Mégis jön brüsszeli pénz a hoppon maradt termelőknek

Még a héten napvilágot láthatnak annak a javaslatnak a részletei, amelyet az Európai Bizottság dolgozott ki, hogy enyhítse az orosz embargó miatt kárt szenvedett termelők helyzetét. Az előző, kármentesítésre szánt alap kifizetéseit felfüggesztették, mert az állítólagos kárigény meghaladta az unió teljes orosz exportját.

Kép: MTI

Az Európai Unió napokon belül újabb javaslattal állhat elő az orosz embargó miatt hátrányt szenvedett zöldség- és gyümölcstermesztők megsegítésére – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára vasárnap a Kossuth Rádió Krónika című műsorának. Feldman Zsolt szerint ennek tervezete – amelyet a tagállamok már megismerhettek – mennyiségi kvótát határoz meg valamennyi tagállam számára az elmúlt évek orosz exportteljesítménye alapján.

A mennyiségi kvóták felhasználásának módjáról, hogy mely intézkedésekre mennyit kívánnak fordítani, a tagállamok szabadon dönthetnek – fűzte hozzá, azzal együtt: a tárca jelenleg a tervezet véglegesítésére vár. A támogatási eljárást ennek értelmében még idén lebonyolítanák – hangzott el.

Mint azt korábban megírtuk, Magyarország haladéktalanul az Európai Unió Mezőgazdasági Különbizottsága napirendjére kérte a zöldség- és gyümölcstámogatás ügyét, miután Brüsszel szeptember 10-én felfüggesztette az orosz importkorlátozással érintett termelők megsegítésére korábban megnyitott 125 millió eurós keretösszegű intézkedés végrehajtását, mert a pénz elfogyott. Dacian Ciolos mezőgazdasági biztos sajtóközleményben jelentette be, hogy a rendkívüli intézkedés végrehajtását felfüggesztették a tagállamok által leadott aránytalanul magas előzetes igények miatt. Az előzetes igények összessége többszörösen meghaladta az EU átlagos éves orosz exportját. Az eredeti célkitűzéseinek elérése érdekében a bizottság rövidesen javaslatokat terjeszt elő a rendkívüli intézkedések folytatására.

Az európai jogszabály végrehajtásához szükséges magyar rendelet soron kívül megjelent, azonban az intézkedésre igen alacsony részvételi szándék mutatkozott, mindössze 226 jelentkező adott be előzetes igénylést, ők azonban a korábban kiírt pályázatból nem részesülhetnek.

A vámoson múlhat az orosz export
A közhiedelemmel ellentétben az Oroszország elleni szankciók, illetve az oroszok részéről az Európai Unióra kivetett korlátozások korántsem teljes körűek, illetve pontos meghatározás hiányában sokszor bizonytalan az értelmezés – és azon is sok múlhat, hogy a vámtisztet meg tudjuk-e győzni.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo