági várakozások maradtak ugyan összességében negatívak, de kissé javultak, különösen a közeljövőre vonatkozóan.

A kutatás aktuális eredményei alapján a múlt hónaphoz képest látványosan nőtt az MSZP erejébe vetett hit: 40-ről 50 százalékra emelkedett egy mostani választási győzelemben bízók aránya. Reménytelibbnek látják a megkérdezettek az ország által követett utat is: egy hónappal ezelőtt a párt szimpatizánsainak még 45 százaléka gondolta, hogy rossz irányba haladnak a dolgok, most 32 százalékuk.

Arra a kérdésre, ha most lennének a választások, melyik pártra szavaznának a megkérdezettek, 32 százalék a Fideszt, 25 százalék az MSZP-t nevezte meg, 3-3 százalék szavazna az SZDSZ-re és az MDF-re. Októberben a Fidesz-MSZP arány 33-24 százalék volt.


Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo