Teszt cikkek


21 százalék a kamu az e-autók hatótávolságában - teszt

21 százalék a kamu az e-autók hatótávolságában - teszt 

LeasePlan teszt: mennyi az e-autók valódi hatótávolsága?
Magyarországon először négynapos munkahetet vezet be egy cég

Magyarországon először négynapos munkahetet vezet be egy cég 

Négynapos munkahetet vezet be a Libri-Bookline.
Hihetetlenül megkönnyítik péntektől az utazást Angliába

Hihetetlenül megkönnyítik péntektől az utazást Angliába 

Megszűnik a héten a külföldről Angliába utazók indulás előtti tesztkötelezettsége és érkezés utáni karanténja. Az érkezés után elég lesz egy gyorsteszt, amelynek eredményét még elkülönítésben sem kell megvárni - jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök.
Ahány ház, annyi szokás - így tesztelnek Nyugaton

Ahány ház, annyi szokás - így tesztelnek Nyugaton 

Németországban ingyenesen ellenőriztetheti magát, aki „rázós” helyről jött, Ausztriában viszont fizetnie kell. Nagy-Britanniában nincs tesztelés, csak karantén – csupán azok kérhetnek vizsgálatot, akiknek tüneteik vannak. A magyarok alapesetben mindhárom országba szabadon beutazhatnak.
Döntéskényszerben a cégek: hogy és mikor érdemes koronavírusra tesztelni?

Döntéskényszerben a cégek: hogy és mikor érdemes koronavírusra tesztelni? 

Közeledik a nyár vége, ismét felmerül a kérdés, teszteljenek-e a vállalatok, avagy bízzák a természetre a koronavírus hatásainak a kezelését. A cégvezetők döntő része eddig kivárt, mondván, hogy a nyáron tapasztalt minimális fertőzöttség miatt irracionális nagyobb összegeket fordítani tesztelésre. Más nagyvállalatok viszont kötelező teszik beszállítóiknak a PCR-tesztelést.
Otthoni koronavírus-tesztek miatt figyelmeztet a GVH

Otthoni koronavírus-tesztek miatt figyelmeztet a GVH 

A Gazdasági Versenyhivatal panaszeljárása nyomán észlelte, hogy a tesztkoronavirus.hu weboldal valószínűsíthetően azt a benyomást keltette a fogyasztókban, hogy a COVID-19 (SARS-Cov-2) IgG/IgM antitest teszt készlet terméke jogszerűen forgalmazható. Bár a honlap július eleje óta nem elérhető, a GVH az alábbiakat tanácsolja a fogyasztóknak.
Egyre több cég fizet a koronavírus-tesztért - sokkal van probléma

Egyre több cég fizet a koronavírus-tesztért - sokkal van probléma 

Cégek és magánemberek is hajlandóak fizetni azért, hogy kiderüljön, átestek-e már az új koronavírus okozta fertőzésen. A COVID-19 diagnosztikában többféle laboratóriumi módszert is alkalmaznak Magyarországon, de a Synlab szakértői óvatosságra intenek. Bizonyos módszerek ugyanis csak más vizsgálatokkal együtt, kombinációban alkalmazva nyújtanak megfelelő diagnosztikai információt, az álnegatív tesztek hamis megnyugvást, míg az álpozitívak felesleges riadalmat kelthetnek. 
Az új koronavírus-vizsgálat már hazánkban is elérhető!

Az új koronavírus-vizsgálat már hazánkban is elérhető! 

A WHO iránymutatásával és ellenőrzésével megszületett az a nemzetközi program, amelynek célja, hogy a megfelelő vizsgálatok elvégzésével kimutathassák a koronavírusos betegek szervezetében található ellenanyagokat. Ehhez a programhoz a CMC Déli Klinika is csatlakozott.
Vissza a jövőből – az önműködő autók határai

Vissza a jövőből – az önműködő autók határai 

Egy régi DeLorean sportkocsit alakítanak olyan robotautóvá, amely szükséges esetén sodródással is ki tud kerülni veszélyes helyzeteket, akadályokat.
Segíthetik a megújuló energiák terjedését a sókristályos akkumulátorok

Segíthetik a megújuló energiák terjedését a sókristályos akkumulátorok 

A holnap befutója lehet az energiatárolásban a sókristályos akkutelep. Egy svéd energiaszolgáltató a nyáron berlini telepén kísérleti jelleggel kipróbálja őket. Elvileg hónapokon át képesek tárolni az energiát veszteség nélkül. Ha beválik, a lítiumion-akkuk komoly vetélytársa indulhat el hódító útjára.

Avatar-robot szűrné ki a gyanús alakokat 

A következő években megkétszereződik az utazók száma, így tovább nő a bűnözés, a terror veszélye. Ezért a mesterséges intelligenciát is bevethetik a hatékonyabb határ-ellenőrzésre az EU-ban.

Önvezető autók – Európa még versenyben van, de igyekeznie kell 

Az amerikai és német autógyártók továbbra is vezető pozícióban vannak az automata vezetés területén. A két nemzet versenyét a jövőben az döntheti el, hogy melyik kormány határozza meg elsőként az önvezető járművekre, illetve azok tesztelésére vonatkozó jogi szabályozási rendszert.

Regionális együttműködés indul az önvezető autók fejlesztéséért 

Magyar-osztrák-szlovén együttműködési megállapodást írtak alá, amely értelmében együttműködés indul önvezető autók fejlesztését segítendő, Zalegerszegen pedig tesztpálya is nyílik.

Évente egymillióan betegednek meg a dízelautók légszennyezésétől Németországban 

A dízelautók emissziójában található nitrogén-oxid 6000 ezer ember halálát idézi elő évente és egymillió ember betegszik meg tőle, jelentette be a német Szövetségi Egészségügyi Hivatal, hogy nyomást gyakoroljon a német autógyárakra.

Újabb botrány: új dízelmodellek csaltak az emissziós teszteken! 

A Volkswagen-botrány után végképp nyilvánvalóvá vált, hogy a dízelautók több nitrogén-oxidot bocsátanak ki, mint a benzines gépjárművek. Ez azonban azt jelenti, hogy azokban az országokban, ahol az autókat az emissziójuk után adó terheli, kedvezőbb adósávba estek a szennyezőbb kocsik, vagyis kevesebbet fizettek a tulajdonosaik az államnak, mint kellett volna. Eközben új modelleknél is eltérést mutattak ki a laboratóriumi és a valós, közúti viszonyok közepette történt kibocsátás között.

Kamera követi az önvezetőre bízott sofőr reakcióit 

Az önjáró autók egyik nagy kérdése: hogyan reagálnak a bennük ülők, ha már nem ők vezetik a kocsit, hanem láthatatlan érzékelők, számítógépes csipek kormányoznak, fékeznek, kerülik ki az akadályokat?

Autóteszt: fókuszban az erő 

A forró ferde hátúak legikonikusabb képviselője a Ford Focus RS, amely a négyhengeres turbómotort kézi váltóval és összkerékhajtással párosítja. E rendszer az egyik legbiztonságosabb és legsokoldalúbb sportautót faragja az RS-ből.

13 furcsa munkakör, amiről sosem hallottunk 

Nem talál munkát? Vagy csak szeretne váltani? Mutatunk néhány olyan szakmát, amire biztosan nem gondolt, hogy pénzt lehet keresni vele. Pedig van, aki szájszagot szagol, másokat ölelget, vagy mondjuk épp sorban áll. Hogy mennyi mindennel lehet pénzt keresni!

Autóteszt: a koreai prémium 

A Kia Optima új generációja még szebb és kifinomultabb elődjénél, még több helyet kínál, emellett új technológiák sokaságát vonultatja fel. Kiváló ár–érték aránya pedig továbbra is a középkategória egyik legjózanabb ajánlatává teszi. Nem kell ennél jobb autó.

Remek folytatás a Volkswagentől 

A Tiguan második generációja a Volkswagen konszern szabadidő-autói közül elsőként épült az új MQB padlólemezre. Ez számos pozitívummal járt: a karosszéria átváltozott, a belső tér tágasabb lett, a tömeg lecsökkent, bent pedig kizárólag a VW csoport legkorszerűbb megoldásaival találkozunk.

A leglököttebb állásinterjú kérdések a legnagyobbaktól 

Ha arra kérik a jelentkezőt, hogy mondja el, mik a szakmai erényei és hiányosságai, arra valami otthon begyakorolt klisével fog felelni. Neves vállalkozóknak vannak trükkös kérdései, amik kihozzák a lényeget. És némelyik meglehetősen vicces.

Autóteszt: Új csillag a Mercedesnél 

Amióta megjelentek a színen, vérre menő csata zajlik a három német prémium kompakt szabadidő-autó között. A Mercedesé a legfiatalabb modell, és ez képviseli minden tekintetben a legmagasabb szintet. Nem csak saját mezőnyéből emelkedik ki az egyik legjobb ma kapható csillagos modell.

Autóteszt: az okos hibrid 

A kompakt járműosztályban mindmáig egyedülálló ajánlat a Toyota Auris hibrid, amelynek a kombi változata még jobb választás. A teljes értékű utastérhez takarékos és tiszta hibrid hajtáslánc társul. Vezetése megnyugtató, kellemes élmény, miközben a modellfrissítésnek hála kívül-belül szebb lett az autó.

Autóteszt: Már nem szerény kisautó 

A Škoda Fabia már nem az a szerény kisautó, amelynek 1999-ben megismertük. Kilencven százalékban Volkswagen, kiegészítve a cseh márkára jellemző praktikus megoldásokkal. A fejlett konszerntechnika pedig a vételárban is megmutatkozik.

Mini Cooper: a kismenő 

A MINI ismét újat alkotott az ikonikus kisautó harmadik generációjával, amely még vonzóbb, még tágasabb és még biztonságosabb. Csak a benne átélhető gokartérzés nem változott, ami 55 éve jellemzi a típust. Az élmények forrása pedig ezúttal egy háromhengeres motor, a valaha épített legjobb.

Teszteltük az Év Autóját! 

A Peugeot az utolsó csavarig áttervezte kompakt modelljét, amely egy csapásra az alsó-középkategória egyik legjobb autója lett. Átlagon felüli kvalitásait az Év Autója díjjal is elismerték.

Tarol az egyszerű és nagyszerű Dacia 

A Dacia letarolta az árérzékeny piacokat az egyszerű kialakítású, ámde tágas és strapabíró Logannel, amelynek a második generációjára már azt sem mondhatjuk, hogy nem szép. Dízelmotorral, csúcsfelszereltséggel teszteltük.

Itt az új Nissan Qashqai! 

A horvátországi Rovinjban bemutatkozott az új Nissan Qashqai, a Nissan 2007-ben debütált, eddig több mint kétmillió példányban értékesített crossoverének második generációja. A modell friss dizájnnal, gazdagabb felszereltséggel, jobb minőségű anyagokkal és korszerűbb megoldásokkal lép színre.

Hyundai Santa Fe: a koreai úttörő 

Az első igazi koreai prémium szabadidő-autó máris megközelíti a német prémium SUV-ok szintjét vonzó formájával, belső kidolgozásával és felszereltségével. A csúcsváltozatot, a Hyundai Santa Fe 2,2 CRDi-t teszteltük.

Az egyik legkívánatosabb kisautó 

Ráfért már a vérfrissítés a Renault népszerű kisautójára, a Clióra. A negyedik generációs modell mindenben újat hoz. Háromhengeres motorral teszteltük.

Ebbe könnyen bele lehet bolondulni 

A Subaru XV nem más, mint az Impreza modell megemelt, városi terepjárós fizimiskával felruházott kivitele. Könnyen bele lehet bolondulni, pláne így télvíz idején.

Spórolós, de csinos 

Látványával és szimpatikus vonásaival a Škoda Citigo menet közben is belopja magát a szívünkbe. A mindössze 3,5 méter hosszú Škoda fürge, mindenhová befér, tele van ügyes megoldásokkal és feltűnő. Az erősebbik motorral teszteltük.

Autóteszt: felvillanyozó Nissan 

A Nissan Leaf az első valóban jól használható elektromos hajtású családi autó a planétán. Pofonegyszerűen vezethető, tágas és kényelmes, nem követel kompromisszumot tulajdonosától. Városi és elővárosi közlekedésre tökéletesen alkalmas, 175 kilométert megy egy feltöltéssel.

Autóteszt: Városi vagány 

Szerintünk még vonzóbb lett a Nissan Qashqai külseje, motorterében pedig megjelent a vadi új erőforrás, az 1,6 literes, 130 lóerős dízelmotor. Az új Nissan Qashqai 1,6 dCi Teknát teszteltük.

Dél-Korea elérte a német kocsik színvonalát 

Van alapja annak, amit mindenfelől hallani: a dél-koreai Hyundai konszern autói elérték a német kocsik színvonalát, sőt egyes területeken új mércét állítanak. A nálunk járt új, négyajtós i40 is ilyen volt.

Az egyik legszebb okostelefon 

Szinte mindent tud, amit egy 2011-es okostelefonnak tudnia kell, azonban a funkciókat a többi androidos mobilhoz képest szebb, jobb kezelőfelületen keresztül adja a felhasználók kezébe.

Ennek az iPhone-nak már utasításokat adhatunk 

Az ötödik széria a 4S típusjelzést kapta, mely a 4-essel megegyező külsőben rejti az új funkciókat. A leginkább szembeötlő változás az elődhöz képest a sebesség.

Az egyik legjobb ár–érték arányú okostelefon 

Ez az androidos mobil az egyik legjobb ár-értékű készülék a kategóriában: funkciókban szinte mindent tud, amit a versenytársak, egyedül a képernyő felbontása és színmélysége az, amiben a drágább készülékekkel összehasonlítva alulmarad.

Új szupermobil a Nokiától 

A gyártó új szupermobilja a régi finn értékeket vegyíti az okostelefonok intelligenciájával. A MeeGo operációs rendszerrel szerelt, domború felületű kijelzővel rendelkező telefon minden eddiginél jobban kezelhető, ráadásul a kijelző is gyönyörű színekben pompázik.

Egy Samsung, ami több mint egy mobil 

Nem is mobil-, hanem táblatelefon: méreteivel kiemelkedik a kínálatból. Igazi óriásként hathat a kézben 5,3 colos kijelzőjével, cserébe viszont nagy felbontású, gyönyörű, Super AMOLED érintőkijelzőn láttatja a belsőt.

A csajos külső egy erős belsőt takar 

Első látásra a Samsung NS310 a női közönséget célozta meg, azonban belső tulajdonságai révén a férfiaknak is tökéletes választás. A lekerekített sarkakkal rendelkező netbook természetesen több színben kapható, a legfeltűnőbb mind közül a gyöngyház-kék, mely azonnal magára hívja a figyelmet.

Szupervékony, pillekönnyű gép a Delltől  

Az új, prémiumkategóriás készüléket egyesíti a letisztult dizájnt és a legmodernebb technikát. Ez a szupervékony, pillekönnyű erőgép mindent tud, ami az eredményes munkavégzéshez szükséges.

Kipróbáltuk: Samsung SP–L250 

Ez a projektor 3 LCD technológiával dolgozik, beépített, nagy teljesítményű, 3×2 wattos sztereo- hangszórókkal látták el, és képes függőleges és vízszintes trapéztorzítás-korrekcióra is. 

LG: egy valódi mozihatású projektor 

Ez a projektor már rövid vetítési távolságon, akár egy méterről is képes elérni az igazán nagynak mondható, 226 centiméteres vetítési méretet. A fényerő is jónak mondható, a kivetített kép jól látható.

BenQ: kevés pénzért nagy teljesítmény 

Fekete és fehér színben is elérhető ez a belépő árszintű projektor, amely kevés pénzért egészen sokat tud nyújtani. Standard felbontásával leginkább oktatási célokra és prezentációkhoz ajánlható, de hatszegmensű színkerekének köszönhetően sokkal jobb színeket produkál, mint ahogyan azt ebben a kategóriában várnánk.

Egy könnyen kezelhető Acer 

Kis mérete mellett XGA felbontással dicsekedhet ez a nem drága készülék, felbontása 1024×768 képpont, amivel részletesebb diagramok, táblázatok megjelenítését teszi lehetővé, mint a standard modellek.

Egy szokatlan talpú Acer 

Csupán 1,5 centiméter vastag a 24 hüvelykes kijelző, kivéve persze a szokatlan, de tetszetős megjelenésű aszimmetrikus fémtalpat. A megnyerő külsejű, kis fogyasztású készülék középárfekvésben nyújt nagyjából átlagos teljesítményt.

Ennek az ASUS-nak még nincs ára 

A készülék mind megjelenésben, mind képességeiben emlékeztet elődjére, a kifejezetten grafikusok számára készült Asus ProArt PA246Q-re, de azért vannak eltérések.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Jobban váltja a devizát egy magyar bank, mint a Revolut

Jobban váltja a devizát egy magyar bank, mint a Revolut 

Eddig leginkább csak a fintech-cégeknél - mint a Revolut - látott funkciót vezetett be a Gránit Bank mobilapplikációjában.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Az ártalomcsökkentés széles skálán mozog: az egészségedről te döntesz!

Az ártalomcsökkentés széles skálán mozog: az egészségedről te döntesz! 

Hajlamosak vagyunk a betegségekre valamiféle kivédhetetlen sorscsapásként tekinteni, pedig a tudomány tényei és a számok egészen mást mutatnak: a személyes döntéseinknek, a tudatos választásainknak meglepően nagy hatásuk van az egészségünkre.
Hogyan választ autót egy profi? Akinek több száz autó van a “keze” alatt - beszélgetés Fehér Tamással, a Colas magyarországi cégcsoportjának flottavezetőjével

Hogyan választ autót egy profi? Akinek több száz autó van a “keze” alatt - beszélgetés Fehér Tamással, a Colas magyarországi cégcsoportjának flottavezetőjével 

Az autóvásárlás örömteli dolog, ám sokszor nem egyszerű kiválasztani a legmegfelelőbbet, akár magánszemélyről, akár cégről van szó.

Költségkímélés

A víz a legnagyobb veszedelem a lakásbiztosításoknál

A víz a legnagyobb veszedelem a lakásbiztosításoknál 

Az elmúlt napokat jellemző télies, havas időjárás ismét megmutatta, hogy érdemes védekezni a különböző káreseményekkel szemben.

Pénzszerzés

Támogatás céges villanyautókra: újabb részletek derültek ki a programról

Támogatás céges villanyautókra: újabb részletek derültek ki a programról  

Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program .

Adózás

Régi álma válik valóra a startupoknak januártól

Régi álma válik valóra a startupoknak januártól  

Jövő évtől ugyanis ezek a cégek adómentesen adhatnak részesedést munkavállalóiknak és vezető tisztségviselőiknek.

Jogi kisokos

Számháború a Volánbusz sztrájkjánál

Számháború a Volánbusz sztrájkjánál  

Nem okozott sem káoszt, sem jelentősebb fennakadást a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet által meghirdetett munkabeszüntetés első napja.

Cégblog

Kiderült, nyitva lesz-e az Auchan december 24-én

Kiderült, nyitva lesz-e az Auchan december 24-én 

Rengeteg üzlet már biztosan zárva lesz, de hogy döntött a hipermarket?

Klímablog

Veszélyben a nettó zéró kibocsátás elérése 2050-ig

Veszélyben a nettó zéró kibocsátás elérése 2050-ig 

Nem elegendőek a jelenlegi, fokozatos változtatások.

Gazdaság

Mi lesz a vállalkozások növekedésének kulcsa 2024-ben?

Mi lesz a vállalkozások növekedésének kulcsa 2024-ben? 

Az év vége nem csak a lecsendesedés, de a számvetés és tervezés időszaka is, ez pedig különösen igaz az üzleti életben.

Társadalom

Lerántotta a leplet a Google: idén erre kerestek rá a neten a magyarok

Lerántotta a leplet a Google: idén erre kerestek rá a neten a magyarok 

A vállalat idén ismét közzétette a leggyakoribb keresések listáit, bemutatva, hogy mely témakörök érdekelték 2023-ban leginkább a felhasználókat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo