Lebuktak a NAV előtt: napelemparkos pályázaton csaltak

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, az ügyben egy napelemparkot is lefoglaltak.

Gyanúsítottként hallgatták ki egy észak-alföldi gazdasági társaság korábbi és jelenlegi ügyvezetőjét, aki fiktív adatokkal és hamis okiratokkal 900 millió forint értékben csalt el támogatásokat. A NAV munkatársai "követelésként foglalták le egy napelempark jövőbeni termelésének ellenértékét is", az akcióban a költségvetést ért kár teljes egészében megtérül.

A társaság régi és új ügyvezetője is fiktív adatokkal csalt a napelempark létrehozására kiírt pályázatokon. A projekthez szükséges önerővel sem rendelkeztek, annak meglétét valótlan tartamú magánokirat felhasználásával próbálták igazolni - olvasható a közleményben, amelyben kitértek arra, hogy a cég a termelőeszközök beszerzéséhez - a vissza nem térítendő támogatás mellett - kamatmentes kölcsönt is kapott.

A pályázati összeg igénylésének egyik feltétele három érvényes árajánlat volt, de a becsatolt német és dán ajánlatok fiktívnek bizonyultak. A beszerzett burkolatjelfestőt sem a legjobb árajánlatot adó cégtől vették meg, ráadásul kiderült, hogy a pályázatban feltüntetett azonosítókkal nem is gyártottak olyan gépet.

Az akcióban a nyomozók egyszerre több helyszínen gyűjtöttek bizonyítékokat. Több mint egymilliárd forint értékben zároltak ingatlanokat, köztük négy, egyenként 500 kilowattóra teljesítményű napelemes kiserőművet. A napelempark által a jövőben megtermelt villamosenergia ellenértéke - a követelés erejéig - a NAV-hoz folyik majd be.

(MTI) 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo