Nem akármilyen áfacsalásra derült fény

Milliárdos áfacsalás miatt tartott összehangolt akciót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): hét embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük két embert őrizetbe vettek a nyomozók.

A NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt indított eljárást több, fuvarozási tevékenységet végző cégnél.

A gazdasági társaságok különböző adminisztratív szolgáltatásokról kiállított fiktív számlákat fogadtak be, amelyek mögött nem állt tényleges gazdasági teljesítés. Így csökkentették jogosulatlanul áfafizetési kötelezettségüket, ezzel több mint 1,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

A NAV nyomozói járőrök közreműködésével az országban több helyszínen, összehangoltan hajtottak végre kényszerintézkedéseket.

A bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány megtérítése érdekében a nyomozóhatóság gépjárműveket, bankszámlapénzt foglalt le, valamint ingatlanokat vett zár alá. Az egyik helyszínen a kutatás során online és fizikai (hardware) pénztárcákból különböző típusú kriptovaluták is előkerültek, amelyeket szintén lefoglaltak.

A nyomozók az akcióban több mint 650 millió forintnyi vagyont biztosítottak. Hét embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük két embert őrizetbe vettek, akiknek a letartóztatását elrendelte a bíróság.

(MTI)

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo