Friss cikkeink
Reform a pénztárszemmel
Az önkéntes egészségpénztárak, amelyek ma 45 milliárdnyit tudhatnak magukénak az egészségügyi kiadásokból, számos javaslatot fogalmaztak meg a most folyó egészségügyi reformhoz. Az Egészségpénztárak Országos Szövetsége és a Stabilitás Pénztárszövetség által jegyzett közlemény szerint az egészségpénztárak az egészségügyi átalakítás meghatározó szereplői kívánnak maradni.
Miért nem vehet fel hitelt egy kórház?
A magyar egészségügy gyógyászati eredményei nemzetközi összehasonlításban állták és állják a versenyt, a probléma a finanszírozása és az infrastruktúra. Amit úgy kell a reform keretében átalakítani, hogy közben ne essen áldozatul az, ami eddig jól működött. Mint például a Sportkórház, amelynek a megszűnéséről szó sincs, sőt dr. Berkes István professzor, az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgató főorvosa abban reménykedik, hogy hamarosan átköltözhetnek a vadonatúj épületbe, ahol a tárgyi feltételek is méltóak lesznek Európa egyik vezető sportegészségügyi intézményéhez.
A nagykereskedő hatmilliárddal tartozik...
Az Apeh közzétette legfrisebb összesítését a legalább 180 napja, legalább 10 millió foirint adótartozást felhalmozó megánszemélyekről, illetve a több, mint 100 millió forinttal tartozó cégekről.
Megmenekültek a nyolcmillió éves fák
A miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai ez év augusztusában a bükkábrányi bányában egyedülálló, mocsári ciprusokból álló erdőrészlet 8 millió éves fáira bukkantak, melyek közül a 4 legépebben megmaradt törzset sikerült Miskolcra szállítani.
Egyre jobb partnerek a románok
Ebben az évben a magyar-román kétoldalú árucsereforgalom értéke várhatóan eléri az 5 milliárd eurót - jelentette ki Ovidiu Silaghi román kis- és középvállalkozásokért, kereskedelemért, idegenforgalomért és szabadfoglalkozásokért felelős miniszter Budapesten.
Százezerek kapnak alacsonyabb díjról értesítést
Kedvezőbb árszinttel, egyszerűbb és átláthatóbb tarifa- és kedvezményrendszerrel, kombinált biztosítási és banki termékekkel, hagyományosan magas szolgáltatási színvonallal indítja Európa egyik legnagyobb múltú pénzügyi csoportja, az Allianz az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányát. A magyar piac vezető biztosítója egyidejűleg bemutatja a Kelet-Közép-Európában már sikeres online biztosítási platformját, az Allianz Directet.
Mégis összevonják az adókat!
A kormány kitart a kisadók összevonása mellett, amely az adóegyszerűsítés és a jobb áttekinthetőség jegyében fogant adóváltoztatás - mondta Veres János pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén.
Sokat panaszkodunk mobilunkra
A magyarok egyhatodának van problémája a mobilszolgáltatásokkal, vagy készülékvásárlással, ezért felvilágosító kampány indul.
SoKo ügy: 500 milliós kártérités?
A magyar cégek elleni, SoKo néven elhíresült németországi munkaügyi akciók miatt mintegy ötszázmillió euró kártérítést követel az érintetteket képviselő Nemzetközi Vállalkozási Egyesület (NVE) - közölte Tóth Boldizsár, az NVE elnöke.
Indul az alku!
Mától lehet kiválasztani, hogy ki hol köti meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Érdemes odafigyelni mivel háromszázezres különbség is lehet.
Sikeres a Pannon játszótér-felújítási programja
Összességében közel negyvenmillió forinttal és több ezer órányi kétkezi munkával segítettek a pannonosok hazánk húsz településén régi játszóterek felújításában és újak kialakításában az idén.
Soha ennyi ingatlanbefektetés Magyarországon
Nemcsak a magyar, hanem az európai ingatlanpiac is rekordokat döntöget, a kontinensen a harmadik negyedévben 24 százalékkal több tőke forgott.
Tessék pályázni!
A következő években sok százmilliárdból fejlesztjük a kis és középvállalatok versenyképességét, a sikerhez a gazdaság kifehérítése és még több információ kellene.
Nincs mire félretenni?
Csökkent a lakossági megtakarításokkal rendelkezők aránya hazánkban a július-szeptemberi időszakban az idei év második negyedévéhez képest. A megtakarítások többsége a fővárosban és Pest megyében koncentrálódik. A GfK Hungária Piackutató Intézet Pénzügypiaci Adatszolgáltatások felméréséből az is kiderül, hogy csökkenőben van azok hányada, akik konkrét cél nélkül spórolnak és a vizsgált időszakban lakásvásárlásra, illetve -felújításra is kevesebben gyűjtöttek. A legnépszerűbb megtakarítási forma továbbra is a forintbetét és az életbiztosítás.
Kötelező, de választhatja a legjobbat
Az idén sem könnyebb eligazodni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tarifái között. A független alkuszok segítenek tisztán látni.
Januártól új szabályok az ügyintézésben!
A Vám- és Pénzügyőrség tájékoztatása szerint 2008. január 1-től jelentősebb változások történnek az elektronikus jövedéki ügyintézés szabályaiban.
Megmarad a Nyugati pályaudvar
A kormányzati negyed műszaki, pénzügyi, jogi és szolgáltatási összetevőiről tovább folytatódik a párbeszéd. Megmarad a Nyugati pályaudvar.
Átalakultak a Balaton értékei
Az SCD Holding Zrt. balatoni cégei tőke- és vagyonszerkezetének átalakításaként a közelmúltban 16 új projektcéget alapított és még 8 további vár bejegyzésre.
Miért nem változott a kamat?
Óvatosságot jelez az elemzők szerint a jegybank monetáris tanácsának hétfői kamatdöntése, vagyis az, hogy nem változtatott a 7,5 százalékos alapkamaton, az elemzők többsége erre számított.
Borüzlet lélekkel
Kevés kizárólag magyar tulajdonban lévő vállalkozás mondhatja el magáról, hogy indulását és legnagyobb sikereit a külföldi piacnak köszönheti. Az idén tizenöt éves Hilltop Neszmély Zrt. ilyen. A főképpen családi tulajdonban lévő vállalat karrierje Angliában kezdődött, és ma is a szigetország számít a borászcég legnagyobb piacának. Keresztury Éva, a családi vállalkozás jogelődjének alapítója, résztulajdonosa és a borkereskedelemért felelős vezetője azonban biztos benne, egyszer a hazai fogyasztók is rájönnek, hogy a rossz bor ártalmas, a jó viszont számos betegség megelőzésére alkalmas.
Egységes Kárpát-medencét!
Egységes területként képzeli el a Kárpát-medencét a határokon átnyúló fejlesztéspolitika szempontjából De Blasio Antonio európai parlamenti képviselő, aki hétfőn, Pécsett tartott sajtótájékoztatóján úgy vélte: ez lehet a térség hatékony fejlődésének kulcsa.
A turisták miatt mégis kéne a vasút?
A szüneteltetésre javasolt vonalak között olyanok is vannak, amelyek turisztikailag kiemelkedő jelentőségűek, ezért változtatna a MATUR.
Négy szélerőműpark épül Nyugat-Magyarországon
A spanyol Iberdrola bejelentése szerint szélerőmű-parkokat fejleszt Nyugat-Magyarországon megújítható energiarészlege, az Iberdrola Renovables révén.
Új kedvezmények a kötelezőnél
A tavalyi pozitív szaldójú év után idén is állománybővülést vár az OTP Garancia Biztosító a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződések terén.
A legjobbak között a Széchenyi Kártya
A 2007-es Európai Vállalkozás Díj zsűrije meghozta döntését és a 13 döntős projekt közé választotta a Széchenyi Kártya konstrukciót.
Megjelentek az NHH új ADSL-árai
A kiskereskedelmi árakon alapuló rögzített nagykereskedelmi árak immár két és fél éve szolgálják a verseny serkentését.
Kattints rá Nagyi!
November elején a Budapesti Művelődési Központot határainkon innen és túlról érkező, lelkes időskorú tanulók használják majd találkozási pontként: november 6-án és 7-én kerül ugyanis sor a nemzetközi "Kattints rá, Nagyi!" találkozóra.
Jön a kedvezményes hiteldömping
A Magyar Fejlesztési Bank 417 milliárd forintnyi fejlesztési hitellehetőséggel várja a kkv-k érdeklődését.
Támogatás a szociális szövetkezeteknek
Pályázatot hirdetett az Országos Foglakoztatási Közalapítvány (OFA) szociális szövetkezetek létrehozására, a már létrehozott szövetkezetek működtetésére.
Hibáztunk, de tanultunk belőle
A kormány elkötelezett a PPP további alkalmazása mellett. A becsült állami kiadásoknak egy előre megadott pénzügyi korlát alatt kell maradniuk.
Mire kattint a gyerek?
Megvizsgálták a gyerekek internetezési szokásait. A 6 évnél fiatalabbak is interneteznek. A serdülőkorúak fele már felügyelet nélkül teszi ezt.
Megéri levelezni a gazdagokkal
Címzett levelekkel hatékonyan elérhetők az átlagnál nagyobb vásárlóerővel rendelkező rétegek. Ez derül ki a direkt marketing felmérésből.
Jövőre nagyot üt az építményadó!
A lakóingatlanba bejelentett vállalkozások építményadó alóli mentessége megszűnik. Az építményadó mértéke négyzetméterenként jövőre 1100 forint környékén fog alakulni.
Irán és az USA fenyegeti a világot?
Közel hatvanezer embert kérdeztek meg, hogy megtudják, miként vélekednek az emberek a nagyhatalmi berendezkedésről. Növekvő támogatást élveznek azok az országok, amelyeket a világ nem tart katonai hatalomnak.
Túlélni a karambolt...
Néhány évtizeddel ezelőtt az autózás még a legveszélyesebb időtöltések egyike és egy-egy komolyabb baleset túlélésének az esélye gyakorlatilag nulla volt. Mára a számtalan fejlesztésnek és töréstesztnek hála jóval nyugodtabban indulhatunk útnak, a mérnököknek azonban ennyi nem elég: továbbra is éjt nappallá téve dolgoznak autóink még biztonságosabbá tételén.
Miért nincs a hídon járda?!
Civil fórumot tart a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. november 14-én a csömöri M0 felüljárókról - közölte a társaság.
Jelentősen nőnek az autóárak?
A német Der Spiegel szakértőkre hivatkozó cikke szerint a klímavédelem erősen emelheti az autók árát a jövőben: az Európai Bizottság által tervezett széndioxid-kibocsátási határértékek a közlekedésben az autógyártók számára jelentősen növelik a technológiai költségeket, és ezek az autók árában is jelentkeznek.
Ki lesz az év kereskedője?
2007. október 21-én lezárult az Év Internetes Kereskedője Díj közönségszavazási időszaka, amely során több mint 28200 szavazat döntötte el, hogy ki kerül be a legjobb 10 közé.
Titan: érje el távolról!
Az idén Koppenhágában megrendezett Convergence 2007 ügyféltalálkozón a világ vezető alkalmazás szolgáltatói megerősítették a Microsoft Dynamics CRM 4.0-en alapuló on-demand (távoli szolgáltatásként igénybe vehető) ügyfélkapcsolat-kezelő (CRM) megoldások szállítása iránti elkötelezettségüket. A Microsoft Dynamics CRM 4.0 korábban "Titan" kódnéven volt ismert, és megjelenése az év későbbi időszakában várható.
Múlt heti fonákság - Tokaj-hegyalja kirabolt gazdáival
Tokaj-hegyalján túlcsordult a pohár, mert kiderült, újabban már 250 forintos "tokajival" kábítanak az áruházláncok. Kijózanító hír...
760 ezer nyugdíjas kap emelést
Nyugellátásra mintegy 8,4 százalékkal több pénz jut 2008-ban az ideinél, így jövőre a 4,9 százalékos emelésen felül mintegy 760 ezer ember kap többletemelést - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Ingyenes előadások a drogról
November 20-ig látható "A köztes átmenetek - a drogokról" című interaktív kiállítás Salgótarjánban.
Blogol a MEH
Interaktív, naponta többször frissülő internetes naplót indított a Miniszterelnöki Hivatal a Szűréssel az Életért Program (SZÉP) népszerűsítése.
Tönkreteszik a Tokaji Aszút?
Környezetvédelmi, vidékfejlesztő beruházás, vagy a Tokaji borvidéket, a világörökségi címet birtokló terület megrontója? Mindenki másképp látja.
Videó: emlékezzünk Csernobilra!
Ezt a videót a Greenpeace készítette az ukrajnai katasztrófa huszadik évfordulójára.
Három hölgy figyeli Niki Beluccit
Komoly háttérmunka eredménye, hogy Niki Beluccit dj-ként elfogadták. Most már rengeteg az utazás, klipeket forgatnak, tárgyalások zajlanak hétről hétre. A rajongók mindebből csak a fényt és a csillogást látják, valamint a zenéket hallgatják, amelyeket Niki tesz fel a lemezjátszókra.
Mit kell tudni az igazoltatásról?
A rendőrség vezetése új kézikönyvecskét adott ki, amelyben összefoglalják az állampolgárok számára, hogyan, milyen módon történik egy szabályos igazoltatás. Mik a rendőr kötelességei, és milyen jogai vannak a polgárnak.
Hatalmas vagyont néhány másodperc alatt
A befektetők származékos értékpapírokra, részvényindexekre, vezető valutákra, valamint határidős arany-, ezüst- és olajkontraktusokra adhatnak közvetlen online kereskedési megbízást.