Ha az egyének szubjektív preferenciáit félretesszük, és csak az objektív okokat vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy bár az e-bookok az interneten keresztül bármely nyelven, bármely kiadótól pillanatok alatt beszerezhetők és idegen nyelvű kiadványok esetében lényegesen egyszerűbb lehet olvasás közben a megfelelő (online) szótár használata is, az egyik legnagyobb hátránya az e-könyveknek, hogy azok általában nem sokkal, vagy egyáltalán nem olcsóbbak a nyomtatott példányoknál. Ez azért igazán különös, mert az e-könyv esetében – ahogyan ez általában igaz minden digitális formában megjelenő szellemi alkotásra – egy újabb példány előállítási költsége gyakorlatilag nulla és nem kell számolni a készletezés, tárolás, illetve szállítás költségeivel sem.

Az egyik ok, ami miatt a kiadók vonakodnak elárasztani a webáruházakat olcsó e-könyvekkel, talán az lehet, hogy tartanak a digitális világban könnyen előforduló szerzői jogi jogsértésektől. Ezeket a kérdéseket járja körbe Dr. Rostás Péter, a DLA Piper Hungary ügyvédje az iroda Advocatus blogjának legújabb bejegyzésében.

Szerzői jogi jogsértés és annak megelőzése

A leggyakoribb szerzői jogi jogsértés az e-könyvekkel kapcsolatban, hogy azokat felteszik egy fájlmegosztó oldalra, ahonnan bárki letöltheti azokat bármiféle jogdíj megfizetése nélkül. Ennek megakadályozására kezdtek egyes e-book kiadók ún. digitális jogkezelési (Digital Rights Management, DRM) megoldásokat alkalmazni. A DRM rendszerek a kriptográfia eljárások segítségével lényegében titkosítják a digitális tartalmakat, így szabályozva az e-könyvek, de például a zene- és videófájlok hozzáférhetőségét is.

Kép: pixabay

A gyakorlatban ez úgy néz ki például, hogy amikor online vásárlunk egy e-bookot, majd fizetés után letöltjük azt, egy sajátos formátumú titkosított fájl kerül a számítóképünkre (tabletünkre, okostelefonunkra). Ezt a titkosított fájlt többnyire csak a forgalmazó saját alkalmazásával (vagy általa engedélyezett alkalmazásokkal) tudjuk megnyitni, ami pedig rendszerint csak egy külön felhasználói fiókkal használható, méghozzá csak korlátozott számú eszközön.

Tehát egy DRM-mel védett e-könyvvel nem tehetjük meg azt, amit egy DRM nélkülivel megtehetnék. Nem olvashatjuk tetszőleges számú eszközön, nem adhatjuk kölcsön másnak, illetve a fájlt nem konvertálhatjuk át egy másik formátumba (mondjuk mert az eredeti formátumot kezelő alkalmazások, eszközök már elavultak, vagy egész egyszerűen léteznek azoknál sokkal jobbak is).

A DRM védelemmel ellátott e-könyvek jogi megítélése

Mindez felveti azt a kérdést, hogy akkor tulajdonképpen miért is fizettünk? Egy dolgot vásároltunk, vagy csak egy szolgáltatásra fizettünk elő? Egy kézzel fogható könyv esetében egyszerű lenne a válasz, az ugyanis egyértelműen egy dolog (birtokba vehető testi tárgy). Azt bármikor, bárhol olvashatjuk, kölcsönadhatjuk az ismerőseinknek, de akár el is adhatjuk azt az egy példányt, amit korábban megvásároltunk a könyvesboltban.

Egy DRM nélküli e-könyv esetében már bonyolultabb a kérdés jogi szempontból. Külön jogi elemzés tárgya lehetne, hogy egy szöveget tartalmazó egyszerű (pl. .epub formátumú) fájl vajon dolognak minősül-e egyáltalán. Bár önmagában nem vehető kézbe, letöltéssel, átmásolással mégis szabadon birtokba vehető, az adott adathordozón kiterjedése van – tárhelyet foglal – és a megfelelő technológiai eszközökkel bármikor érzékelhető, használható.

A DRM rendszerrel védett elektronikus könyv esetében megint más a helyzet. Azt ugyanis csak korlátozott számú eszközön használhatjuk. Még ha át is másolnánk magát a DRM titkosítást tartalmazó fájlt, azt nem tudnánk bármely más eszközön szabadon használni. Arról nem is beszélve, hogy ha egy másik, nekünk sokkal jobban tetsző alkalmazásban szeretnénk megnyitni a védett e-könyvet, és ehhez át szeretnénk konvertálni azt egy másik fájlformátumba, azt sem tudnánk megtenni. Ebben az esetben sokkal inkább úgy fest a dolog, hogy tulajdonképpen egy szolgáltatásra fizettünk elő, aminél a kiadó – pontosabban a szolgáltató – lehetővé teszi számunkra, hogy korlátozott számú eszközön, korlátozott módon elolvassuk a művet, de ennyit és semmi többet nem biztosít számunkra.

Végül is ezzel sem lenne baj, ha a vásárlás, illetve a szolgáltatás igénybevétele előtt ezzel teljesen tisztában lenne a fogyasztó. Bosszantó tud lenni, hogyha nem voltunk elég körültekintőek és nem győződtünk meg a vásárlás előtt arról, hogy az e-bookot védi-e, és ha igen, pontosan milyen DRM rendszer – vagy egész egyszerűen az erre vonatkozó információt jól eldugták az apró betűs részben -, és csak utólag tudatosul bennünk, hogy egy elektronikus változat megvásárlása helyett, csak egy korlátozottan igénybe vehető szolgáltatást kaptunk a nyomtatott könyvvel megegyező áron. Nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom esetében ráadásul nem élhetünk a 14 napos elállási joggal sem – ami a kézzelfogható termékek internetes vásárlása esetén általában megilletne minket -, ha ezen jog elvesztésének tudomásulvételéről előzetesen nyilatkoztunk az online rendelés során. A nyilatkozat megtételét jelentő jelölőnégyzetet márpedig nagy valószínűséggel kipipáltuk, mert az rendszerint feltétele az internetes vásárlásnak.

A DRM védelem megkerülése és annak jogi következményei

A fenti okokból nem is csoda, ha rengetegen ellenzik a digitális tartalmak ilyen formában történő korlátozását. A probléma „megoldására” születtek meg azok szoftverek, amelyek egy kattintásra feltörik és eltávolítják a DRM titkosítást az e-könyvekről. Ez azonban egyáltalán nem tekinthető kifogástalan megoldásnak. A DRM rendszer ugyanis a szerzői jogi törvény fogalomhasználata szerint a szerzői jog védelmére szolgáló hatásos műszaki intézkedésnek minősül. Ennek megkerülésével – vagyis a DRM eltávolító programok használatával – jogsértést követnénk el és a szerzői jog megsértésének következményeit lehetne velünk szemben alkalmazni. Ezek alapján nem meglepő, hogy nemcsak az ilyen szoftverek használata, de azok létrehozása, terjesztése, eladása, reklámozása, valamint a kereskedelmi céllal való birtoklása is a szerzői jog megsértésének következményeit vonja maga után. Sőt, ha valaki kifejezetten haszonszerzés végett kerülné meg a hatásos műszaki intézkedést, az a Büntető Törvénykönyv vonatkozó szakasza alapján vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntetendő.

A fentiek alapján tehát aki jogszerűen megszerez egy DRM-mel védett e-könyvet, majd egy arra alkalmas szoftverrel eltávolítja róla a titkosítást (például azért, mert szeretné azt egy másik e-book olvasó alkalmazásban olvasni), a szerzői jogi törvény alapján jogsértést követ el és a szerző érvényesíthetné vele szemben a törvényben meghatározott igényeit. A Büntető Törvénykönyv értelmében viszont nem követ el bűncselekményt, hiszen a magatartása nem irányul haszonszerzésre.

Fontos megemlíteni azt is, hogy bár magának a DRM eltávolító szoftvernek a megvásárlása, letöltése, illetve birtoklása önmagában nem bűncselekmény, de annak a (i) készítése; (ii) előállítása; (iii) átadása; (iv) hozzáférhetővé tétele; illetve (v) forgalomba hozatala már annak minősül. Nem meglepő ezért, hogy az ilyen számítógépes programok forgalmazóinak székhelye többnyire a szerzői jogokat szabadabban értelmező távol-keleti országok egyikében található. Jól mutatja viszont a digitális világ humorérzékét, hogy a DRM feltörő programokhoz is hozzájuthatunk teljesen ingyen, ugyanis azoknak is létezik feltört verziója. (Persze elég bátornak kell lenni ahhoz, hogy egy ilyen programot egy távol-keleti ország honlapjáról letöltve átengedjünk a tűzfalunkon.)

A digitális jogkezelés hátrányai, alternatív megoldások

Az a kiadók számára is nyilvánvaló lehet, hogy a DRM sémák alkalmazása több szempontból is hátrányos. Egyrészt méltánytalanul korlátozza a szerzői jogokat teljes mértékben tiszteletben tartó fogyasztókat is, akik emiatt inkább elzárkóznak az ilyen védelemmel ellátott digitális tartalmak megvásárlásától. Másrészt egyáltalán nem nyújt tökéletes védelmet, hiszen hiába erősítik a titkosítás szintjét, a DRM eltávolító programoknak is mindig újabb és újabb verziója jelenik meg. De még ha sikerülne is megalkotni a feltörhetetlen titkosítást, akkor is számolni kellene azzal a kockázattal, amit az ún. analóg rés vagy analóg kiskapu (“analog hole“, illetve “analog loophole“) jelent. Az elnevezés a másolásvédelmi eljárásoknak arra az elkerülhetetlen sebezhetőségére utal, hogy a digitális formátumú műveknek végső soron az emberi érzékszervek számára érzékelhetőnek kell lenniük. Márpedig ha érzékelhetőek az emberi szem vagy fül számára, akkor azokat újra rögzíteni lehet digitális formában. Ez az újrarögzítés többnyire minőségromlással jár, viszont az a mai technológiai színvonal mellett már gyakran elhanyagolható, vagy csak alig érzékelhető különbséghez vezet.

A fenti okok miatt egyre több kiadó dönt úgy, hogy a szigorú DRM rendszer helyett inkább digitális vízjeleket alkalmaz. Ezek a hagyományos vízjellel szemben több információt is magukban foglalhatnak,  mint például a szerző neve, a felhasználásra vonatkozó korlátozások, de tartalmazhatják a felhasználóra vonatkozó adatokat is, vagy akár a letöltés idejét és a letöltő IP címét is. A digitális vízjelek beilleszthetők az adott műpéldány digitális állományába akár az emberi érzékszervek számára érzékelhető módon, akár rejtett formában, de a kettő együtt is előfordulhat.

Természetesen ezek a vízjelek nem preventív védelmi eszközök, nem akadályozzák meg az illegális letöltéseket, viszont lényegesen megkönnyítik az esetleges jogsértés esetén a jogsértő kilétének visszakövetését. Ami a legfontosabb pedig, hogy egyáltalán nem akadályozzák a fogyasztót a jogszerű felhasználásban.

Érthető ezért, hogy a jogalkotó a digitális vízjelek eltávolításához is komoly jogkövetkezményeket fűz. Azok ugyanis a szerzői jogi törvény alapján ún. jogkezelési adatnak minősülnek és eltávolításuk, vagy megváltoztatásuk esetén a szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni ugyanúgy, mint a DRM védelem feltörésénél. Mindemellett a Büntető Törvénykönyv is büntetni rendeli – méghozzá két évig terjedő szabadságvesztéssel – azt, aki a jogkezelési adatot eltávolítja vagy megváltoztatja haszonszerzési célból – igaz, nehéz elképzelni, hogy mi más célból is jutna eszébe bárkinek a digitális vízjelet kitörölni.