Nemcsak a gyerekünkre vigyázhat felbérelt munkaerő, vagy a kutyánkat sétáltathatja. Fizethetünk azért, hogy kitakarítsák a lakásunkat, összerakják az áruházi bútort, ez már senkit nem ér meglepetésként. De ennél sokkal meglepőbb szolgáltatásokra is felbérelhetünk profikat. Hivatásos odabújó A hivatásos odabújó munkáját talán a sok egyedülálló ember tettes szükségessé. Kis kifli, nagy kifli – angolul spooning (a kanálból kiindulva). Összesimulós összebújás az ágyban. Romantikus, mi? Aki sokáig van egyedül, nagyon hiányozhat neki, hogy odabújjon valakihez. Erre is kérhetünk profi segítséget. A profi odabújónak 60-80 dollár (17 450-23 270 forint) az órabére Amerikában. Érzelmileg megerőltető tud lenni, állítja a portlandi Samantha Hess, akinek ez a foglalkozása: Arra már nem tért ki, hogy azért, mert olyanokat kell ölelgetnie, akikhez fizikailag és emberileg nincs gusztusa, vagy azért, mert átveszi az érzelmi terheiket, és ők leszívják az energiáját. Vagy mindkettő esete fennáll. Profi nyoszolyólány Létezik cég, amely azzal foglalkozik, hogy profi nyoszolyólányokat közvetít ki. A legfontosabb dolguk nem az, hogy csokorral a kezükben ácsorogjanak a szertartás előtt az első sorban, hanem hogy az esküvő előtt, után és a lagzin segédkezzenek a menyasszony apró-cseprő dolgainak elintézésében. Nagyjából egy stylist és egy személyi asszisztens ötvözete ez. Esküvőnként 300-2000 dollár között mozog a tarifa. Bérelhető siratóasszony Hivatásos siratót is lehet már bérelni, aki eljön a temetésre, és jajveszékel, vagy ha úgy kérjük, csendesen szipog a megrendültségtől. Anélkül, hogy ismerte volna az elhunytat. Mondhatjuk színésznek is. Egy angliai cég 70 dollárért közvetít ilyen embereket. Ezért az összegért nagyjából 2 órára kapják meg a siránkozó résztvevőt a temetésre. Szerencsesüti-szövegíró Gondolt már rá, hogy ami az Amerikában népszerű szerencsesütikben van, kis papírka valami bölcselettel, azt is megírta valaki? Nem feltétlenül a történelmi nagyságok könyveiből szedték őket. Nos, egy ember ül, és azon agyal, hogyan lehetne valami mélyenszántó és szellemes életigazságot kitalálni, amelyben a majszoló emberek majd megtalálják a számukra fontos értelmet. Az EHow.com szerint az ilyen szövegírónak a szürkeállománya megerőltetéséért 40 000 dolláros (11,63 millió forintos) éves fizetés üti a markát. Természetesen az élelmiszer- és édességgyárak alkalmazzák őket.
Fotó: flickr/poppet wtih a camera
13 furcsa munkakör, amiről sosem hallottunk
Nem talál munkát? Vagy csak szeretne váltani? Mutatunk néhány olyan szakmát, amire biztosan nem gondolt, hogy pénzt lehet keresni vele. Pedig van, aki szájszagot szagol, másokat ölelget, vagy mondjuk épp sorban áll. Hogy mennyi mindennel lehet pénzt keresni!
Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!
Klasszis Befektetői Klub
2025. május 27. 17:00, Budapest
Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”
A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért
Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.

Donald Trump hivatalos közösségi oldalán pápának öltözve látható, sokan kiakadtak
Rossz vicc, vagy egy politikusi tréfa?

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből
Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.