Orosz embargó cikkek


Módosult a nyilvános magyar álláspont olajembargó ügyben

Módosult a nyilvános magyar álláspont olajembargó ügyben 

A magyar kormány mindeddig teljesen elutasította a tervezett orosz olajembargót. Most annyiban módosult az álláspont, hogy lehet olajembargó, de az nem vonatkozhat a csővezetéken szállított energiára. A végeredmény Magyarország szempontjából ugyanaz, tehát ránk nem vonatkozna az embargó, mégis a kommunikációt tekintve a politikai-gazdasági elutasításból, technikai lett.
Milliós bírságot kapott az Exxon

Milliós bírságot kapott az Exxon 

Az olajipari óriáscég a jelenlegi külügyminiszter, Rex Tillerson vezetése alatt sorozatosan megsértette az Oroszország ellen bevezetett pénzügyi szankciókat. 2014-ben szerződtek a Rosznyefttel szibériai és fekete-tengeri olajkutatásra, holott a cég igazgatóját, Igor Szecsint néhány héttel korábban feketelistázta az Obama-adminisztráció.
Az oroszoknak jött be leginkább az embargó

Az oroszoknak jött be leginkább az embargó 

Nem érte el célját az orosz embargó, sőt, a szankcióháború által elindított gazdasági folyamatok elsősorban az uniós tagállamok Oroszországgal gazdasági kapcsolatban álló cégeit érintik súlyosan negatívan, miközben Oroszország nemcsak az önellátásra rendezkedett be, de több mezőgazdasági termék esetében importőrből exportőrré vált. A legjobb, amit tehetünk, az alkalmazkodás.
Tovább tart és még szigorúbb lesz az orosz embargó

Tovább tart és még szigorúbb lesz az orosz embargó 

Korlátozta az importált élelmiszerek beszerzését a közszféra számára pénteken orosz kormány, a szeptember 3-án életbe lépő szabályozás a zöldség- és gyümölcsimportra nem terjed ki.
Másfél évig még marad az orosz embargó

Másfél évig még marad az orosz embargó 

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az Oroszország ellen szankciókat meghirdető országokkal szembeni ellenlépésként bevezetett élelmiszer-embargó jövő év végéig szóló meghosszabbítását szerdán.
Maradnak a szankciók Oroszország ellen

Maradnak a szankciók Oroszország ellen 

Egy évvel meghosszabbította az Oroszország ellen a Krím félsziget elcsatolása miatt hozott szankcióit az Európai Unió - jelentette be közleményben az uniós tanács pénteken.
Orosz embargó: még a feketegazdaság is összement

Orosz embargó: még a feketegazdaság is összement 

Az olajárak zuhanása miatti orosz válság hatására összezsugorodott az árnyékgazdaság is - derült ki az orosz elnöki hivatal mellett működő Népgazdasági és Államigazgatási Oroszországi Akadémia csütörtökön közzétett szociológiai felméréséből.
Maradnak a szankciók Oroszország ellen

Maradnak a szankciók Oroszország ellen 

Jean-Claude Juncker kijelentette, hogy Oroszország elleni EU-s szankciók meghosszabbításra kerülnek júliusban az Ukrajnával szembeni magatartás miatt. Az orosz elnök szóvivője ennek ellenére nagy reményeket fűz Juncker szentpétervári látogatásához.
Szükség van az egységes kérelem beadási határidejének meghosszabbítására

Szükség van az egységes kérelem beadási határidejének meghosszabbítására 

Szükség van az uniós agrártámogatási egységes kérelem beadási határidejének meghosszabbítására, mert a múlt évi 132 ezerhez képest az idén május 17-ig - a beadási határidő lejártáig - csak mintegy 120 ezer kérelmet lehetne beadni - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke Budapesten sajtótájékoztatón.
Ezért lepik el a tehenek Budapestet

Ezért lepik el a tehenek Budapestet 

Ma demonstrálnak a tejtermelők Budapesten, hogy felhívják a figyelmet a problémáikra: a nyerstej ára ugyanis meredeken zuhant az elmúlt hónapokban, dömpingáron árasztják el a piacot a nyugati termelők termékei, és ezen az uniós és állami támogatások sem sokat segítenek.

Az első csapás az orosz embargó, a következő a TTIP lesz 

Az orosz embargó durva és súlyos következményekkel jár Magyarország számára - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, aki szerint a a készülőben levő, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közti szabadkereskedelmi egyezmény is komoly kihívást jelenthet a magyar gazdaságnak.

1300 milliárdot buktunk az oroszok miatt 

Az oroszországi embargó mintegy 4,5 milliárd dollár (1300 milliárd forint) kárt okozott a magyar gazdaságnak, ennyire becsülhető a kieső export értéke - ismertette a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa.

