Pályázat cikkek

Gazdák közös vállalkozása a túlélés jegyében
Képes túlélni a válságot a Békés megyei gazdák szövetkezése, s ebben az állam is, a bank is partner. A kétszáz fős tagság rendre visszaforgatja, fejlesztésre költi a közösen elért hasznot.

"Magyarország sikeresen használja az uniós pénzeket"
Október elejéig közel 3 ezer milliárd forintot nyertek uniós forrásból magyar pályázatok, ebből már 520 milliárd forintot átutaltak a projektgazdáknak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Csak minden 100. jelentkező volt magyar
Az Európai Unió huszonhét tagállamából - látogatóként vagy befogadóként - eddig ezerkétszáz vállalkozó pályázott az Európai Bizottság által februárban meghirdetett "Erasmus fiatal vállalkozóknak" csereprogramra - közölte a programot Magyarországon koordináló ITD Hungary

Komoly gondok az uniós pénzek felhasználásánál
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) forrásaiból tavaly a tervezettnél 45,2 százalékkal kevesebbet fizettek ki - közölte Becker Pál, az Állami Számvevőszék általános főigazgató-helyettese kedden az Országgyűlés eseti bizottságának ülésén.

Képzési pénzek: kinek jut?
Akár hatszázmillió forintos uniós támogatásra is pályázhatnak azok a nagyvállalatok, amelyek vállalják, hogy a válság következtében szükségessé váló elbocsátások helyett a munkavégzés alóli részleges felmentéssel párhuzamosan képzést adnak a munkavállalóiknak. A kkv-k számára is létezik hasonló kiírás korábbról, amely jó, ám nehéz pályázat.

Először a magyar kkv-k jutnak az uniós pénzhez
Az augusztus végi határidőre 18 kockázatitőke-alapot kezelő pályázó jelentkezett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett Új Magyarország Kockázati Tőkeprogramra. Az Európai Unió 27 tagországa közül elsőként Magyarországon indulhat el az uniós forrásokból finanszírozott kisvállalkozói kockázatitőke-program.

Miért kellett 5 hónapot várni a pénzre a Dél-Dunántúlon?
Több mint nyolcmilliárd forint pályázati támogatás jut vidékfejlesztésre a dél-dunántúli régióban az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében, ám elbírálási eljárás akár 5 hónapig is húzódhatott. A befogadott pályázatok mintegy 70 százaléka - önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek és gazdasági társaságok - nyert a LEADER-források elosztásának mostani fordulójában – közölte Baranyai Sándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) regionális irodájának vezetője.

Hol tűnnek el az illegális hulladéklerakók?
A zöldtárca 86 millió forintot osztott ki az illegális hulladéklerakók felszámolására, így 37 önkormányzat és 7 társadalmi szervezet több mint 150 helyszínen, mintegy 20 ezer m3 mennyiségű, illegális hulladéklerakót számolhat fel.

Egy kisváros nagy dobása
A Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézetének Alapítványa több mint 222 millió forintot nyert az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott pályázaton. A nemzetközi szintű tudásközpontba elsősorban az uniós országokból, a volt szovjet tagállamokból, illetve a Balkánról várják majd leendő hallgatóikat, esélyegyenlőséget és egyedülálló lehetőségeket biztosítva számukra az európai felsőoktatási térben.

Ha megfelel, megkapja a pénzt: 3,7 milliárd vár gazdára
Összesen ennyi pénzre pályázhatnak azok a vállalkozások, melyek vállalati folyamatmenedzsmenthez vagy elektronikus kereskedelemhez kapcsolódó beruházást terveznek. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt tenderen immár automatikus az elbírálás, amennyiben megfelelünk a feltételeknek, megkapjuk a pénzt.
Hogyan juthatunk a legkönnyebben a 10 millió forinthoz?
Alig tíz napjuk maradt a fiatal gazdáknak, hogy beadják támogatási pályázataikat. Rövidesen ugyanis lejár annak a lehetőségnek a határideje, hogy akár 10 millió forintnál is nagyobb összegű, viszonylag könnyen felhasználható támogatáshoz juthassanak. A jó pályázathoz ad tanácsokat a Magyar Agrárkamara.
160 ezer állást mentene meg a kormány
Az év végéig a képzéssel kombinált munkahelymegőrző program keretében 30 milliárd forintra pályázhatnak a cégek. A gazdasági miniszter szerint sokáig lesz magas a munkanélküliség.
Miért jön Magyarországra vizsgálódni az EU?
Tényfeltáró küldöttséget meneszt Magyarországra az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága, hogy az európai uniós pénzek felhasználásáról vizsgálódjon - erősítette meg a magyar sajtóban megjelent híreket Deutsch Tamás (Fidesz), az EP-bizottság alelnöke.
Már 160-nal mehetnek a vonatok Szolnok megyében
Szerdán átadó ünnepséget rendeztek Szajolon abból az alkalomból, hogy befejeződtek a Szajol-Mezőtúr vonalszakaszon a biztosítóberendezés felújításának munkálatai. A projekt nettó 27,930 millió euróból (7,84 milliárd forint), európai uniós támogatással valósult meg.
Ismét pénz áramlik a magyar exportba
2009. szeptember 21-től különböző külpiaci eszközökre igényelhető vissza nem térítendő támogatás az ITD Hungary által működtetett 2009. évi Kereskedelemfejlesztési Pályázat keretében. A támogatás 2009. évi és 2010. első félévi exportfejlesztési akciók támogatásához igényelhető.
Ismét véleményezhetjük a milliárdok elköltését
Ismét megnyílik a lehetőség, hogy a magyarországi mikro- és kisvállalkozások uniós és hazai központi források segítségével fejlesszék technológiai hátterüket. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség idén második alkalommal hirdeti meg a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, valamint a Közép-Magyarországi Operatív Program ezen célt szolgáló pályázati konstrukcióit. Ennek kapcsán társadalmi egyeztetésre bocsátották 2009. szeptember 16-tól a "Mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztése" (GOP-2009/2-2.1.1/A és KMOP-2009/2 -1.2.1/A) című pályázati kiírásokat.
Korosztályos akadályok?
Nem a minőség, a hozzáértés, hanem a tőke versenye folyik a kisalföldi agráriumban, ahol a kónyi Polgár család szaktudással, naprakész piaci, szakmai információkkal és "korosztályos összetartással" takarít be, de nem csak a 380 hektáros birtokon.
Az újoncok között Magyarország a legjobb
Magyarország első helyen áll a környezetvédelmi projektek területén az Európai Unió új tagállamai között. Amennyiben a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) valamennyi előkészített pályázata megfelel a második forduló bírálati követelményeinek is, az közel 1000 milliárd forint támogatási összegű környezetvédelmi beruházást generál, nagymértékben javítva az ország környezeti állapotát és számos új munkahelyet teremt - mondta el Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a KvVM Fejlesztési Igazgatóságának szeptember 3-i konferenciáján.
Egyre többen utasítják vissza a támogatást
Idén erősen megszaporodott az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázataira benyújtott projektek kedvezményezettjei körében a visszalépők száma - ismerteti a szerdai Napi Gazdaság.
Megnyílt a legnépszerűbb pályázat!
Augusztus 31-től nyújthatják be gazdaságfejlesztési és innovációs célokat szolgáló pályázataikat a hazai vállalatok, amelyek a pályázatok pozitív elbírálását követő szerződéskötéshez képest 15 napon belül kézhez kaphatják az első forintokat.
Uniós pénzek: jó hírek a kkv-knak
Szeptemberétől több, az ügyfelek számára kedvező változás is hatályba lépett a Start Tőkegarancia Zrt-nél. Egyszerűsödik a kkv-k futamidő alatti adatszolgáltatási kötelezettsége és lehetővé válik az egyösszegű díjfizetés is.
Mire költöttek 1,6 milliárdot a Közép-Dunántúlon?
A hazai forrású pályázatokon, a Közép-dunántúli régióban 230 pályázó több mint 1,6 milliárd forint támogatáshoz jutott, amiből többek közt iskolák, óvodák kerültek felújításra, térfigyelő rendszerek épültek ki - közölte Pál Béla, a regionális fejlesztési tanács elnöke.
Könnyebb lesz pályázati pénzhez jutni
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a pályázók pontosabb és gyorsabb kiszolgálása érdekében Ügyfél-elégedettségi felmérést végez, melynek eredményeit és tapasztalatait felhasználva igyekeznek az ügyfélszolgálat munkáját tökéletesíteni.
Kaposvár belehúz
Az elmúlt években Kaposvár fejlődésének több mint 25 milliárd forint hazai és uniós támogatás adott új lendületet. „Az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázati forrásai keretet biztosítanak a városfejlesztéshez. Az átgondolt, nem szigetszerű beruházások a tőkevonzó képességet növelik"- hangsúlyozta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a 600 millió forint uniós támogatást elnyert Lakics Gépgyártó Kft. újonnan épülő, kaposvári telephelyén.
Van ötlete, hogyan kapjanak a mikrocégek támogatást?
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az 5 főnél kisebb közép-magyarországi mikrovállalkozások számára meghirdetendő képzéssel kombinált munkahelymegőrzési pályázatát.
A GOP-on túl
Bár a kis- és közepes vállalkozásoknak szóló pályázatok döntő hányadát a Gazdasági Operatív Program keretein belül írják ki, vannak más programok és projektek is, amelyekkel érdemes megismerkedni. Az üzleti infrastruktúra fejlesztésére most például a Regionális Operatív Programokban jut pénz.
Szaldó: 2800 miliárdból 400-at már kifizettek
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (UMFT) keretében eddig 13.600 projektnek ítéltek meg támogatást, 2.850 milliárd forint értékben - mondta a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön Békésen.
Óvakodnak a bankok garanciát adni
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (Garantiqa) az év első felében 2,7 milliárd forint értékben vállalt pályázati visszafizetési garanciát, ez csaknem háromszorosa a tavalyi egész éves pályázati garanciavállalásnak. A társaság minden ügyletet kizárólag saját kockázatra, azaz állami viszontgarancia nélkül köt meg.
Energiahatékonyabb lakást akar? Egy részét kifizetik!
Közzétette a panelépületek szén-dioxid-kibocsátás csökkentését eredményező, energiahatékonysági beruházások támogatására a pályázati felhívást honlapján a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM); a vissza nem térítendő támogatás forrását a kiotói jegyzőkönyv szerint értékesített szén-dioxid-kvóta bevételek alkotják.
Uniós pénzcsap: növekvő igény és kockázat
A pályázati kezességvállalás legnagyobb kockázata, hogy az igénylő cég időközben felszámolás alá kerül - közölte a Start Tőkegarancia Zrt. Bár a korábban elnyert pályázatokhoz is lehetne igényelni, a legtöbben mégis az aktuális tenderhez kérnek támogatást.
Élet az uniós pénzeken túl: aprópénzből futja
A hazai közforrás annyira kevés, hogy a fejlesztési tanácsok nem a keretstratégiákra alapozva finanszíroznak helyi célokat, hanem pályázatokat kiírva, befogadva támogattatnak olyan „kicsiny" projekteket, amilyeneket uniós pénzekből nem is lehet megvalósíttatni.
Pályázat: szűrje ki a szezonális hatásokat!
Módosították a 4+1-ként is ismert (munkahelymegőrzés képzéssel kombinálva) uniós pályázatot annak érdekében, hogy a szezonális hatások az értékelési folyamatban teljes mértékben kiszűrhetőek legyenek. A pályázatok értékelésének tapasztalatai, illetve a pályázók visszajelzései alapján módosításra került a Regionális Munkaügyi Központok támogató nyilatkozatához szükséges dokumentáció, illetve a pénzügyi adatok értékelésének rendszere.
Több tízmilliárd forint vár még gazdára
Megváltoztatta az agrárvállalkozások finanszírozását az MFB, így egyszerűsödött a pályázatok kiegészítő finanszírozása, tovább bővült az élelmiszeripai bankgarancia kedvezményezettjeinek köre, valamint meghosszabbították az MFB Gabona Forgóeszköz Hitelprogram igénybevételi határidejét.
Kétmilliárdot kapnak a szabolcsi cégek
Hetven Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalkozás gazdaság-fejlesztéséhez több mint kétmilliárd forint összegű támogatást adott az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács - közölte Gazda László, a tanács elnöke, az MSZP országgyűlési képviselője.
Decemberig biztosan jár a 40 százalék előleg
Meghosszabbította fél évvel az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) nyertes pályázói által igényelhető, megemelt összegű előleg nyújtásának határidejét a kormány - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szerdán.
Munka nélkül maradtak: hétmilliós hitelt is kaphatnak
Az Európai Bizottság új mikrofinanszírozási eszközre tett javaslatot, amely működő kisvállalkozásoknak, illetve azoknak nyújtana hiteleket, akik munka nélkül maradtak, és saját kisvállalkozást szeretnének indítani. Az új uniós eszközből, amelyhez 100 millió euró indulótőkét biztosít az Európai Bizottság, az egyes vállalkozások és személyek 25 ezer euróig igényelhetnek majd hiteleket 2010-től.
KÖVET-pályázati határidő: meghosszabítva
A KÖVET 2009-ben is meghirdeti Környezeti Megtakarítás Díjait. A pályázaton bármely szervezet részt vehet olyan megvalósult intézkedésekkel, amelyek egyszerre hoztak környezetvédelmi és gazdasági hasznot.
Most igényeljen támogatást, vagy várhat 2013-ig!
Nem volt roham a másfél év után újból megnyílt mezőgazdasági géptámogatás benyújtási időszakának első hetében. Pedig támogatott beszerzésre a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban, azaz 2013-ig már nem lesz lehetőség - közölte Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
Egy tipp, hogyan növelje az energiahatékonyságot!
A zöldtárca rövidesen meghirdeti az épületek energiahatékonyságát javító Klímabarát Otthon és Klímabarát Intézmény pályázatokat, jelenleg ezek előkészítése zajlik. A Zöld Beruházási Rendszer részeként kiírandó pályázatokkal biztosított lesz jó hatásfokú, mérhető szén-dioxid kibocsátás csökkentés elérése. A szaktárca szén-dioxid kibocsátásokból befolyt teljes bevételt kizárólag klímavédelmi célokra költi majd.
Újabb milliárdokkal számolhatnak a magyar cégek
Újabb gazdaságfejlesztési pályázatok jelennek meg az európai uniós fejlesztési források felhasználására a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP), illetve a Közép-Magyarország Operatív Programban (KMOP) - közölte a MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
Spóroljuk meg a kibocsátás harmadát!
A kormány döntése nyomán a zöldtárca még a nyáron kiírhatja a kiotói kvótabevételből finanszírozott Klímabarát Otthon és Klímabarát Intézmény pályázatokat a Zöld Beruházási Rendszer keretében.
Polgármester, aki lóerőben izmosodik
Pályázatokkal, hitelekkel, önerővel - és önmaga folyamatos unszolásával - kisebb birodalmat épített fel a polgármesterré is avanzsált fiatal „gépmester": Szegvárra vele együtt költözött be a vállalkozói mentalitás.
Recesszióban is előre!
A gazdasági válság hatására a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatainak feltételrendszerében hozott enyhítések, úgy tűnik, célba értek, hiszen a MAG Zrt. adatai szerint az elmúlt időszakban beérkezett automatikus pályázatok száma nemhogy nem csökkent, de 76 százalékkal meghaladta az elmúlt év hasonló időszakában benyújtottak mennyiségét. Májusig összesen 1300 vállalkozás pályázott e vissza nem térítendő európai uniós forrásra, ami közel 20 milliárd forint támogatási igényt jelent. A projektek mérete és az átlagosan igényelt támogatások összege is jelentősen nőtt.
Milyen az éghajlatváltozás a gyerekek szemével?
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium ismét meghirdeti immáron hagyományosnak tekinthető rajz- és fotópályázatát a 2009. szeptember 16-22. között megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap alkalmából. A „Szokásaid változzanak, ne az éghajlat!" jelmondat égisze alatt futó pályázatra több kategóriában is várják a szervezők az óvodás korú, általános- és középiskolás gyermekek alkotásait.
Amikor nem elég a milliós előleg
A válság hatására likviditásukat veszített cégek számára ugyan jól jött, hogy az uniós támogatások esetében már a támogatás 40 százaléka lehívható előlegként, ez azonban nem minden esetben segíti ki a vállalkozásokat. Viszont az előleg 100 százalékra emelésével a támogatást felvevő vállalkozások helyzetén valóban lehetne segíteni, és a kiírót sem fenyegetné veszély, hiszen a pályázónak az előleg lehívásához megfelelő biztosítékot kell nyújtania.
150 milliót is kaphatunk, ha nincsenek elbocsátások
Húszmilliárd forint keretösszeggel mikro-, kis- és középvállalkozások írnak ki pályázatot még májusban a munkahelyek megtartásáért, további 10 milliárd forintos keret pedig a nagyvállalkozások munkahely megtartását segíti - jelentette be Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken Budapesten a kormányszóvivői tájékozatón.
63 ezren nyertek üdülési csekket
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Kuratóriuma május 15-én döntött az ez évi támogatott üdülési csekkek pályázati odaítéléséről. A több mint 63 ezer támogatott személy 12 ezer hazai szolgáltatónál használhatja fel az üdülési csekkjét üdülésre, pihenésre, kikapcsolódásra.
Siessen, ha még szeretne a támogatásból!
Már két napjuk sincs az agrártámogatásokhoz szükséges igénylés benyújtására a termelőknek. Május 15-én lejár a határidő, s eddig több mint 173 ezren jelentkeztek be, negyedük a Magyar Agrárkamara szakemberei segítségével. Tavaly több mint 180 ezren igényeltek és vehettek fel támogatást.