Kulcsfontosságú fordulat az ukrajnai háborúban

Az ukrajnai háború finanszírozásának kulcskérdése a világpiaci olajkínálat. Az elmúlt három évben hiány jellemezte a piacot, az oroszok ezért tudták eladni portékájukat a szankciók ellenére illegális, vagy féllegális módszerekkel. Most azonban fordult a kocka.

A kőolaj ára 4 százalékkal esett az amerikai kereskedésben. Egyre több jele van a globlis kőolaj túlkínálatnak: a WTI határidős árgörbéje már kontangó állapotban van, vagyis a későbbi, határidős árak magasabbak, mint a közelebbi lejáratú árak, ami egyértelműen a rövidtávú többlet olajtermelést mutatja, vagyis vigye, aki tudja helyzet van.

Véget ér az oroszoknak a jó világ
Véget ér az oroszoknak a jó világ
Fotó: DepositPhotos.com
Az OPEC havi jelentése is elismeri, hogy az idei harmadik negyedévben megfordult a globális nyersolaj kereslet/kínálat egyensúlya, pedig korábban más véleményen voltak a kartell elemzői. A piac a teljes piaci dinamika mellett figyeli az orosz olajcégek elleni szankciók és az ukrán dróntámadások hatásait is, mert ez jelentősen befolyásolhatja az orosz nyersolaj export mértékét. Az OPEC idén jelentősen növelte kínálatát, de 2026 első negyedévében megáll a kőolajtermelők szervezete és szinten tartja az olajtermelését. (Erstemarket)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo