Friss cikkeink


GKM-elemzés: a versenyhátrányt nem, vagy csupán kis mértékben sikerült csökkenteni 

A lassuló növekedés, az ipar belföldi értékesítésének stagnálása, a béralapú versenyképességi mutató romlása, a külkereskedelmi hiány emelkedése, a folyó fizetési mérleg növekvő deficitje ellenére is optimista a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Az elkészült és szeptember 12-én a sajtónak is bemutatott idei második gazdaságelemzése azt állítja, a második negyedévi mélypont után a magyar gazdaság növekedését az év hátralevő részében javuló szerkezet és fokozatos gyorsulás fogja jellemezni.

Lakj, alkoss, gyarapíts! 

Túlságosan is keverednek a szociális és a gazdaságpolitikai elemek a Széchenyi-terv lakásprogramjában, és a kétségkívül imponáló keretösszegek nem elegendők a hozzájuk rendelt feladatokra. Mindenképpen méltánylandó azonban azt a felismerés, hogy szükség van a rendkívül torz lakásszerkezet átalakítására: a program kiemelten támogatja a bérlakások építését.

Pußta, Piroschka, Paprika helyett… 

A turizmus jövedelemtermelő képességéhez és Matolcsy György miniszter beharangozó kijelentéséhez képest szerénynek tűnik az ez évi 25 milliárd forintos pályázati keret, amelyet a Gazdasági Minisztérium a Széchenyi-tervben az ágazat fejlesztésére szánt. S bár mindenki örül, hogy eséllyel lehet pályázni, üröm az örömben, hogy a program kidolgozói nem tartották szükségesnek a pályázatok tartalmának előzetes szakmai véleményezését.

Százmilliárd forint a kalapban 

Akár van Széchenyi-terv, akár csak a fantomja létezik – miként azt múlt havi számunkban írtuk –, január 15-én Matolcsy György gazdasági miniszter a „Széchenyi-terv 2001. évi pályázatait bemutató ünnepi eseményre” invitálta a Magyar Tudományos Akadémia dísztermébe „az ország gazdasági, pénzügyi, társadalmi, államigazgatási, önkormányzati és szakmai érdek-képviseleti vezetőit, szakembereit”, no és a sajtó képviselőit. Hívó szavára megtelt a hatszáz fős díszterem. Hiszen az előzetes információk szerint százmilliárdok sorsáról esett szó.

aPLUS Consulting Kft. 

1143 Budapest, Hungária krt. 79–81. Tel.: 467-1777, fax: 467-1702 E-mail: [email protected] Weboldal: www.aplus.hu

IQSOFT: Sikeres éveket zárt 

 

Jó tanácsok arra az esetre, ha bankkártyánk elveszne vagy ellopnák 

Tizenkét tipp, hogy hogyan csökkenthetjük minimálisra a kártyacsalások kockázatát pénzfelvételkor és vásárláskor.

Worldsites Hungary 

1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 66. I/4. Tel.: (+36-1) 474-5020, fax: (+36-1) 474-5021 E-mail: [email protected]

Iroda- és számítógépgyártás 

 

A pénzügyi lízing 

A pénzügyi lízing szakágazat a tevékenységek országos besorolásában az „Egyéb pénzügyi tevékenység” alágazathoz tartozik és ez utóbbi a „Pénzügyi tevékenység (biztosítás nélkül)” ágazat része.

IFUA Horváth & Partner 

Egyesítette magyarországi vállalatait, és Budapestre helyezte legkorszerűbb, informatikai alapú tanácsadói tevékenységének központját a német Horváth & Partner GmbH. A 2001. január 1-jével megvalósult szervezeti átalakulás után a magyar vállalat a legnagyobb tanácsadó cégek versenytársává válik a hazai piacon.

A Széchenyi-terv fantomja 

Nincs olyan, hogy Széchenyi-terv.

Összességében nem emelkednek az ingatlanszerzési terhek 

Idén sem kerül többe az ingatlan és a vagyoni értékű jog átruházási illetéke, és nem emelkedett az ingatlan eladásából, illetve bérbeadásából származó jövedelem utáni adó kulcsa sem. Pozitív változás viszont, hogy az új, vállalkozói építésű és értékesítésű lakások első megvásárlása 30 millió forint értékhatárig január elsejétől illetékmentes.

Papíripar 

 

A műanyag alapanyaggyártó és feldolgozóipar 

A műanyagipar az elmúlt évtizedben vált jelentőssé a magyar ipar és a vegyipar kibocsátásában.

Lakásprogram 

 

Híradástechnikai ipar 

A híradástechnikai ipar egyrészt magában foglalja az ipari híradástechnikai termékek (távközlési berendezések, telefonközpontok, átviteltechnikai berendezések, telefonkészülékek, műsorszóró adóberendezések), a híradástechnikai közszükségleti cikkek (televíziókészülék, videomagnetofon, rádiókészülék, CD készülék) és az elektronikai alkatrészek (félvezetők, ellenállások, kondenzátorok, elektromechanikai alkatrészek), részegységek gyártását.

Gyógyszeripar 

A magyar gyógyszergyártás kiemelkedően jelentős mind a gazdaságban, mind az egészségügyi ellátásban.

Kozmetikai és háztartás-vegyipari piac 

A kozmetikai és háztartás-vegyipart is felölelő vegyipar a magyar gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata, az iparág termelési értéke az 1996. évi 822 752 millió forintról 1998-ra 1 147 458 millió forintra nőtt.

Távközlés 

 

Tejfeldolgozó ipar 

A tejipar rendkívül fontos szerepet játszik az élelmiszer-alapellátásban. Országunk – a több éven keresztül csökkenő termelési volumen ellenére – önellátó maradt az iparág termékeiből, ami leginkább a fogyasztás nagyarányú visszaesésének köszönhető.

Magyarország járműipara 

A rendszerváltást követő gazdasági átalakulásban a járműipar Magyarország egyik legfejlődőképesebb gépipari ágazatává vált, amely sikeresen használta ki a külföldi befektetők megjelenéséből fakadó piaci lehetőségeket.

A hardver- és szoftvergyártás Magyarországon 

A magyar számítástechnikai iparág manapság már nem választható külön az információtechnológiai eszközöket gyártó és különféle szolgáltatásokat nyújtó ágazatoktól.

Balloon World Hungary 

1118 Budapest, Muskotály u.7. Tel./fax: 319-8782 Mobil: 06 (20) 944-1096 E-mail: [email protected]

Első Bérelszámoló Központ 

1097 Budapest, Koppány u. 5–11. Tel.: (06-1) 215-5694, fax: 456-0208 E-mail: [email protected]

Device Hungary Kft 

4025 Debrecen, Nyugati u. 5–7. Tel.: (+36-52) 418-680, fax: (+36-52) 531-649 http://www.device.hu

PSINet Magyarország Kft. 

1134 Budapest, Váci út 37. Tel.: 465 7800, fax: 465 7888 [email protected] www.psinet.hu

Raklap-Pakk Kft. Rakodólap Nagykereskedés 

1105 Budapest, Csillagvirág u. 3. Tel.: 262-1110, fax: 265-1013 Mobil: 06 (20) 955-1939

Update Consulting Kft. 

1061 Budapest, Andrássy út 4. Tel./fax: 266-5687 e-mail: [email protected] www.update.hu

Novacom RWE Telliance Csoport 

1134 Budapest, Váci út 35. Tel.: (+ 36-1) 237-4040, fax: (+ 36-1) 237-4099 E-mail: [email protected] Internet: www.novacom.hu

Hungária Biztosító Rt. Az Allianz Csoport tagja 

1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52. Tel.: (06-1) 269-0053, 301-6020, fax: 301-6029

Telvill Kft. 

3527 Miskolc, József Attila u. 49. Tel.: 06 (46) 500-940, fax: 06 (46) 500-948

Márton Bau Kft. 

3300 Eger, Mester u. 4–6. Tel./fax: 06 (36) 413-600, mobil: 06 (30) 943-0530 E-mail: [email protected]

Miskolci Hőszolgáltató Kft. 

3530 Miskolc, Szemere u. 15. Tel.: 06 (46) 356-411, fax: 06 (46) 342-678

Buda-Piért Kereskedelmi Kft. 

1119 Budapest, Tétényi út 106. Tel.: 208-3360, tax: 208-2366 E-mail: [email protected]

Drótáru és Drótkötél Rt. 

3527 Miskolc, Besenyői u. 18. Levélcím: 3501 Miskolc, Pf. 189. Tel.: (+36-46) 519-100, fax: (+36-46) 519-155 E-mail: [email protected] www.drotaru.hu

SAFE-EX Biztonságvédelmi Szolgáltató Kft. 

2131 Göd, Pesti út 65/A. Tel.: 06-27-332-079, tel./fax: 06 (27) 337-312 E-mail: [email protected] http://www.safe-ex.hu

Generali-Providencia Biztosító Rt. 

1066 Budapest, Teréz krt. 42–44. Internet: www.generali.hu

Vivendi Telecom Hungary 

2040 Budaörs, Puskás Tivadar utca 8–10. Tel.: (06-1) 236-1500, fax: (06-1) 236-1501 Honlap: www.vivenditelecom.hu

Papyrus Hungária Rt. 

1139 Forgách u. 9/b Tel.: 452-9800, fax: 340-3923

Sodexho Magyarország Kft. 

Budapest, Etele út 68. Tel.: (06–1) 206-2017, fax: 206-2015

Életpálya Alapítvány 

1094 Budapest, Balázs Béla u. 18. Tel.: 217-1449, tel./fax: 215-7651 E-mail: [email protected] www.eletpalya.hu

MobilASK Kft. 

1034 Budapest, Bécsi út 126–128. Tel.: (36-1) 368-9038, fax: (36-1) 436-0925 E-mail: [email protected]
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo