Kerékpárral a tiszta levegőért

Több városban is kerékpárral ünnepelték az Európai Autómentes Napot, így a fővárosban harmincezren, de a vidéki városokban is több százan pattantak biciklire.

Természetesen nemcsak kerékpárral, hanem monociklivel, triciklivel, tandembiciklivel, bringó hintóval, gördeszkával és görkorcsolyával is felvonultak a résztvevők. A több városban tartott demonstrációt nem zavarta meg semmi, bár a budapesti esemény csak késve tudott elindulni, mert egy férfi felmászott a Lánchíd tetejére, így amíg a tűzoltók le nem szedték, addig a rendőrség nem engedte át a tömeget.

A vidéki városokban, így Debrecenben, Miskolcon és Székesfehérváron is több százan vonultak az utcára, az utóbbi városban a település közlekedésügyi bizottságának elnöke ígéretet tett, hogy a jövőben több figyelmet fordítanak a kerékpárutak kialakítására.

A felvonulók folytatva a három éve meghirdetett harcot, a várost érő forgalmi terhelés, valamint a szmog csökkenéséért demonstráltak. Ennek megfelelően a felvonulók szeretnék, ha bővítenék a hazai kerékpározási lehetőségeket, így több bicikliút épülne a városokban, amivel emelkedhetne a kerékpárral közlekedők aránya.

Van hova fejlődni, hiszen egy nemrég készült osztrák felmérés szerint nyugati szomszédainknál csaknem 190 ezren tekernek minden nap, ami harminc százalékos fejlődés 2001 óta. Az adat azt jelenti, hogy nagyjából minden huszadik osztrák foglalkoztatott pattan kerékpárja nyergébe reggelente, hogy dolgozni induljon. A munkahelyre biciklizők aránya Vorarlberg tartományban a legmagasabb, ott gyakorlatilag minden tizedik foglalkoztatott két keréken érkezik munkahelyére. A "legkényelmesebbek" ebből a szempontból a bécsiek, közülük csak 2,7 százalék közlekedik kerékpáron. Ezek az adatok az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) szakértője szerint azt jelentik, hogy évente 31500 tonnával kevesebb széndioxid jut a levegőbe, mintha az érintettek kocsival járnának dolgozni.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo