10 milliárddal kéne segíteni a kis cégeket a hiteltörlesztésben

Az IPOSZ 10 milliárd forintos alap létrehozását kezdeményezi, hogy segítse a bajba jutott mikro- és családi vállalkozások hiteltörlesztését.

Szűcs György, a Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke csütörtökön az országos elnökségi ülést követő sajtótájékoztatón, Budapesten elmondta: az uniós forrásból létrehozott alapból könnyítenék meg a hiteltörlesztést azoknak, akik 2004 után pályáztak, hitelt nyertek termelésük fejlesztésére, és arra számítottak, hogy bővülő termelésükből vissza tudják a kölcsönt fizetni, időközben azonban a válság miatt piacuk megváltozott. A magyar gazdaságban jelentős szerepet játszó mikro- és családi vállalakozások túlélését, növekedési lehetőségét is segíteni kell a válság idején. Hozzátette: az IPOSZ a munkahelyek megtartása érdekében kezdeményezi azt is, hogy a pályakezdő szakmunkásokat alkalmazó kisvállalkozók bér- és járulékkedvezményt kapjanak.

Az IPOSZ elnöke úgy ítélte meg, hogy a válság a vártnál gyorsabban terjedt át a gazdaságra, ezért a foglalkoztatásban érdemi szerepet játszó mikro- és családi vállalkozások problémáit is kiemelten kell kezelni. Solti Gábor, az IPOSZ nemzetközi és oktatási igazgatója szerint a 10 fő alatt foglalkoztató mikro- és családi vállalkozásokat a szakképzés területén is külön kategóriaként kellene kezelni, mert kevésbé tudnak élni a felnőtt- és továbbképzés lehetőségével. Géresi József, a szövetség egyik alelnöke pedig a határon túli együttműködés fontosságát hangsúlyozta a kisvállalkozók körében, amelyek összefogással, közösen indulhatnának az unió pályázatain.

Vonnák Sándor, az IPOSZ felügyelő bizottságának elnöke elmondta, hogy a szövetség az európai minta alapján a bérlakás-építési program támogatását javasolja a kormánynak, és szükségesnek tartja az áfa csökkentését az építőiparban.

100 uniós program
Az év végéig még száz uniós támogatású nagyberuházást hirdet meg a kormány, ezekre a jövő év első negyedében jelennek meg a közbeszerzési kiírások - mondta Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró ünnepségén.

Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke az építőipar válságból való kitörési eszközének nevezte az uniós projektek felgyorsítását. A meghirdetett projektek szerinte alkalmasak arra, hogy a szakma tervezzen a jövő évre. A cégek számára szerinte a projektfinanszírozás legújabb változásai stabilizáló tényezőként hatnak, már csak azért is, mert az elnyert projektek banki finanszírozásának kamata ma már olyan magas, hogy azt a cégek nem tudják kigazdálkodni. Az uniós projektekhez pedig - a kormány rendelete alapján - automatikusan jár a 25 százalék előleg, amelyet a szakma 40 százalékra kíván emeltetni.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo