Budapest a legszennyezettebbek között!

A Symantec jelentése megállapítja, hogy a netbűnözők a rosszindulatú programok és szolgáltatások fejlesztése, terjesztése és használata terén egyre professzionálisabbak lesznek, sőt tevékenységük egyre inkább kereskedelmi jelleget ölt.

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mivel a netbűnözést továbbra is az anyagiak ösztönzik, a netbűnözők szakavatottabb támadási módszereket, eszközöket és stratégiát használnak kártevésükhöz. A jelentés szerint 2007 első félévében az internet egészét tekintve az összes megfigyelt e-mail 61 százalékát tette ki a levélszemét. (Ez egy kis csökkenést mutat...) Az EMEA-régióra vonatkozó megállapításokból kiderül, hogy Magyarországon ez az arány számottevően nagyobb, mintegy 82 százalék, így a régió országai között a harmadik helyet foglalja el.

 "Az internes veszélyekről szóló jelentés utóbbi néhány számában a Symantec a támadók motivációjának a hírnévtől a haszon felé történő jelentős elmozdulását fejtegette" - mondta Gombás László, a Symantec magyar képviseletének vezető rendszermérnöke. "A jelenleg nyomon követett internetes veszélyek és bűnös cselekedetek azt bizonyítják, hogy a hackerek ezt az irányzatot magasabb szintre emelve tényleges foglalkozásukká tették a netbűnözést, és e céljuk elérése érdekében az üzleti életben szokásoshoz hasonló gyakorlatot folytatnak." (Más felmérések szerint ráadásul nő az amatőr hekkerek tevékenysége is.)

Megbízható környezet

A jelentés időszakában a Symantec azt észlelte, hogy a támadók közvetetten veszik célba áldozatukat. Először egy megbízható környezet, például gyakran látogatott pénzügyi, népszerű közösségi és munkaerő-toborzó webhelyek sérülékenységeit használják ki. A Symantec megfigyelése szerint az összes nyilvánosságra került sérülékenység 61 százaléka webalkalmazásé volt. Ha a megbízható webhely már sikeresen megtámadták, a netbűnözők a továbbiakban azt az egyes számítógépek megtámadására szolgáló rosszindulatú programok terjesztésére használhatják. Ezzel a támadási módszerrel a netbűnözők a célpontok aktív keresése helyett megvárhatják, míg az áldozat "házhoz jön".

A közösségi hálózatok webhelyei különösen értékesek a hackerek számára, mivel itt nagyon sok embert érhetnek el, akik közül sokan bíznak abban, hogy a webhely és az ottani tartalom biztonságos. Ezeken a webhelyeken rengeteg bizalmas felhasználói információ kerülhet veszélybe, amelyeket személyazonosság ellopásához, netes csaláshoz, vagy más webhelyekhez történő hozzáférésre lehet használni, ahonnan aztán a támadók további támadásokat indíthatnak.

Hitelkártya az élen

  • A Symantec internetes veszélyekről szóló jelentése szerint a bűnözők szerverein a leggyakrabban hirdetett cikk a hitelkártya volt. Az összes hirdetett áru 22 százalékát tették ki. Alig valamivel (21 százalék) szorult a második helyre a bankszámla.
  • A Symantec 237 sérülékenységet jegyzett fel a webböngészők beépülő moduljainál. Ez jelentős növekedés a 2006 második felében jelzett 74-hez, illetve a 2006 első felében jelzett 34-hez képest.
  • A netes játékok előfizetői adatait ellopni próbáló, rosszindulatú kód a lehetséges fertőzések szerinti 50 leggyakoribb kódminta 5 százalékát tette ki. A netes játék az egyik legnépszerűbb internetes tevékenységgé válik. Gyakran olyan árut testesít meg, amelyet valódi pénzért lehet megvásárolni, így a támadóknak lehetőséget jelent az anyagi haszonszerzésre.
  • A levélszemét tette ki az összes megfigyelt e-mail forgalom 61 százalékát. 2006. második feléhez képest ez kismértékű emelkedést jelent. Akkor az e-mailek 59%-a bizonyult levélszemétnek.
  • A számítógépek vagy más adattároló eszközök ellopása vagy elvesztése tette ki a jelen időszakban az azonosságlopás kockázatát jelentő összes adatsértés 46 százalékát. A Symantec informatikai kockázatkezelési jelentése megállapította, hogy a vállalatok 58 százaléka legalább 5 évente komoly adatvesztés elébe néz. #page#

Magyarország a harmadik

2007. január 1. és június 30. között az internet egészét tekintve az összes megfigyelt e-mail 61 százalékát tette ki a levélszemét. Az EMEA-térségben ebben az időszakban az összes megfigyelt e-mail 67 százaléka volt levélszemét. Az EMEA-térség legtöbb e-mailt küldő 20 országa közül a levélszemét szempontjából első 5 helyen álló ország a következő:

  1. Lengyelország= 86%       
  2. Spanyolország= 82%                       
  3. Magyarország= 82%                     
  4. Oroszország= 81%                        
  5. Olaszország= 75%   

(Ezek a százalékok nem a levélszemét teljes mennyiségére, hanem az egyes országokból származó, a Symantec által ilyennek minősített e-mailekre vonatkoznak.)

2007. első felében az EMEA-térségben Olaszországban találták a legtöbb levélszemetet terjesztő zombit. Ezek a térségben talált összes zombi 10 százalékát jelentik. Az EMEA-térségben Madrid volt az a város, ahol a legtöbb levélszemét-terjesztő zombi volt. Ez a város - annak ellenére, hogy Spanyolország egészében csökkent a levélszemét-terjesztő zombik száma - megőrizte első helyét. A levélterjesztő zombik számát tekintve az alábbi sorrend figyelhető meg a régió városai között:

  1. Madrid - Spanyolország
  2. Petah Tiqwa - Izrael
  3. Milánó - Olaszország
  4. Moszkva - Oroszország
  5. Isztambul - Törökország
  6. Ankara - Törökország
  7. Budapest - Magyarország
  8. Varsó - Lengyelország
  9. Katovice - Lengyelország
  10. Poznan - Lengyelország

(2005-ben és 2006-ban még az USA állt az élen.)

Természetesen a spamszennyezettség még csak köszönő viszonban sincs a légszennyezettség vagy a környezetterhelés okozta szennyezettséggel. Budapest nincs a világ legkoszosabb városai között, sőt Európában is előkelő helyet foglal el, élhetőségi szempontból...

Véleményvezér

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.
Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda

Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda 

Pokorni Zoltán annak idején kéz levágást ígért azoknak, akik lopnak.
Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással

Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással 

Orosz-magyar közös titkosszolgálati akció?
A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo