Csalás cikkek

Könnyebb lesz bejelenteni a vállalati korrupciót
Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a dolgozók a szabálysértéseket. Az Európai Unió 2021. december 17-ig adott erre időt a több mint 249 főt alkalmazó szervezeteknek.

Vállalati csalások: komoly védelmet kaphat, aki jelenti a visszaéléseket
Az esetleges megtorlással szemben is magasszintű védelmet nyújt majd a visszaélést bejelentőknek az EU Tanácsa által elfogadott új irányelv. A jogszabály értelmében a köz- és magánszervezetekben is ki kell alakítani a biztonságos bejelentési csatornákat a hatóságok felé. Ugyanezt a célt szolgálja a tisztviselők kiképzése a visszaélések bejelentésével kapcsolatos helyzetek kezelésére.

Durva átverés terjed: magukat banki ügyintézőnek kiadó csalók verik át a számlatulajdonosokat
Egyre több jelzés érkezik a hazai pénzintézetekhez arról, hogy csalók próbálnak meg – magukat ügyintézőnek kiadva – telefonon megszerezni bizalmas banki adatokat.

Már nem erre a pénzünkre hajtanak a csalók
Látványos javulást hozott az idei második negyedév az itthon kibocsátott bankkártyákkal kapcsolatos visszaéléseknél – írja a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján.

Visszaélnek a bankok nevével: trükkös csalók támadnak
Banki alkalmazottnak adják ki magukat csalók, hogy bankkártya-adatokat szerezzenek, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz az ügyben.

Durva csalást lepleztek le – hamis számlákkal trükköztek
Évekig tartó csalássorozatot derítettek fel a rendőrök Makón - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Lebuktak a kávébűnőzők – több mint 160 milliós kárt okoztak
Kávészállítmányok áfájával trükköztek.

A NAV-ra hivatkozva csaltak ki milliókat egy cégtől
Befolyással üzérkedés miatt emeltek vádat az adóhatóságra hivatkozó korrupciós cselekmény miatt - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-t.

3 milliárd forint adót csaltak el - vagyonvédelmi cégek irányítói ellen indult eljárás
A gyanú szerint több mint hárommilliárd forint adót és járulékot nem fizettek be egy bűnszervezet irányítói, akik vagyonvédelmi cégek láncolatát hozták létre. Az ügyészség indítványozta letartóztatásukat.

Örülhetnek az átvert fogyasztók - könnyebben kaphatják vissza a pénzüket
A GVH közérdekű keresettel érte el, hogy két, üdülési joggal kapcsolatos megtévesztések miatt elmarasztalt cég ügyfelei könnyebben és gyorsabban kaphassanak kártérítést.
Lebukott a számlagyár – jelentős károkat okoztak
A fiktív számlák miatti kár több milliárdos.
Csalásra figyelmeztet az OTP - ennek senki ne dőljön be!
Az elmúlt napokban az OTP Bank ügyfélszolgálatára számos bejelentés érkezett, miszerint ismeretlenek telefonon új módszerrel próbálják megszerezni az ügyfelek megtakarításait, az ügyben OTP Bank feljelentést tett.
Figyelmeztet a minisztérium: csalók élnek vissza egy állásportál nevével
A tavaly decemberben elindított KarrierM állásportál díjmentesen teszi lehetővé az üres álláshelyek meghirdetését, az alkalmas jelöltek megszólítását és előszűrését. A weboldal nevével újabban visszaélők jellemzően telefonon bejelentkezve térítési díj ellenében kínálják az oldal szolgáltatásait. Az üzemeltető OFA Nonprofit Kft. megkezdte az ügy alapos kivizsgálását, és megteszi a szükséges jogi lépéseket - közölte lapunkkal az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Százmilliós csalás - lebuktak a trükköző vállalkozók
Vádat emeltek egy őrző-védő szolgáltatást nyújtó szegedi vállalkozó és társa ellen, mert fiktív számlák felhasználásával csaknem 200 millió forint forgalmi adó befizetését kerülték el 2014-ben - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
Gáz van: visszaélnek egy szolgáltató nevével
Az utóbbi időben újra a TIGÁZ Zrt. nevével visszaélve próbálják csalók meglopni a társaság ügyfeleit - hívta fel a figyelmet a társaság keddi közleményében.
Pofátlan csalás a koronavírussal: így próbálják lehúzni a gyanútlanokat
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának nyomozói az utóbbi hetekben több olyan weboldalt és fórumot is azonosítottak, ahol ismeretlen csalók koronavírus elleni csodaszereket próbálnak meg értékesíteni.
Csalók trükköznek az OTP nevével
Adathalász csalók az OTP Bank nevével visszaélve akarnak bankkártya adatokat megszerezni.
Zöldséggel és gyümölccsel trükköztek - lecsaptak a bűnbandára
Akár 20 évet is kaphatnak.
Átverés lehet a netes könnyű munka
A könnyű, otthon végezhető munka álcája alatt az internetes bűnözők úgynevezett pénzöszvéreket képeznek ki, akik általában tudtukon kívül segítenek az illegálisan szerzett pénzek tisztára mosásában.
Alattomos csalás: így tévedhetsz te is feketelistás oldalakra
A Kaspersky kutatói több mint ezer olyan inaktív domainre bukkantak, amelyek a felkeresésükkor nem kívánt URL-ekre irányítják át a látogatókat haszonszerzési célból. A szakemberek azt is megállapították, hogy ezek között a második lépcsőben elért oldalak között igen sok a rosszindulatú.
Napraforgóval csaltak - belekevertek egy magyar céget is
Magyar termelő nevével visszaélve értékesítettek nagy mennyiségű, igazolatlan származású napraforgót; a kifogásolt iratokkal ellátott terményt, a termelő nevével, de egy magyar cég számlaszámával kiállított számlával értékesítették egy holland felvásárlónak, aki azt Olaszországba adta tovább. Eddig csaknem 250 tonna napraforgó esetében bizonyosodott be a jogsértés - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih).
Csalók élnek vissza az Auchan nevével
Nyereményjátéknak álcázva kérik el a gyanútlanok adatait.
Ugye ezeknek már senki nem dől be? Megvan, hányszor éltek vissza a szolgáltatók nevével
Tavaly tizennégy interneten elkövetett és öt, valamely közműszolgáltató nevével visszaélve elkövetett sorozat-bűncselekményt lepleztek le - közölte az az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa.
Rengeteg a csaló - így lopják el a pénzügyi adataidat
Adathalász csalók a karácsonyi vásárlás időszakát is arra próbálják kihasználni, hogy megszerezzék az óvatlan emberek pénzügyi adatait, majd a pénzüket is. A támadások száma a korábbihoz képest ötven százalékkal emelkedett.
Több mint 400 ezren perelnek a Volkswagen csalása miatt
A Volkswagen dízel-autóinak német tulajdonosai kártérítésért készülnek perelni a kormányt, mert az nem akadályozta meg a konszern csalásait.
Ha nincs áfa, csalás sincsen?
Elsőként Csehország számára kívánja lehetővé tenni az általános fordított adózás alkalmazását az Európai Bizottság. Kérdés, hogy a napokban közzétett ajánlásnak milyen hatása lehet Magyarországra.
Miért vonzóbb az áfacsalás Európában, mint az USA-ban?
Az amerikai áfa-rendszer a jellemzően alacsonyabb kulcsok, nem pedig a kisebbnek vélt adminisztrációs terhek miatt sikeresebb az európaihoz képest. Emiatt a tengerentúlon kevésbé motiváltak az állampolgárok és a vállalkozások az adócsalásban.
Attól még nem lesz magyar, hogy ráírják – itt a nagy piaci átverés-show
Az eper mellett a görögdinnyével és a fehér paprikával is gyakran átverik a fogyasztókat – mondta az InfoRádiónak Csizmadia György gyümölcstermelő. A szakember szerint a piacon sokak szeme láttára csomagolják át a görög és spanyol epret „magyarrá”.
Itt szűrik ki a választási csalókat
A Facebook Dublinban külön központot állított fel, hogy kiszűrjék az európai választásokat befolyásolni akaró, kétes forrásból származó posztokat. A szűrés segíthet, de teljes védelmet nem nyújthat.
Éppen róla nem gondoltam volna... Ki lop a cégtől?
Az emberek 75 százaléka lopott már a vállalkozástól, ahol dolgozik. A legnagyobb károkat a már sok-sok éve a cégnél lévő kollégák okozzák, mert ők tudnak a legtöbbet a céges folyamatokról, és bennük gyülemlett fel a legtöbb sérelem, tudtuk meg a Piac & Profit Ügyviteli trendek című konferenciáján.
Kezdjen el gyanakodni, ha a link végződése nem „ac.uk”
Nagy-Britanniában 471 elismert felsőoktatási intézmény működik, de mellettük 243 csaló álegyetem szed be nagy pénzeket áldiplomákért, amelyeket viszont nemritkán a munkáltatók vakon elismernek.
Hívásunk fontos volt számára
Egy svájci informatikus nem fejezte be ugyan tanulmányait, de így is nagyon „sikeres” volt: több százezer frankot tett zsebre azzal, hogy nagy cégek ügyfélszolgálatainak hívásai elé beiktatta saját, fizetős telefonszámát.
Ezekre az ingatlanos stiklikre érdemes odafigyelni
Előfordulhat, hogy a beruházó olyan okiratot írat alá az ügyfelekkel, amivel gond nélkül kiszállhat az üzletből, a bérleményeknél a legnagyobb veszélyforrás, hogy a csalók úgy veszik el a kauciót az érdeklődőktől, hogy nem is az övék a lakás.
Kézi vezérléssel nehéz fellépni a csalás ellen
A SAS piackutatása szerint Magyarországon sok céget ér anyagi veszteség beszerzési csalás miatt. Ennek ellenére a vállalkozások többsége még mindig idejétmúlt, manuális felderítési technikákat alkalmaz.
A nagy átverésshow: így cseréld az iPhone-odat
Két Amerikában tanuló kínai diák egyszerű trükkel 900 000 dollárral rövidítette meg az Apple-t: hamisított iPhone-okat cseréltettek ki valódira.
Rekordot döntött a hazai kártyás fizetés
Nőtt a magyarországi kibocsátású betéti kártyák, ugyanakkor csökkent a hitelkártyák száma Magyarországon. Tavaly a negyedik negyedévben az ügyfelek több mint 1547 milliárd forintot költöttek kártyákkal – a Magyar Nemzeti Bank friss összesítése szerint.
Sorra került az Audi is, börtön fenyegeti több csaló vezetőjét
A Volkswagen két elítélt vezetője után az Audi több irányítóját is börtön fenyegeti az Egyesült Államokban – a dízelbotrány miatt ellenük is vádat emeltek.
Áfa: a fordított lehet az általános?
Az áfacsalások csökkentése érdekében módosultak a fordított adózás szabályai. Mostantól a tagállamok kérelmezhetik, hogy a fordított adózást általános jelleggel alkalmazhassák a belföldi ügyleteikre vonatkozóan is.
Zuckerberg megértette, hogy nyakán a kés
Világbotrányok tépázták meg a múlt évben a Facebook hírnevét. Alapítója és tulajdonosa, Mark Zuckerberg most javulást ígér.
Így járhat, ha megspórolja a biztonság árát
Egyre több adathalász-támadás, növekvő lakossági anyagi veszteségek és információvédelmi pánik a szervezeteknél: kihívásokkal teli évnek ígérkezik 2019 kiberbiztonság szempontjából – véli a szakértő.
Belebukott a mohóságba a zseniális cégmentő
Carlos Ghosn a Renault és a Nissan, majd a Mitsubishi páratlan, sikeres együttműködésének megszervezője volt. A világhírű menedzser azonban anyagiakban túl mohónak bizonyult, így most tokiói börtönben várja perét – miközben a franciák ártatlannak vélik.
Már megint a Volkswagen körül megy a balhé
A Volkswagen több ezer kísérleti célokra épített kocsit adott el anélkül, hogy a vevők erről tudtak volna. A kocsik egy részét most, évek, után, visszavásárolják.
Ráfaraghat, ha elmulasztja a manipulált szoftver cseréjét
A bajorországi hatóságok kötelezhetik manipulált dízel-motorokkal közlekedő autók tulajdonosait a motor-szoftverek módosítására, mondta ki a bíróság.
Fekete pénteken se higgyünk a milliós kedvezményben
A Black Friday időszakára létrehozott hamis webáruházak hihetetlennek tűnő ajánlatokkal kecsegtetnek, ha pedig bedőlünk nekik, nemcsak egy adott tétel árát, de a bankkártya-adatainkat is bukhatjuk.
Nem akarnak fizetni a csaló autógyárak
A német tartományok vezetői, a környezet- és a fogyasztóvédők egyaránt követelik, hogy az autógyárak álljanak helyt a manipulált dízel-kocsikért, de a megoldás késik.
Most az MNB nevében küldenek adathalász emaileket
Ismeretlen csalók hamis elektronikus leveleket küldenek ki, megtévesztően az MNB nevében vagy annak „elvárásaira” hivatkozva, így próbálva magyar magánszemélyektől banki azonosítókat, pénzt kicsalni.
Nehezebb lesz áfát csalni jövőre az EU-ban
A januártól életbe lépő intézkedések sok vállalkozás számára jelentenek majd technikai könnyítést, vagy mérsékelhetik a felmerülő kockázatokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
Ne nyissa meg ezt az OTP nevében küldött üzenetet!
Adathalász leveleket küldenek valakik az OTP nevében.