2,9 milliárd jön agrár-válságkezelésre 

Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap az EU-tól válságkezelésre - nyilatkozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter telefonon az MTI-nek a döntést követően.

Áfacsökkentést kérnek a tejesek 

Azonnali lépéseket kér a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöksége a kormánytól és Brüsszeltől. Szeretnék, ha öt százalékra csökkenne januártól bizonyos termékek áfája, illetve kompenzációt kérnek az orosz embargó miatt kiesett bevételükért.

Ráfizetnek a tejtermelők 

A magyar termelők az önköltségi ár alatt, literenként 75 forintért adják el a tejet a feldolgozóknak - mondta Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az M1 csatornán.

Záhony számára a legsúlyosabb az orosz embargó 

Az Európai Unió és Oroszország közötti elhúzódó szankcióháború legnagyobb vesztesei a jelentős orosz exporttevékenységet végző és az őket kiszolgáló logisztikai cégek. A kérdés ma már nem az, hogy mekkorát veszít az EU az orosz embargón, hanem hogy mekkora és milyen tartós lesz a további piacvesztés – fogalmaz a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetéségének közleménye.

Ideje pénzre váltani az orosz kapcsolatokat 

A nehézségek ellenére is mindenképpen érdemes az orosz piacra koncentrálni Tóth Imre, az MKIK Magyar-Orosz tagozatának elnöke szerint. Az érvek mellett arról is beszélt a Piac&Profit konferenciáján, hogy miben hiányolja a kormányzat segítségét és mit javasol a Kamara a kkv-k támogatására.

Napi hetvenmilliót bukunk a szankciók miatt 

Az orosz piac magyar vállalkozások számára való fontosságáról beszélt a Piac&Profit konferenciáján Csutora Zsolt a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, aki szerint a magas szintű látogatások és a kapcsolatépítés a vállalkozások előtt kövezi ki az utakat.

Tizenöt magyar cég újra exportálhat Oroszországba 

Az orosz Állategészségügyi és Növényvédelmi Szövetségi Szolgálat (Rosszelhoznadzor) tizenöt magyar, két ciprusi és néhány görög cégnek engedélyezte, hogy exportálhassa termékeit Oroszországba az élelmiszerembargó feloldásának esetén.

Mennyit buktunk az orosz embargón? 

Az orosz piac nagyon fontos Magyarország számára, a magyar vállalkozások legyenek ugrásra készek, hogy a szankciók megszűnése után élni tudjanak a lehetőségekkel. Viszont azzal sem árt számolni, hogy egy darabig még fennmaradhatnak a szankciók.

Uniós segítséget kaphatnak a fuvarozók 

A Parlament a tagállamok közötti szolidaritásra hivatkozva segítséget kért az uniós élelmiszeripari és mezőgazdasági termékekre kivetett orosz importembargó miatt károkat elszenvedő közúti fuvarozók számára.

Idén is nehéz lesz az orosz piacon működni 

A magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban érintett magyar vállalatok többsége úgy érzékeli, hogy 2015-ben is nehéz lesz az orosz piacon eredményesen tevékenykedni, ezért az egyik legfontosabb feladat az új orosz lehetőségek feltérképezése és ezekhez a finanszírozás megteremtése - mondta Tóth Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-orosz tagozatának tiszteletbeli elnöke azt követően, hogy konzultáltak az embargó hatásáról, a várható helyzetről.

A legnagyobb gondunk még mindig az államadósság 

A magyar gazdaság szempontjából még mindig jelentős kockázatot jelent az államadósság alakulása, az orosz szankciók körének esetleges kiterjesztése, illetve a bizonytalan külső kereslet. Továbbra is meghatározó, sikerül-e élénkülnie a lakossági fogyasztásnak és a versenyszféra talpra tud-e állni és új - az állami beruházásoktól elszakadó - fejlesztésekbe kezdeni.

Orosz embargó, eu-s áfa döntés, aszály - ez volt augusztusban 

Kiderült, közösségi jogba ütközik a vissza nem igényelhető áfa után felszámított kamat, az oroszok embargót vezettek be egyebek között az unióból érkező élelmiszerekre és megúszhatják az e-útdíj miatti bírságot a fuvarozók. Mi történt még augusztusban? Összefoglaltuk.

Oroszország: csak egy kis pánik 

Már tegnap délután meglökte a piacokat az a hír, hogy az orosz jegybank segíti a bankokat devizához jutásban, sőt egyelőre nem kell átértékelni a veszteséges pozíciókat. Ezt meg is teheti, mert miközben Oroszország éves importja 350 milliárd dollárra rúg, addig a tartalék 410 milliárd. Vagyis a tartalék jóval több, mint egy éves import igényt fedez.

Újabb orosz pénzügyi válság fenyeget? 

Az orosz rubel utóbbi hónapokban megfigyelhető lejtmenete kiemelt figyelmet érdemel, azonban úgy tűnik, a piac egyelőre nem észleli ennek veszélyeit.

Orosz embargó: négyezer tonnáig jók vagyunk 

Az orosz importtilalom negatív hatásainak kivédésére bevezetett, második európai uniós keretből Magyarország 4295 tonna gyümölcs-és zöldségféle után kaphat támogatást. A kifizetéseket 2015. június 30-ig kell lebonyolítaniuk a tagállamoknak, a kifizetések még nem kezdődtek meg.

Orosz szankciók: már megjelentek az ügyeskedők 

Az Európai Unió és Oroszország közötti szankcióháború legnagyobb vesztesei, a jelentős orosz exporttevékenységet végző cégek, ám mostanra már a belföldre termelő cégek is érzik a válság begyűrűző hatását. Nem könnyű megszabadulni a hirtelen megjelenő árufeleslegtől, így egyre többen élnek különféle trükkökkel.

Újra reménykedhetnek a hoppon maradt termelők 

További forrásokkal, újabb 165 millió eurós rendkívüli pénzalappal igyekszik segítséget nyújtani az Európai Bizottság azoknak a gazdáknak, akik nem tudják eladni termékeiket az orosz embargó miatt. A szeptember 10-éig benyújtott magyar igények is kielégíthetők lesznek ebből a keretből.

Almás helyzet: intézkedéscsomag a termelők megsegítésére 

Több alma termett Magyarországon az átlagosnál – és az orosz embargó miatt a gazdálkodók csak áron alul adhatnák el. Ezért az agrártárca intézkedéscsomagot dolgozott ki az almatermelők megsegítésére.

Mégis jön brüsszeli pénz a hoppon maradt termelőknek 

Még a héten napvilágot láthatnak annak a javaslatnak a részletei, amelyet az Európai Bizottság dolgozott ki, hogy enyhítse az orosz embargó miatt kárt szenvedett termelők helyzetét. Az előző, kármentesítésre szánt alap kifizetéseit felfüggesztették, mert az állítólagos kárigény meghaladta az unió teljes orosz exportját.

Lánctartozást hoz az orosz embargó? 

A jelentős feketegazdaság és a kevés vevő miatt kiszolgáltatott magyar élelmiszer-ipari cégeknek újabb nehézséget jelent az uniós élelmiszerekre bevezetett orosz embargó, ami miatt az építőiparhoz hasonló lánctartozások is kialakulhatnak a szektorban, figyelmeztet az Atradius Hitelbiztosító.

Orosz embargó: kicsit sokat kérnek 

Brüsszel felfüggesztette az orosz embargó miatt kieső élelmiszeripari termékek kártérítési igényeinek feldolgozását, mivel az igények az EU éves orosz exportjának összegét is meghaladták.

Itt vannak az újabb szankciók – és nem leptek meg senkit 

Megjöttek a szankciók, és nincs bennük meglepetés. A kínai pénzmennyiség a vártnál kisebb mértékben növekedett, az USA-ban kissé többen jelentkeztek munkanélküli segélyért. Közben a békefolyamat halad tovább.

A vámoson múlhat az orosz export 

A közhiedelemmel ellentétben az Oroszország elleni szankciók, illetve az oroszok részéről az Európai Unióra kivetett korlátozások korántsem teljes körűek, illetve pontos meghatározás hiányában sokszor bizonytalan az értelmezés - és azon is sok múlhat, hogy a vámtisztet meg tudjuk-e győzni.

Tekintsük lehetőségnek az exporttilalmat! 

Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy ablak – tartja a mondás. Az orosz embargó által érintett magyar kis- és középvállalatoknak ennek fényében ugrásra készen kell figyelniük az exporttilalom miatt megnyíló új üzleti lehetőségekre.

Orosz embargó: villám-átrendeződés Magyarországon 

Az Európai Unió és Oroszország közötti szankcióháború legnagyobb vesztesei a jelentős orosz exporttevékenységet végző cégek mellett az őket kiszolgáló logisztikai szolgáltatók. A kár alig egy hónap alatt euró milliókban mérhető.

Kártérítést kapnak a termelők, ha sietnek 

Az orosz embargó által sújtott magyar termelők is igényelhetnek már uniós támogatást, de a gazdáknak azonban igyekezniük kell az igények benyújtásával, mert az EU a forrásokat a beérkező igények sorrendjében ítéli oda.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni  

Az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo