Brutális összeggel rövidítik meg a csalók a vállalkozásokat

Az Okleveles Csalásvizsgálók Egyesülete (Association of Certified Fraud Examiners) becslése szerint a munkahelyi csalások évente több mint 4,7 billió dollárba – tehát több mint 1,8 trillió forintba – kerülnek a vállalkozásoknak. Senki sem védtelen a fogyasztói csalások széles skálájával szemben, a számlaátvételtől kezdve a személyazonosság-lopáson át az adathalászatig és még sok más veszélyig.

„Az ACFE-vel közösen készített legutóbbi csalás elleni technológiai tanulmányunkból kiderült, hogy a csalásvizsgálók 97 százaléka – vagy akár még többen is – nélkülözhetetlen eszköznek tartják az analitikát a megelőzött csalások mennyiségének növelésében, valamint a csalásfelderítési programjaik időszerűségének, hatékonyságának és pontosságának fokozásában” – mondta Stu Bradley a SAS csalási és biztonsági hírszerzés vezető alelnöke.

A csalás elleni nemzetközi ellenállóképesség javítása érdekében a SAS ismét együttműködött az ACFE-vel a november 13. és 19. között megrendezett Nemzetközi Csalástudatossági Hét alkalmából. A kampány egy közös küldetésben egyesíti a szervezeteket és egyéneket világszerte: a csalás káros hatásainak proaktív minimalizálása a csalás elleni tudatosság és oktatás előmozdítása a cél. A #FraudWeek hashtaggel a Twitter hasábjain bárki csatlakozhat a diskurzushoz, és első kézből tudhatja meg a SAS szakértői véleményét a csalás legkülönbözőbb formáiról, köztük a személyazonosság-tolvajlásról, a pénzmosásról, és további pénzügyi és digitális bűncselekményekről.

Bárkit érhet vállalati csalás (Fotó: Depositphotos)
Bárkit érhet vállalati csalás (Fotó: Depositphotos)

Az aktivitás alkalmából megosztottak hármat az analitikai vállalat partnereinek sikertörténetei közül.

A legerősebb biztosíték

Óvatos iparági becslések szerint valamennyi biztosítási kárigény legalább 10 százalék a tartalmaz csalást. Ez a mennyiség az Egyesült Államokban évente mintegy 120 milliárd dollárba kerül a biztosítóknak, ami folyamatosan felfelé hajtja a fogyasztói biztosítási díjakat.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo