Leépítés cikkek


Elon Musk bejelentette: lapátra tesz 3 ezer Tesla-dolgozót

Elon Musk bejelentette: lapátra tesz 3 ezer Tesla-dolgozót 

Az amerikai recesszió egyre erősödő kockázatára a Tesla fix béres alkalmazotti létszámának 10 százalékos csökkentésére készül a következő három hónapban - közölte a Tesla vezérigazgatója.
Kiszivárgott, 10 ezer ember rúgnak ki a Teslától

Kiszivárgott, 10 ezer ember rúgnak ki a Teslától 

Nagyon rossz előérzetei vannak a gazdasággal kapcsolatban Elon Musknak, a Tesla vezérigazgatójának, ezért a cégnek le kell építenie a munkahelyek tíz százalékát - írta a Reuters hírügynökség a vállalat belsős levelezésére hivatkozva.
Drasztikus lépésekre kényszerül a nagy autógyártó

Drasztikus lépésekre kényszerül a nagy autógyártó 

A BMW német autógyártó azt tervezi, hogy hatezer munkahelyet szüntet meg a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt, valamint felfüggeszti az önvezető technológia fejlesztésére kötött együttműködést a Daimler csoporthoz tartozó Mercedes-Benz autógyártóval.
Megdobhatja a megyei munkanélküliséget az Electrolux leépítése

Megdobhatja a megyei munkanélküliséget az Electrolux leépítése 

Mai közleményében a megnövekedett költségekkel indokolta az Electrolux mintegy 800 dolgozó leépítését, a porszívó- és hűtőgyártással foglalkozó dolgozókkal ma közlik az elbocsátás részleteit.
Több tízezer munkahelyet szüntet meg a VW konszern

Több tízezer munkahelyet szüntet meg a VW konszern 

Nem sokkal azután, hogy nyilvánosságra hozták az idei, magas nyereség-részesedés mértékét, a VW konszern jelentős leépítéseket jelentett be.
Nem bírja a Tesco a versenyt, 9 ezer dolgozójától válik meg

Nem bírja a Tesco a versenyt, 9 ezer dolgozójától válik meg 

Kilencezer munkatársát bocsátja el a nagy-britanniai Tesco a Brexit okozta gazdasági bizonytalanságok és a növekvő piaci verseny következtében.
Óriási leépítések jönnek a Siemensnél

Óriási leépítések jönnek a Siemensnél 

A Siemens kereken 22.000 munkahely leépítését tervezi, de nem a termelésben, hanem az igazgatásban és ezzel 1.7 milliárdos megtakarítást remél.
Elbocsátásokat hozott a kötelező béremelés

Elbocsátásokat hozott a kötelező béremelés 

Esett a foglalkoztatottak száma a kisboltosoknál: sokan nem bírják a kötelező béremelés jelentette terheket és a munkaerőhiány okozta keményebb bérversenyt. Hét-nyolcezr fő is lehet a kisboltok év eleji létszámcsökkentése.
Spórolás leépítés nélkül

Spórolás leépítés nélkül 

Válsághelyzetben sok vállalat szerint, úgy tűnik, nincs más megoldás, csak a leépítés. A mostani munkaerő-hiányos környezetben azonban ez minden korábbinál rosszabb ötlet. Ahelyett, hogy a munkaerő-költségeken spórolnánk, keressük máshol a megoldást!
Robotizálás: nem bocsátanának el tömegeket, ígérik a multik

Robotizálás: nem bocsátanának el tömegeket, ígérik a multik 

A dolgozói feladatot elvégzésére automatizált rendszereket vagy mesterséges intelligenciát használni készülő cégek 80 százaléka azt állítja, hogy nem bocsátanának el nagyszámú alkalmazottat – derült ki egy felmérésből.

Minden harmadik fiókját bezárja a Raiffeisen 

Minden harmadik bankfiókját bezárja, és jelentős létszámleépítést hajt végre magyarországi leányvállalatánál az idén és jövőre az osztrák Raiffeisen Bank.

Fiókokat zár be, de nem vonul ki a Raiffeisen 

A Raiffeisen Bank International (RBI) nem vonul ki Magyarországról és nem mond le lakossági szolgáltatásokról sem, de csökkenti bankfiókhálózatát és jobban koncentrál majd a vállalati ügyfelekre és a kiemelt magánügyfelekre.

Legalább a leépítéseknek vége van 

A munkáltatók 16 százaléka tervez létszámbővítést, 6 százaléka számol elbocsátásokkal, 74 százalékuk pedig nem tervez változtatást a dolgozók létszámában a harmadik negyedévben egy friss felmérés szerint.

Ha menni kell, hát menni kell az alkalmazottnak 

Van egy érdekes tapasztalatom a kkv vezetőkkel folytatott beszélgetések alapján. Szinte minden ügyfelemtől hallottam már azt, hogy „De kár, hogy nem rúgtam ki azt az embert már sokkal korábban.” Azt is elárulom Önnek, hogy azt még soha egyiktől sem hallottam, hogy „De kár, hogy kirúgtam azt az embert. Nagyon sajnálom.”

Leépítési hullám az egész országban 

Az idei év sok hazai vállalatnál az elbocsátás éve, egymást érik a hírek a kisebb-nagyobb leépítésekről, gyárbezárásokról. Egyelőre a jelek szerint tehát csak ígéret marad az egymillió új munkahely, a KSH statisztikáiból is látszik, hogy a közmunkások tolják a munkaerőpiac szekerét, miközben minden negyedik fiatal munkanélküli.

Több száz embert bocsájt el a Car-Inside 

A Vas és Zala megyében prémium autómárkák üléshuzatait gyártó Car-Inside Kft. a termelést áttelepítve, az eddigi négy üzeméből kettőt bezár, és csökkenti dolgozóinak létszámát.

Ne számítsunk sok új munkahelyre 

Sem leépítést, sem új állasok meghirdetését nem ígérik a kkv szektor szereplői az elkövetkező évben, mutat rá a K&H felmérése. Ma könnyebben lehet munkát találni nagyobb cégnél, a kicsik örülnek, hogy élnek.

2012 fekete év lesz 

Gyakorlatilag megszűntek a magánmegrendelések az építőiparban. A kiesést állami beruházásokkal kompenzálnák a cégek, azonban így is létszámleépítésre kényszerülhet a cégek jelentős része. Összességében romlást várnak erre az évre az ÉVOSZ tagjai.

Kigazdálkodhatatlan az elvárt béremelés 

Már a minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum emelése is komoly nehézséget okoz a vállalatok számára, az elvárt béremelés pedig olyan teher, amit jelentős részük nem tud kigazdálkodni, és nem lesz képes kifizetni az első öt százalékot sem - jelentette ki az MTI-nek adott interjúban Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, aki szerint azoknak a cégeknek, amelyek megvalósítják az elvárt béremelést, versenyképességük romlásával kell szembenézniük.

A kkv-k egyelőre nem bővítenek. 

A kkv vezetők többsége az alkalmazottak létszámának stagnálásával számol, és a munkaerő-felvételben gondolkodó vállalkozások többségénél is csak néhány fős létszámbővítést valószínűsítenek - derül ki a K&H kutatásából.

Amitől rettegünk: az elbocsátások mikéntjei 

A leépítés manapság naponta több száz embert érint  Magyarországon. Az elbocsátás sorsfordító esemény a dolgozóknak, kényszer a munkáltatónak. Szakemberek szerint azonban kevés az ahhoz kapcsolódó jó tapasztalat, amikor mindkét fél méltóságteljesen, egymást segítve tudja lezárni az együtt töltött időszakot. Sokkal többen számolnak be a közlés időzítése, a kifizetések elmaradása és a bánásmód körüli zavarokról. A HR Portal néhány visszás elbocsátási forgatókönyvet mutat be.

Hogyan kerüljük el a létszámleépítést? 

A magyar nagyvállalatok közel fele gondolkodik a munkavállalókat érintő megszorításokban - derül ki egy közelmúltban készült kutatásból. Jelen gazdasági és iparági válságra a cégek elsősorban munkaidő-csökkentéssel reagálnak, nem vállalkoznak célirányos fejlesztésekre, a hosszú távú stratégiaépítés nem kifizetődő számukra. A dinamikus fejlődés záloga pontosan a cégstruktúra átalakításában, a tapasztalatok folyamatos elemzésében rejlik, amelyben kiemelt jelentőségű lehet az egyedülálló 10 milliárdos uniós forrást kínáló TÁMOP 2.3.3/B. pályázat.

Mit tehetünk a leépítések helyett? 

Az elbocsátások, csoportos létszámleépítések a legvégső megoldást jelentik a cégek kiadásainak csökkentésére. Az értékes munkaerő megtartása érdekében érdemes tisztában lenni a lehetőségekkel, amelyeket a munkajog, ha korlátozottan is, de megenged a foglalkoztatásból eredő költségek mérséklésére és így a munkahelyek megtartására.

Elkerülhető a leépítés 

A hagyományos megoldások mellett találékony eszközökkel reagálnak a kereslet csökkenésére az európai nagyvállalatok, hogy elkerülhessék a leépítéseket.

Felvásárol és leépít az eBay 

Az eBay aukciós portál elbocsátja ezer alkalmazottját, mely munkatársainak 10 százaléka, üzleti karcsúsítás címén.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Ilyen még nem volt, pénzvisszatérítést kérhetünk az adóhatóságtól

Ilyen még nem volt, pénzvisszatérítést kérhetünk az adóhatóságtól 

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság.

Jogi kisokos

Aki fizet, jöhet? Mit tud a magyar aranyvízum?

Aki fizet, jöhet? Mit tud a magyar aranyvízum?  

Míg a magyarországi aranyvízum szabályai még az utolsó finomításokon mennek át, addig az unió más országaiban már évek óta népszerűek a hasonló programok.

Cégblog

Mire vadászik most a NAV? Itt az eredmény

Mire vadászik most a NAV? Itt az eredmény 

A Process Solutions (PS) elemzést tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által végzett ellenőrzésekkel kapcsolatos tapasztalatokról.

Gazdaság

Jól kezelték a bankok az újabb Apple hibát

Jól kezelték a bankok az újabb Apple hibát 

Szektorszinten megtörtént az Apple alkalmazásbolt hibás előfizetési tételeinek korrekciója – egyedi ügyfélbejelentések sem voltak szükségesek a rendezéshez.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo