Kiszivárgott, 10 ezer ember rúgnak ki a Teslától

Nagyon rossz előérzetei vannak a gazdasággal kapcsolatban Elon Musknak, a Tesla vezérigazgatójának, ezért a cégnek le kell építenie a munkahelyek tíz százalékát - írta a Reuters hírügynökség a vállalat belsős levelezésére hivatkozva.

Musk csütörtökön elektronikus üzenetet küldött a cég vezetőinek, és azt írta, hogy világszerte szüneteltetni kell a munkaerő-felvételt. A milliárdos két nappal korábban azt mondta a Tesla munkatársainak, hogy véget ért a távmunka, térjenek vissza az irodába, vagy "mímeljék máshol a munkát".

Véget ért a szárnyalás? Tesla Motor X
(fotó: teslamotors.com)

A Teslának és leányvállalatainak csaknem 100 ezer alkalmazottja volt 2021 végén.

Musk az elmúlt hetekben többször felhívta a figyelmet a recesszió veszélyére - mutatott rá a Reuters.

A milliárdos egy május közepén tartott konferencián azt mondta: szerinte a recesszió már megérkezett, és a helyzet csak rosszabb lesz. Musk szerint a következő 1-1,5 év "kemény menet lesz".

Május végén egy Twitter-felhasználó kérdésére a befektető megerősítette, hogy recesszió közeleg, de egyúttal jó dolognak nevezte azt.

"Túl régóta ömlött pénzeső a bolondokra. Itt az ideje, hogy néhányan csődbe menjenek" - adott hangot véleményének.

A hírügynökség megjegyezte: az elektromos járművek iránti kereslet továbbra is erős, és a hagyományos mutatók egyelőre nem jeleznek visszaesést.

Ugyanakkor a Tesla azzal küzd, hogy újraindítsa a termelést sanghaji gyárában a koronavírus-járvány miatti lezárásokat követően. A leállás jelentős költségeket rótt a vállalatra.

"Musk rossz érzését sokan osztják" - mondta Carsten Brzeski, az ING holland bank egyik vezető munkatársa. "De nem globális recesszióról beszélünk. Mi arra számítunk, hogy a világgazdaság az év vége felé lehűl. Az USA le fog hűlni, míg Kína és Európa nem fog fellendülni" - tette hozzá.

Musk borús kilátásait több gazdasági vezető is osztja, például Jamie Dimon, a JPMorgan Chase & Co vezérigazgatója, illeve John Waldron, a Goldman Sachs elnöke.

"Egy hurrikán közelít felénk" - mondta Dimon a héten.

Az Egyesült Államokban negyvenéves csúcson az infláció, így jelentősen nőttek az amerikai állampolgárok megélhetési költségei. Eközben a központi bank szerepét betöltő Federal Reserve-nek úgy kellene visszafognia a keresletet, hogy fékezze az inflációt, ugyanakkor ne vezessen recesszióhoz.

Mostanában számos elemző csökkentette a Tesla papírjainak várható árát a kínai lezárások miatti termelési és szállítási nehézségekre hivatkozva. A vállalat adatai szerint a kínai szállítmányok a Tesla globális forgalmának valamivel több mint egyharmadát tették ki. (MTI)

 

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo