Kalandorok veszélyeztetik a Balatont?

Elveszhet a balatoni táj szépsége, ha meggondolatlanul történnek a fejlesztések. Viszont a beruházásokra és a vállalkozókra szüksége van a térségnek.

A Balaton körüli fejlesztési elképzelések gyarapodásával nő az aggódók száma is, akik szerint túlságosan beépül a balatoni térség, így tönkreteszik a természeti tájat. Az iránymutatást a szakemberektől várják az érintettek. Laposa József, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Társaság vezető tervezője kifejtette, az üdülőövezetnek létezik egy komplex fejlesztési terve, amelynek főbb alapelvei a fenntarthatóság és örökségvédelem.

Szerinte a Balaton törvény eddig meg tudta óvni a külterületeket a kalandortőkétől, és most, hogy napirenden van a törvény módosítása, ügyelni kell arra, hogy a szakma megkérdezése- és határtanulmány nélkül ne történhessen több olyan változatás benne, mint ami a kempingek beépíthetőségének növelésekor történt a közelmúltban.

Laposa József ostorozta a túlzott hatósági szigort is, amely bizonyos esetekben jó, szükséges és tájba illő fejlesztéseknek sem ad teret. Szerint a Balatonnál tájegységenként kellene összehangolni a fejlesztéseket, és csak egyedi építményeknek szabadna építési engedélyt kiadni, megakadályozva a típus-üzletek, -benzinkutak terjedését.

Dános Pál, a tó körüli kempingeket felvásároló és 100 milliárd forint értékű fejlesztéseket ígérő SCD Holding Zrt. vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a befektetés nem jótékonysági tevékenység, a befektető a piacon elvárt általános megtérülési mutatókkal számol, ami ha nem teljesül a korlátozások miatt, akkor vagy eláll a szándékától, vagy elvárja, a közösség anyagi szerepvállalását a beruházás megvalósításában, illetve működtetésében. #page#

Bóka István, Balatonfüred polgármestere szerint a Balaton régiót csak a vállalkozók tudják megfelelő ütemben fejleszteni, de ügyelni kell, hogy ez megfelelő irányban történjen. Mint arról beszámolt a város reformkori központjának rekonstrukciójára elköltött mintegy 600-650 millió forintnyi közpénz 10 milliárd forintnyi magántőkét vonzott Balatonfüredre.

Szólt arról is, hogy az elhibázott kárpótlás miatt sok esetben spekulánsok és nem termelni akarók kezébe kerültek a környék értékes szőlői, ezért mindent meg kell tenni a történelmi borvidék termőterületének megmentése érdekében Balatonfüred és Aszófő között, ami még ma sem késő. A polgármester szerint idén nyáron kiderült, hogy nincs elegendő megfelelő színvonalú szállás a városban, ezért fontos ezek számának növelése is a jövőben.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo