Jogi kisokos cikkek


Mit jelent az együttműködési kötelezettség a szerződéseknél?

Mit jelent az együttműködési kötelezettség a szerződéseknél? 

A szerződés többoldalú ügylet, amelyből az érintett feleknek jogai és kötelezettségei keletkeznek. A szerződés megkötése és teljesítése nehezen képzelhető el a felek együttműködése nélkül. Ezért a szerződő felek egyik lényeges kötelezettsége, hogy egymással együttműködjenek. Mire vonatkozik ez az együttműködési kötelezettség?
Van hatékony módszer a jogsértő internetes megjelenés ellen

Van hatékony módszer a jogsértő internetes megjelenés ellen 

Az interneten szerzői jogot sértő módon közzétett tartalmak eltávolítására szolgáló, a napi gyakorlatban is igen jól működő ún. értesítési–eltávolítási eljárás menetét az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője részletezi.
Köthető harmadik személy javára szerződés?

Köthető harmadik személy javára szerződés? 

Egy szerződés alapján rendszerint a szerződő felek válnak jogosulttá és kötelezetté. Azonban nem kizárt, hogy valaki úgy kössön szerződést, hogy abból harmadik személy szerezzen meghatározott jogokat, például az ő javára teljesítsék a szerződésben meghatározott szolgáltatást. Melyek a harmadik személy javára szóló szerződés alapvető szabályai?
Öröklés: mit jelent a kötelesrész és kinek, mennyi jár?

Öröklés: mit jelent a kötelesrész és kinek, mennyi jár? 

Előfordulhat, hogy valaki úgy végrendelkezik, hogy a törvény szerinti örököseire semmit sem hagy, vagy a törvény szerint járó örökségnél jóval kevesebbet hagy. Lehetséges az is, hogy az örökhagyó a vagyonát már életében elosztogatta, ezért hagyatékában már nincsen szinte semmi. Ilyen esetekben lehet szó arról, hogy a törvényes örökösök bizonyos körben kötelesrészre jogosultak.
Kizárható a közvetítési szerződésben, hogy a tulajdonos adja el az ingatlant?

Kizárható a közvetítési szerződésben, hogy a tulajdonos adja el az ingatlant? 

Az ingatlanpiacon zajló élénk forgalom magával hozta azt is, hogy az ingatlanközvetítésre vonatkozó szerződések kapcsán felmerülő jogviták is megszaporodtak. A kizárólagos közvetítői szerződések körében például gyakran felmerülő kérdés, hogy milyen mértékben korlátozható a megbízó az ingatlan értékesítésében. Melyek az ingatlanközvetítői szerződés alapvető jellemzői? Mit értünk kizárólagos szerződés alatt?
Perben vagy peren kívül jobb?

Perben vagy peren kívül jobb? 

Amikor felmerül egy jogvita, sokan felteszik a kérdést, hogy „pereskedjünk, vagy próbáljunk megállapodni peren kívül”. Ez a kérdés az utóbbi időben még inkább aktuálissá vált, mivel az eljárási jogszabályok olyannyira formalizáltak lettek, hogy kellő jártasság hiányában egy per megindítása is komoly kihívást jelent, és ekkor még nem is beszéltünk annak megnyeréséről.
Nagyon jó oka van annak, hogy egy matracon pattog az Európai Bíróság

Nagyon jó oka van annak, hogy egy matracon pattog az Európai Bíróság 

A fogyasztókat az online vásárlás esetében megillető elállási jog azon matracra is vonatkozik, amelynek védőfóliáját a szállítás után eltávolították – ezt az ítéletet hozta szerdán az Európai Bíróság. Ez, az első pillantásra triviális ügy komoly következményekkel jár majd a webshopokra nézve.
Hogyan kerüljük el a peres eljárások csapdáit?

Hogyan kerüljük el a peres eljárások csapdáit? 

A bíróság is tévedhet, hiszen a bírák is emberek, és egy elhúzódó peres eljárás még a mindenben szabályszerűen eljáró ügyfél számára is tartogathat csapdákat. Szakértőnk most induló cikksorozatában ezekre a csapdákra mutat be megoldásokat.
Egy szerződés is lehet erkölcstelen?

Egy szerződés is lehet erkölcstelen? 

Az erkölcs és a jog nem minden esetben ugyanazt takarja. Van, ami bár jogszerű, egyesek szerint még sem erkölcsös. Van azonban olyan is, melyet már a jog sem tolerál. Ezek a jóerkölcsbe ütköző szerződések. A kérdés, hogy jogilag mi ütközik a jóerkölcsbe.
Fiktív számláknál is mentesülhet az áfafizetés alól a számlakibocsátó

Fiktív számláknál is mentesülhet az áfafizetés alól a számlakibocsátó 

A Kúria a múlt héten közzétett ítéletében a számlakibocsátók áfafizetési kötelezettségét vizsgálta. A döntés értelmében a számlakibocsátó akkor is visszakaphatja az általa befizetett áfát, ha az adóhatóság a teljesítés hiánya miatt korlátozta a számlabefogadó áfalevonási jogát.  A teljesítés hiányát a számlakibocsátó az adóhatóság erre vonatkozó megállapításával vagy a bíróság ilyen tartalmú ítéletével is bizonyíthatja.

Tényleg tilos lesz a munkahelyi Facebookozás? 

Az Országgyűlés a héten fogadta el azt a saláta előterjesztést, amellyel új korszak kezdődik a hazai GDPR szabályozás életében. A törvénymódosítással kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés, hogy valóban betiltják-e a munkahelyi Facebookozást. A válasz: igen is, meg nem is.

Az e-könyvek és a szerzői jog: van baj 

Az első e-könyvek megjelenésekor többen gondolhatták, hogy leáldozott a hagyományos, papír alapú könyvek világa, mert a jövőben majd mindenki csak egyszerűen beszerezhető és könnyen tárolható elektronikus köteteket vásárol a nyomtatott példányok árának töredékéért. Azóta jó pár év eltelt, de az e-könyvek még mindig nem tudták átvenni a nekik kijáró helyet annak ellenére, hogy az értékesítésük mértéke az utóbbi időben folyamatosan növekedett.

Megszegett szerződésnél megúszható a kártérítés? 

Ha valamely szerződő fél a szerződésben vállalt kötelezettségeit megszegi, többféle következménnyel kell számolnia. Az egyik következmény, hogy a szerződés megszegése miatt a másik félnek okozott kárt meg kell térítenie. Milyen esetben mentesülhet az érintett a kártérítési felelősség alól?

Így nyerjünk pert: a jó szakértő aranyat ér 

A mai komplex világban egyre több per dől el a szakértő véleményén. Nagyon nem mindegy ezért, hogy egy peres ügyben ki jár el szakértőként. Szerencsére – nem utolsó sorban az új perrendtartásnak köszönhetően – ez ma már befolyásolható.

Mit tehetünk, ha a szomszéd építkezése miatt csökken ingatlanunk értéke? 

Időről időre előfordul, hogy egy újonnan felépített épület a lakókörnyezetben lakóknak valamilyen módon zavaró tényezőt, kellemetlenséget okoz. Ennek leggyakoribb példája, ha az újonnan felépült épület elfogja a kilátást a szomszéd épület elől. Ilyen esetben az építkezők az építkezés szabályos voltára szoktak hivatkozni, azonban ez nem mentesítheti őket minden felelősség alól. Jogi szakértőnk segítségével megnéztük, mi a teendő ebben a helyzetben.

Tévhitek és félreértések miatt tartanak évekig a hagyatéki eljárások 

Az emberek alig negyede tudja, hogy a hagyatéki eljárás során a vagyonelemek és az örököstársak felkutatása nem a hatóságok, hanem az örökösök feladata – derült ki Magyar Országos Közjegyzői Kamara online felméréséből. A kutatás szerint sok a tévhit és a félreértés a hagyatéki eljárás körül, holott tudatosabb hozzáállással az ügyek jelentős része lerövidíthető, sok hagyatéki per pedig elkerülhető lenne.

A közös ló, avagy több haszonélvező egy ingatlanban 

Ahogy egy ingatlannak több tulajdonosa lehet, ugyanúgy előfordulhat az is, hogy az ingatlanon több személyt illet meg haszonélvezeti jog. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy miként tudja több haszonélvező a jogait gyakorolni? Hogyan alakul a haszonélvezők egymás közötti viszonya?

Mi a teendő a gazdasági társaság tőkevesztése esetén? 

Ha a gazdasági társaság veszteséges működésének következtében saját tőkéjének jelentős csökkenését könyveli el, ez nemcsak a társaság vagyoni helyzetének megnehezüléséhez vezethet. Ha a saját tőke csökkenése következtében a jogszabályi előírás szerinti tőkeszint sem teljesül, és a cég a szükséges intézkedéseket nem teszi meg, ez akár a cég megszüntetéséhez is vezethet. Mi a teendő a gazdasági társaság tőkevesztése esetén?           

A napelem bizniszben sem mind arany, ami fénylik 

Az utóbbi évek befektetési slágerterméke a napenergia beruházás: a kötelező átvételen (KÁT) keresztül ugyanis az állam biztosnak látszó jövedelmet garantál mindazoknak, akik ebben az üzletágban keresik a szerencséjüket. Mint ahogyan ez általában igaz: ezt a pénzt sem adják ingyen. A szakmai hozzáértés vagy a jogi előkészítettség hiányán ugyanis nagyon könnyen elvérezhetnek a napelem-projektek is. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segít eligazodni.

Mire szolgál a tanúsító védjegy? 

A mindennapi életben körülvesznek bennünket a különböző védjegyek és márkajelzések. A védjegyek általában szoros kapcsolatban állnak az adott termék marketingjével, és gyakran a termék minőségi jellemzőire is utalnak. A tanúsító védjegy a védjegyek egyik különleges fajtája. Mire szolgál a tanúsító védjegy?

Miért tiltakoznak amerikai ügyvédek az új magyar közigazgatási bíróságok ellen? 

Alig egy év sem kell, és felállnak az új közigazgatási bíróságok. Erről a „rabszolgatörvényként” elhíresült túlóratörvénnyel egyidejűleg döntöttek az Országgyűlésben. Az új bíróságok felállítása nem mindenkinek tetszik. Még amerikai ügyvédek is kifejezésre juttatták aggodalmaikat. De miért? Kocsis Ildikó ügyvéd, jogi szakértőnk, az Érthető Jog blogon erre a kérdésre kereste a választ.

Mire jó a tartozáselismerő nyilatkozat? 

Szerződés alapján vagy szerződés nélkül fennálló tartozások esetén gyakran előfordul, hogy a kötelezett tartozáselismerő nyilatkozatot tesz. A tartozás elismerése nem hoz létre új kötelezettséget, mégis jelentős hatással lehet az érintett felek jogi kapcsolatára. Milyen formában tehető tartozáselismerő nyilatkozat, és milyen hatása van?

Még egy taggyűlés is meggondolhatja magát 

Nyitva állhat a lehetőség arra, hogy egy társaság taggyűlése egyes, korábban meghozott határozatait módosítsa. Ez különösen jó hír azoknak, akik év közben leányvállalatukból többletosztalékot kívánnak kivonni – hívta fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda blogja.

Mire kell nagyon odafigyelni hitelfelvételnél? 

Az ingatlanpiac fellendülése és a viszonylag magas ingatlanárak következtében sok vevő bankhitel igénybevételével kívánja fedezni az ingatlanvásárlást. A hitel visszafizetése jelentős megterhelést is jelenthet a vásárlónak, ezért érdemes előtte alaposan tájékozódni. Mire érdemes figyelni hitelfelvételkor? Jogi szakértőnk segít!

Mire jó a garanciaszerződés? 

A gazdasági életben gyakoriak a különböző biztosítéki jellegű kötelezettségvállalások, illetve szerződések. A biztosítéki jellegű szerződések egyik típusa a garanciaszerződés, amely alapján a garanciavállaló meghatározott feltételek fennállása esetén fizetést köteles teljesíteni. Melyek a garanciaszerződés alapvető szabályai? Megtagadhatja-e a garantőr a kifizetést?

Ha nem megy a dolgozó magától szabadságra, akkor küldeni kell 

Minden munkavállalónak ki kell adni az év vége előtt minden szabadságot. Ha ez elmarad, főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha a munkavállaló sem akart szabadságra menni.

Mikor és mit örököl a túlélő házastárs? 

Az új Polgári Törvénykönyv 2014-ben életbe lépett szabályai jelentősen megváltoztatták a túlélő házastárs öröklését. A korábbi szabályokhoz képest jelentősen megváltozott, hogy a hagyatéki vagyonból mikor részesül az örökhagyó özvegye, illetve miként illeti meg haszonélvezeti jog a más által örökölt vagyontárgyakon.

Köthető-e megállapodás ingatlan elbirtoklásáról? 

Az elbirtoklás a tulajdonjog megszerzésének egyik sajátos módja. Elbirtoklás esetén, meghatározott időn keresztül történő sajátként birtoklással, a törvényben meghatározott feltételekkel az ingatlan vagy ingó dolog tulajdonjoga megszerezhető. Az elbirtoklás megállapítása iránt gyakran indítanak pert, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy az érintettek szerződéses úton is rendezhetik-e például egy ingatlan elbirtoklását? Szakértőnk segítségével erre a kérdésre adunk választ!

Black Friday: a GVH-nak is ünnepnap 

Hazánkban is egyre népszerűbbé válik az Amerikában a kereskedők ünnepeként is aposztrofált, a karácsonyi szezont indító kiskereskedelmi akciósorozat, a fekete péntek, vagy eredeti nevén Black Friday. Ebben a kiemelt akciózási időszakban azonban nemcsak a fogyasztóknak, de a kereskedőknek is érdemes résen lenni, mert a GVH sem nézi tétlenül az ígérgetési versenyt – mutatott rá a Piac & Profitnak a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.

Ha kirepül a kanapé: ki a felelős a lakásból kidobott tárgyért? 

Az épületkárok sajátos esete, ha valakinek az épületben lévő lakásból vagy más helyiségből kidobott, kiejtett tárgy okoz kárt. Ilyen esetben a károsult számára sok esetben nehézségbe ütközhet a károkozó személyének bizonyítása, vagy akár személyének beazonosítása. Ezért a Polgári Törvénykönyv elsősorban a károsult érdekében külön rendelkezik a tárgyak kidobásával, kiejtésével vagy kiöntésével okozott kárért való felelősségről.

A szolgáltatás szabadsága vagy a munkavállalók védelme az előbbre való? 

Ellentétes az uniós joggal az olyan tagállami szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a szolgáltatás igénybevevőjét arra kötelezzék, hogy függessze fel a kifizetéseket és a valamely más tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtóra az első tagállam munkajogi szabályainak megsértése esetén esetlegesen kiszabható bírság megfizetésének biztosítása céljából biztosítékot nyújtson – mondta ki az Európai Bíróság. E nemzeti intézkedések ugyanis meghaladják a munkavállalók védelmére, valamint a – többek között szociális biztonsági – csalás elleni küzdelemre és a visszaélések megelőzésére irányuló célkitűzések megvalósításához szükséges mértéket.

Mit tehet a munkavállaló, ha a nem fizetik ki a munkabérét? 

A munkáltató egyik legfontosabb kötelezettsége a munkaviszonyban, hogy a munkabért kifizesse. Ennek ellenére időről-időre előfordul, hogy fizetésképtelenség miatt, vagy egyéb okból nem vagy hiányosan fizetik ki a munkavállalók munkabérét. Milyen lehetőségei vannak a munkavállalónak az elmaradt munkabér kifizetésének kikényszerítésére? 

Felmondhatnak nyugdíj előtt? 

Az öregségi nyugdíj előtt álló munkavállalók munkaviszonyának megszüntetésekor a munkáltatónak körültekintően kell eljárnia, mivel a védett korú dolgozók esetén felmondási korlátozások érvényesülnek. Védett korú munkavállalók esetén szigorúbb szabályok érvényesülnek a felmondás kapcsán. Ki minősül védett korú munkavállalónak? Milyen szabályok vonatkoznak az ilyen dolgozónak való felmondásra? Jogi szakértőnk segítségével megválaszoljuk a legfontosabb felmerülő kérdéseket.

Tőkebefektetési szakkifejezések - nem csak befektetőknek 

Mi rejtőzik a jogi szakkifejezések mögött? Dr. Pintér Attila segítségével a tőkebefektetésekben előforduló kifejezéseket vesszük sorra. Figyelem! Nem csak befektetőknek!

Termékfelelősség: milyen kárért felel a gyártó? 

Előfordulhat, hogy egy termék meghibásodik, és a hiba következtében kár keletkezik. Ilyenkor felmerülhet, hogy felelősséggel tartozik-e a termék gyártója a hibás termék által okozott károkért. A termékfelelősség szabályai rendezik a termék hibája következtében előállt egyes károkért való felelősséget.

Hagyatéki eljárás: így nem ér majd kellemetlen meglepetés 

Egy szerettünk távozása mindenki számára nehéz időszak, és ilyenkor nemcsak érzelmileg kell feldolgozni, hogy mi történt, de bizony több jogi intézni való is van. Bár ez egy „nem szeretem” téma, mégis beszélnünk kell róla. Az örökséggel kapcsolatban ugyan a döntés a hagyatéki eljárásban történik. Van azonban valami, amire mindenképp figyeljünk oda, ha nem szeretnénk kellemetlen meglepetést – hívta fel a figyelmet dr. Kocsis Ildikó, az Érthető Jog blogon.

Hogyan módosítható a már megkötött szerződés? 

Szerződéses viszonyokban előfordulhat, hogy a szerződés módosítására van szükség. Ilyenkor felmerül, hogy miként és milyen formában módosíthatnak a felek a szerződésen. Szintén felmerülő kérdés, hogy a szerződő felek valamelyike egyoldalúan változtathat-e a szerződésen, illetve külső szerv – például bíróság – módosíthatja-e a szerződést?

GDPR: semmi változást nem hozott a cégeknél 

Május 25-e óta egységes EU-s rendelet szabályozza az uniós tagországok cégeinek adatkezelési szokásait. A rendelet alapvetése az, hogy a személyes adat védendő érték, a törvény betartását pedig még a legkisebb cégeknek is igazolniuk kell, hogy megfelelően kezelik, tárolják és semmisítik meg a náluk lévő adatokat. De vajon a rendelet bevezetése után változtak-e a cégek adatkezelési szokásai? Egy friss, a Fellowes által megrendelt kutatásból kiderült, hogy a kkv-k közel harmada vagy nem hallott a GDPR-ról, vagy nem tudja, hogy az rá is vonatkozik.

Milyen különleges esetekben vehető igénybe más ingatlana? 

A tulajdonosnak kizárólagos joga van a tulajdonában álló ingatlan vagy más dolog birtoklásához és használatához. Bizonyos esetekben viszont a jogszabály megengedi más személy ingatlanának vagy egyéb dolgának igénybe vételét. Ilyen esetek a szükséghelyzet és közérdekű használat is, amikor meghatározott feltételekkel a más tulajdonában álló dolog igénybe vehető.

Mikor köthető ki kötbér a szerződésben? 

A szerződés megerősítésének és biztosításának egyik gyakori módja a kötbér kikötése a szerződésben. A kötbér egyrészt ösztönözheti a szerződés teljesítését a kötelezett részéről, másrészt szerződésszegés esetére egyfajta átalány-kártérítésként szolgál a jogosult számára. Melyek a kötbér alapvető szabályai, és milyen típusú kötbérről beszélhetünk?

Fontos ítéletet hozott a devizahitelek ügyében az Európai Bíróság 

Az árfolyamkockázatot a kölcsönfelvevőre telepítő, nem jogszabályi rendelkezéseket tükröző, nem világosan megfogalmazott szerződési feltételek tisztességtelen jellege bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti – mondta ki az Európai Bíróság

Tőkebefektetésekben megbújó jogi szakkifejezések – most lerántjuk a leplet 

Kockázati tőkebefektetések során számos olyan jogi szakkifejezéssel találkozhat a tőkét kereső-, a jog világában kevésbé jártas vállalkozó, amely jelentős hatással lehet a szerződéses viszonyára. Ezekkel érdemes már a befektetést megelőző tárgyalások megkezdésekor tisztában lennünk. Az alábbiakban dr. Pintér Attila tőkebefektetési szakértőnk, a Pintér Attila Ügyvédi Iroda alapítójának bevonásával segítünk ezen kifejezések könnyebb megértésében.

Jogvita az építkezés után: peren kívül is lehet? 

Az építőipar területén előforduló jogviták gyakran az építési vállalkozó általi teljesítés és elszámolás körül alakulnak ki. Ezekben az esetekben, ha bíróság elé kerül az ügy, szinte minden esetben szakértői vélemény beszerzésére van szükség, és a per eldöntése az ügy bonyolultsága esetén hosszabb időt is igénybe vehet. A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv eljárása olyan peren kívüli út, amelynek célja, hogy elősegítse az ilyen jellegű viták gyorsabb rendezését.

Mire jó az ügyvédi ellenjegyzés? 

Azt sokan tudják, hogy bizonyos szerződéseknél kötelező az ügyvédi ellenjegyzés. Ilyen például az ingatlan adásvételi szerződés, de a cégek társasági szerződéseinél is ott kell lennie. De mire jó ez? Csak egy újabb pecsét? Mit tanúsít az ügyvédi ellenjegyzés?

Mikor felel a munkavállaló a károkért? 

A munkaviszony fennállása során előfordulhat, hogy a munkavállaló a munkáltatónak kárt okoz. A dolgozó az általa okozott kárt a Munka Törvénykönyvében foglalt szabályok szerint köteles megtéríteni. Milyen esetben felelős a munkavállaló a kárért, és milyen mértékben köteles azt megtéríteni? Szakértőnk segít!

A cégtábla kihelyezésének szabályai – miért kötelező minden cég részére? 

A cégeknek számos - széles körben ismert - szabálynak kell megfelelniük, így szinte mindenki tudja, hogy a cég székhelyén cégtáblát kell kihelyezni. De tekintsük át röviden, pontosan milyen szabályok is vonatkoznak rájuk? Melyek a cégtáblával kapcsolatos lényeges előírások? Az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás segítségével az alábbiakban szedtük össze a legfontosabb tudnivalókat.

Érvényes az emailben megkötött szerződés? 

Napjainkban egyre elterjedtebbé és gyakoribbá válik az email, mint kommunikációs és szerződéses kapcsolattartási forma, illetve jognyilatkozatok, szerződések, szerződéstervezetek küldésére használt csatorna. Ezért felmerül a kérdés, hogy az emailben megküldött ajánlatok, szerződések, jognyilatkozatok vajon érvényesek-e, keletkeztetnek-e kötelezettséget a küldő, illetve a címzett számára, illetve vita esetén bizonyítékként felhasználható-e, erről kérdeztük az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértőjét, dr. Ferenczi Mónika ügyvédet.

Pályázati úton is köthető-e szerződés? 

Pályázati úton való szerződéskötéssel leggyakrabban a közbeszerzések területén lehet találkozni. Azonban a közbeszerzések területén kívül is keletkezhet igény arra, hogy valaki pályázati úton versenyeztesse azokat, akikkel szerződést kíván kötni. Felmerülhet a kérdés, hogy bármely esetben van-e lehetőség pályázat kiírására szerződéskötés céljából, és mik e versenyeztetési eljárás alapvető szabályai?
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A meggazdagodás szabályai

A meggazdagodás szabályai 

Ahogy Máté apostol mondta: "Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van".
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Cégblog

A meggazdagodás szabályai

A meggazdagodás szabályai 

Ahogy Máté apostol mondta: "Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van".

Társadalom

Izrael egyre szélsőségesebb lépéseket fontolgat

Izrael egyre szélsőségesebb lépéseket fontolgat 

Josep Borrell: aggodalomra ad okot az UNRWA műveleteinek leállítását célzó izraeli törvénytervezet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo