Áfacsökkentést kérnek a tejesek

Azonnali lépéseket kér a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöksége a kormánytól és Brüsszeltől. Szeretnék, ha öt százalékra csökkenne januártól bizonyos termékek áfája, illetve kompenzációt kérnek az orosz embargó miatt kiesett bevételükért.

Kép: Pixabay

Az érdekvédelmi szervezet szerint javaslataik között szerepel többek között, hogy továbbra is nyomatékosan kérik, a fogyasztói folyadéktej és tejtermékek kerüljenek az 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) körébe jövő év január 1-jétől. Javasolják továbbá, hogy enyhítsék a belföldön működő kereskedelmi láncokat sújtó terheket, például az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat.

Kérik, az idénre meghirdetett tejtermelői támogatások maradéktalan ez évi kifizetését is. A magyar tejágazat szereplői - a tejtermelők és a feldolgozók - szeretnék elérni azt is, hogy a balti államokhoz hasonlóan kapjanak kompenzációt az orosz embargó által elszenvedett veszteségeik enyhítésére.

Jelzik: a magyar feldolgozók a válság által legjobban érintett félkemény sajtok piacán legalább 3-4 milliárd, a dobozos tejek piacán legalább 2-3 milliárd forint vesztességet szenvedtek el az embargó életbe lépése óta. Ezért javasolják, hogy Magyarország kezdeményezze a szeptember 7-i brüsszeli agrárminiszteri értekezleten az exporttámogatás újbóli, ideiglenes bevezetését, valamint az intervenciós ár legalább 25 százalékos emelését. Továbbá javasolják: a sajt, vaj és tejpor magántárolási támogatás tagállamokra lebontott újranyitását legalább az orosz embargó idejére; valamint a finanszírozási nehézségek miatt előfinanszírozási lehetőség bevezetését is szükségesnek tartják. Mint korábban megírtuk, a termelők jelenleg önköltségi ár alatt tudják értékesíteni termékeiket. Jelenleg 90-100 forint a kilónkénti önköltség, ám az országos átlagár alig éri el a 75 forintot, de több termelő már inkább 60-65 forintért is értékesítené a termékét, csakhogy megszabaduljon tőle.

A Földművelési Minisztérium közleményében ugyan az áfacsökkentés lehetőségét nem említi, de közlik, hogy Magyarország kezdeményezni fogja, hogy az október közepétől lehetővé váló közvetlen támogatási előlegek mértékének 50%-ról 80%-ra történő emelését a Bizottság tegye lehetővé.

Százak veszthetik el a munkájukat
Ha jövő év elejére nem sikerül megoldani a tejipar jelenlegi válságát, akkor az elbocsájtásokhoz, üzembezárásokhoz vezethet. A nehéz tejpiaci helyzet miatt az átmeneti nemzeti tejtámogatás egy részét már idén, várhatóan a negyedik negyedévben folyósítják a termelőknek.
Ez többek között a tejelő tehenek után kifizetésre kerülő állatalapú támogatást, az egyszerűsített területalapú támogatást (SAPS), és a zöldítési támogatást is érintené. Magyarország más tagországokkal együttműködve további fontos javaslatokkal is él:

•    az intervenciós árak valós termelési költségekhez történő igazítása,

•    ideiglenes export-támogatás,

•    export ösztönzése és támogatása: rendkívüli promóciós intézkedések, export biztosítás támogatása,

•    sajt magántárolási támogatás tagállamokra lebontott újranyitása,

•    az utolsó 2014/2015-ös kvótaév termelése alapján beszedett illeték rendkívüli támogatás formájában történő visszaforgatása az ágazatba.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo