Uniós pénz cikkek


Erre lesz leginkább pénz az új uniós ciklusban

Erre lesz leginkább pénz az új uniós ciklusban 

Jelentős változásokra kell számítani az utolsó uniós támogatási ciklusban, amelynek nyertesei a hazai kis- és középvállalkozások lehetnek – hívja fel a hazai kkv-k figyelmét közleményében Kovács Viktor Zoltán, a K&H Kkv marketing-főosztályának vezetője. Lássuk, mik a kiemelt területek!
Hogyan jut uniós pénzhez az én cégem?

Hogyan jut uniós pénzhez az én cégem?  

A magyar cégek már régóta várják az uniós források megnyílását. Az első nagyobb pályázatokat kiírták, alig pár hét van felkészülni a pályázatok beadására. Június 23-án szakértők segítenek!
85 milliárd a tét: mikortól mire pályázhatunk?

85 milliárd a tét: mikortól mire pályázhatunk? 

Hosszú várakozás után megindulnak végre az új uniós pályázati ciklus nagyobb volumenű kiírásai. Igazi pályázati dömping kezdődik a nyáron. Összeszedtük, hogy pontosan mikortól, milyen pályázatok indulnak.
Itt a várva várt 85 milliárdos uniós pályázat végre!

Itt a várva várt 85 milliárdos uniós pályázat végre! 

Megjelent két, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét és fejlesztését támogató pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A most összesen 85 milliárd forint értékben meghirdetett pályázati felhívásokra 30 nap múlva, július 8-ától adhatják be a vállalkozások konkrét elképzeléseiket.
68,5 millió euró innovatív vállalkozásoknak

68,5 millió euró innovatív vállalkozásoknak 

14 ország 42 kis- és középvállalkozását választották ki támogatásra a Horizont 2020 programon belüli kkv-eszköz legújabb fordulójában - közölte az Európai Bizottság. Ismét van magyar cég is a nyertesek között.
Még hónapokig várhatunk a pályázati dömpingre

Még hónapokig várhatunk a pályázati dömpingre 

A Miniszterelnökség és a szaktárcák komoly vitát folytatnak az egyes pályázatok feltételrendszereiről, ezért késlekedik a pályázatok kiírása - nyilatkozta Csepreghy Nándor a Napi Gazdaságnak. Még hónapokig ki kell tartani.
Régóta erre várunk! Megjelent az első GINOP pályázat!

Régóta erre várunk! Megjelent az első GINOP pályázat! 

Megjelent a mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenését támogató felhívás 2015. május 20-án. A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” című (GINOP-1.3.1-15 kódszámú) felhívás. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd forint.
Háromszor több pénz lesz innovációra

Háromszor több pénz lesz innovációra 

A kormány azt tervezi, hogy a 2020-ig terjedő uniós költségvetési időszakban 750 milliárd forintot, a korábbi háromszorosát fordítja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység támogatására – mondta Csepreghy Nándor, a magyar kormány fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
Van, aki már kapott az uniós pénzből

Van, aki már kapott az uniós pénzből  

Megszülettek az első jogerős támogatói döntések a 2014-2020 közötti Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tavaly októberben meghirdetett pályázatain közölte az NGM. Így néhány cég már örülhet az uniós pénznek.
Van egy ötletem, de mire ad pénzt az EU?

Van egy ötletem, de mire ad pénzt az EU? 

Az innováció, a technológiai fejlesztések támogatása kiemelt szerepet kap az új pályázati ciklusban. Összegyűjtöttük, hogy ebben az évben milyen pályázati kiírások jelennek meg azoknak a vállalkozásoknak, amelyek új terméket dobnának a piacra, vagy a régit fejlesztenék tovább.

Pályázni – de hogyan, kinek, mire? 

A cégek már tűkön ülve várják, hogy végre induljanak az új uniós ciklus pályázatai, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan érdemes felkészülni, és min bukhat el egy jónak tűnő pályázati lehetőség. Azt sem tudják sokan, melyek azok a legfontosabb dokumentumok, amelyekre a legtöbb pályázat esetében szükség van. Összegyűjtöttük a leghasznosabb tudnivalókat.

Fónagy: több mint ezermilliárd forint jut környezeti és energiahatékonysági fejlesztésekre 

A 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban 1174 milliárd forint jut környezetfejlesztési és energetikai támogatásokra - számolt be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

Uniós felfüggesztés: most a magyar hatóságokon a sor 

Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben 451 millió euró értékű magyarországi projekt finanszírozását szakította meg a 2007 és 2013 közötti időszak gazdaságfejlesztési operatív programjában, miután egy májusi ellenőrzés "súlyos, rendszerszintű gyengeségeket" tárt fel a projektek kiválasztásánál - tájékoztatott csütörtökön Jakub Adamowicz, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős szóvivője. Miután a kiigazító intézkedéseket nem hajtották végre, a bizottság felfüggesztette a kifizetéseket.

Felfüggesztett pénzek: a projektek harmada bukott 

Az ellenőrzött uniós projektek közel harmadánál talált szabálytalanságot a Bizottság a 444.hu információi szerint. Nem technikai gondok voltak, hanem túlzó pályázati feltételek és cégre szabott kiírások.

Csepreghy: ne szociális célra menjen a pályázati pénz 

Brüsszel nem a jelenlegi pályázati, hanem a már megszüntetett rendszer miatt állította le a 700 milliárdos keretösszegű GOP pénzek kifizetését – mondta el Csepreghy Nándor helyettes államtitkár a Piac&Profit konferenciáján. Hozzátette, most az lesz a fő fókusz, hogy senki se juthasson előnyökhöz, és valóban a leginkább szükséges projektek nyerjenek.

Még ebben a hónapban indulnak az első uniós pályázatok 

Már ebben a hónapban kiírásra kerülnek az első pályázatok a GINOP keretén belül, több mint kilencvenmilliárdra pályázhatnak a vállalkozások. A részletekről Milos Katalin, a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatkezelési főosztályvezetője beszélt a Piac&Profit konferenciáján.

700 milliárdnyi támogatást függeszt fel az Unió 

A GOP első három prioritásába tartozó kifizetéseket függeszti fel az Európai Bizottság, mivel úgy ítéli meg, nem volt megfelelő a kiválasztási gyakorlat, amivel 2007 és 2014 között a győztes fejlesztéspolitikai EU-s pályázatokat kiválasztotta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Ezt jelentette be Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai helyettes államtitkár.

Jön a pénz a kkv-knak a Bizottságtól 

Összesen 387 kis- és középvállalkozás (kkv) kapja meg hamarosan a támogatását a Horizont 2020 kutatási és fejlesztési programból.

A pályázat nem szociális intézmény!  

Most aztán tényleg hal helyett hálót kell adni a kkv-knak, hangsúlyozza Krisán László a Kavosz Zrt. vezérigazgatója. Már csak pár évünk van, hogy a kohéziós forrásokból megteremtsük a növekvő gazdaság alapját és nincs B terv. Sokat vár a reformoktól az új ciklusban, de mint mondta, meg kell várni, amíg bizonyítanak. Hangsúlyozta, a kombinált megoldások hatékonyak, a finanszírozásban, az első támogatási szerződéseket pedig szeptemberre várja.

Tippek a sikeres 2015-ös pályázatokhoz 

A mostani pályázati ciklusban a feltételek szigorúbbak lesznek a múltban megtapasztaltnál: a cégeknek számos számviteli feltételnek kell várhatóan megfelelniük. Aki komolyan gondolkozik abban, hogy pályázaton indulna a jövőben, annak érdemes a 2014-s gazdasági évet úgy zárni, hogy cége meg is feleljen a feltételeknek.

Indulhat a nagy pénzosztás 

Öt magyar operatív program (OP) támogatását hagyta jóvá pénteken az Európai Bizottság, amelyeken keresztül a következő években összesen több mint húszmilliárd eurónyi, azaz több mint hatezer milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg Magyarországon.

Glattfelder: a legoptimálisabb konstrukciót keressük 

Újraiparosításra készül a kormány, hogy ezzel segítség a feldolgozóipar GDP-n belüli részarányának emelkedését - mondta el a Piac&Profitnak Glattfelder Béla, a nemzetgazdasági tárca gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. Hosszabb távon a termelő cégek exportkapacitásának növelése a cél. Az államtitkár szerint könnyebb lesz ebben a ciklusban uniós pénzhez jutni, főleg a kisebb projektekhez. Mint mondta, a "lehetőségekhez képest legoptimálisabb" konstrukción dolgoznak.

Házhoz hozzuk a pénzt! 

2015-ben jelentős összegű EU-pályázati programok nyílnak a kkv-k és a térségi szereplők számára és sok az újdonság a Vidékfejlesztési Programban is.

Hármas magyar siker a H2020 programban 

Több mint 1,3 millió eurót (404 millió forint) nyert három, magyar intézmény által koordinált kutatási pályázat az unió Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogramjának "kiválóság terjesztése és a részvétel szélesítése" elnevezésű alprogramjában.

Márciusig várni kell az EU-s pályázatokra 

Az operatív programokat leghamarabb várhatóan március-április környékén hagyja jóvá az Európai Bizottság, addig, nem tudja megkezdeni a pályázatok kiírását a magyar kormány - mondta Glattfelder Béla, a nemzetgazdasági tárca gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a Piac & Profit által rendezett konferencián.

Egy teherrel kevesebb 

Január elsejétől biztosíték nyújtása nélkül juthat uniós támogatáshoz az a kedvezményezett, aki rendelkezik legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel, és nincs köztartozása. Korábban sok projekt bukhatott ezen, fontos tehát a változás.

Túléltük a kasszacserét 

Szeptemberben zárult le a pénztárgépek online bekötése, kiderült, hogy mennyi pénz jut nekünk az eu-s kalapból, de újabb hitellehetőségek is várták a vállalkozásokat.

Májusban dőlt el, mire lesz pénz 

Döntés az operatív programokról, a dohányboltokról és a kötelező kamarai tagságról. EU-csatlakozás értékelése és egy kkv-kat támogató együttműködés – mi minden történt májusban?

Uniós pénz: eldördült a startpisztoly!  

Ma már tényleg elindulnak a következő pályázati ciklus első uniós pályázatai, igaz, elfogadott Operatív Programok híján egyelőre a magyar költségvetés kockázatára. A Piac&Profit által szervezett fórumon a legfrissebb információkat osztották meg a szakértők.

Erre lesz pénz első körben 

Kiírásra kerültek a GINOP program első, kkv-kat érintő pályázatai. Az új szabályok szerint a kiírás utáni harmincadik napon nyílnak meg a pályázatok, ezért november 10-től indulhat a roham. A Piac&Profit szakértője összeszedett minden fontos tudnivalót a már megjelent kkv pályázatokról.

Milliárdok keresik gazdájukat! 

Elstartolt a 2014–2020-as uniós pályázati ciklus: eddig összesen kilenc pályázatot írtak ki 120 milliárd forintos keretösszeggel. A kis- és középvállalatok az első körben két programra pályázhatnak, a rendelkezésre álló keretösszeg 10 milliárd forint, és akár még idén az első kifizetésekre is sor kerülhet. A központi régió cégei viszont nem indulhatnak ezeken a pályázatokon.

Következő szinten az s3 stratégia 

Két hét alatt 19 megyében, közel 1200 fő részvételével zajlott le a nemzeti intelligens szakosodás alapú kutatási és innovációs stratégia első fordulós társadalmi egyeztetése, a megyék fejlesztési priorizációs irányainak meghatározása érdekében.

Három magyar cégnek már biztos van uniós forrás 

Az Európai Bizottság közzétette annak a 155 kis- és középvállalkozásnak a listáját, amelyek elsőként fognak részesülni az új, 3 milliárd eurós kkv-eszköz támogatásaiból. Az eszköz révén 3 magyar vállalkozás jut finanszírozáshoz.

Egy lépésre vagyunk a pénztől 

A véglegesített új uniós partnerségi megállapodás után a következő lépés a konkrét intézkedéseket meghatározó operatív programok elfogadása lesz. A konkrét pályázati kiírások megjelenése szeptember második felében várható szakemberek szerint.

Ön szerint hová menjen a pénz? 

Záró szakaszába lépett az intelligens szakosodáson alapuló kutatási és innovációs stratégia (S3) tervezési folyamata, mely elengedhetetlen feltétele a Strukturális Alapokból érkező, több mint 700 milliárd forintnyi EU-s K+F+I forráshoz történő hozzáférésnek. Azért, hogy a hozzáférhető támogatási forrásokat a lehető leghatékonyabban használhassa fel Magyarország, konzultáció indul.

A cégek fele bízik az uniós pénzben 

Habár a 2007-2013-as pályázati ciklus vállalkozások számára elérhető uniós forrásait már mind lekötötték, az új pályázati kiírások pedig még nem jelentek meg, a hazai kkv-k mégis bizakodóak az EU pályázatokkal kapcsolatban. Jelenleg a vállalkozások fele tartja reálisnak uniós forrás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.

Gondban lesznek a zöld gazdák 

Hiába ajánlotta fel Brüsszel a fenntartható gazdálkodást támogató AKG program egy éves meghosszabbítását, a magyar kormány lemondott a pénzről. Bár a rendszert át akarják alakítani, az átmeneti időszakban hatalmas gondot okozhat a gazdáknak a pénz befagyasztása.

Itt az első 3 magyar, akinek pénzt hoz az innovativitás 

Az innovatív kisvállalkozásokat támogató Horizont 2020 kkv támogató eszközét három magyar cég nyerte el az első körben. Egy élelmiszeripari, egy egészségügyi és egy alacsony szén-dioxid kibocsátású energiatermelési projekt került a nyertesek közé.

Már él az új támogatási térkép 

Július elsején lép hatályba Magyarország új regionális támogatási térképe, az a regionális besorolás, amely az európai uniós előírások alapján behatárolja az adható állami támogatások arányát a 2014-2020-as időszakra.

1000 milliárd energiahatékonyságra 

Több mint 1100 milliárd forintos uniós fejlesztési forrás áll rendelkezésre a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) meghatározott öt nemzeti fejlesztési prioritásra - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára.

Hamis számlákkal bukták az uniós pénzt 

Vádat emeltek egy zalai gazdálkodó és két társa ellen, akik több mint 160 millió forintos kárt okoztak azzal, hogy hamis számlákkal próbálták igazolni európai uniós és magyar állami forrásból megszerzett támogatások elköltését – közölte a Zala Megyei Főügyészség.

Jól jártunk az Unióval 

Sokéves mesterséges megosztás után Európát egyesítette újra az Európai Unió (EU) tíz évvel ezelőtti bővítése, amelynek során tíz új tagállammal (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Lettország, Litvánia, Észtország, Ciprus, Málta) gyarapodott a szervezet - emlékeztetett a május elsejei bővítés évfordulója alkalmából szerdán Brüsszelben közzétett videoüzenetében José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Bár lehetett volna jobb is Magyarország EU-tagságának elmúlt tíz éve, nem lehet állítani, hogy az ország ne járt volna jól a csatlakozással, a tények az ellenkezőjét igazolják - mondta Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője.

Októberben indulhatnak az első uniós pályázatok 

Az uniós pénzek lázában élnek a magyar cégek. Eddig az előző tervezési időszak utolsó fillérjeinek lehívása miatt aggódtunk, most pedig már a következő ciklus pályázataira készülünk. Komoróczki István a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára a Piac&Profit fórumán beszélt arról, amit most tudni lehet.

Megint veszélyben az uniós pénz? 

Minden Magyarországnak járó pénzt befagyasztott Brüsszel a 444.hu értesülése szerint. Ezt hivatalosan cáfolta az Unió illetékese. Az Unió csak vizsgálja az átszervezett intézményrendszert. Ugyanakkor az EU biztos szóvivője azt nyilatkozta: a magyar választ még azelőtt várják, hogy magyar részről újabb kifizetési igénnyel fordulnának az Európai Bizottsághoz. Vagyis pénz egyenlőre nem jön.

Máshogy osztják az EU-s pénzt – megszűnik a MAG Zrt.  

Megszűnik a legnagyobb, uniós pályázatoknál közreműködő szervezet – a mai nappal. A MAG Zrt. feladatait nagyrészt a Nemzetgazdasági Minisztérium veszi át.

Már most tervezni kell az uniós pályázatokra! 

Nem érdemes hátradőlnie a magyar vállalkozásoknak, ugyan csak októberben nyílnak meg az új uniós pályázatok, de már most érdemes megtervezni a pályázni kívánt projekteket. Ugyanakkor most is van elérhető uniós pályázat innovatív kkv-knak.

Nemcsak a pályázatban, a pénz lehívásában is segítik a kkv-kat 

A Horizont2020 keretprogramja forrásainak lehívásában is segíti a magyar kkv-kat a kormány. Honlapot hoztak létre e célra, ahol közvetlen kapcsolatba léphetnek a programfelelősökkel a cégek.

Nyugdíjemelő tippek 

Megjelent a Piac & Profit márciusi száma, benne többek között interjú a magyar származású sztárvállalkozóval, Tom Szakyval. A magazinban körbejárjuk a bizalmi vagyonkezelés témáját, azt, hogy miért érdemes szabadúszókkal dolgozni, bemutatunk magyar sikersztorit, és szó van arról is, hogy hogy lehet sikeres üzletet kötni Kínában.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek 

A Gazdasági Versenyhivatal 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosító-partnereire.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo