Itt a várva várt 85 milliárdos uniós pályázat végre!

Megjelent két, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét és fejlesztését támogató pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A most összesen 85 milliárd forint értékben meghirdetett pályázati felhívásokra 30 nap múlva, július 8-ától adhatják be a vállalkozások konkrét elképzeléseiket.

Kép:Pixabay

Bár áprilisra ígérték a pályázati dömping elindulását, most jelentek meg az első, jelentős forrást ígérő kiírások. A pályázatokat a kiírás napjától számított harmincadik naptól lehet beadni - ideje elkezdeni a felkészülést!

A „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című felhívás 65 milliárd forint keretösszegéből a pályázó vállalkozások számára lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a versenyképesség feltételeinek megteremtésére és fenntartására. A Kormány a felhívás feltételeinek megfelelő projekteket 50 millió forint– 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.

A „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” című felhívás célja a vállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése. A pályázók 5 millió forint és 50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el. A felhívás meghirdetésekor a rendelkezésre álló keretösszeg szabad forint t, a szabad vállalkozási zónán, valamint a Közép-magyarországi régión kívül megvalósuló fejlesztések esetén pedig szintén 10 milliárd forint.

A kapcsolódó dokumentumokat itt találja.

Rákossy Balázseurópai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár hangsúlyozta, nagy számban jelennek meg még gazdaságfejlesztési pályázati kiírások az év folyamán, még további nagyságrendileg 700 milliárd forint keretösszegben. (Hogy milyen pályázatok várhatóak még idén, arról itt olvashat.)

Fórum a 2015-ös EU pályázatokról!
Részletes, hasznos tanácsokat kaphat a Piac&Profit EU-pályázatok: Fókuszban a már meghirdetett pályázati kiírások című rendezvényén 2015. június 23-án.

Mennyi és milyen pályázati kiírásokra jut 2015-ben abból a mintegy 12 ezer milliárdnyi forintból, amellyel az EU-pályázatok kapcsán 7 év alatt számolhat Magyarország?  A legtöbbet gazdaságfejlesztési célokra, projektekre lehet lehívni, így a GINOP és a VEKOP már elindított és a közeljövőben és az év során várható pályázataival kiemelten foglalkozunk. Áttekintést adunk a többi operatív programról is, amennyiben az üzleti szektort érintő kapcsolódásai vannak. Lesznek erősebben támogatott területek, mint a K+F, az informatika, az innováció, a startupok, az energetikai beruházások.

Minden, már publikus, tudható információt, választ megadnak felkészült előadóink.

Részletes program és regisztráció itt!

 

 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo