Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Birtoklás helyett megosztás

Birtoklás helyett megosztás 

A közösségi gazdaság jelentős változásokat hozhat a logisztikában. A társadalmi trendek ugyanis abba az irányba mutatnak, hogy a javak birtoklása helyett a javak megosztása válik egyre általánosabbá, amely új üzleti modelleket hív életre, állapítja meg a DHL nemrég publikált tanulmánya.
Stockfotón is jönnek a fizetett termékek

Stockfotón is jönnek a fizetett termékek 

A termékelhelyezés régóta bevált marketing eszköz, ami rengeteg cégnek hozott már sikert. A legújabb trend a stockfotókon elhelyezett termékmegjelenítés.
Már lehet pályázni az év ökoturisztikai létesítménye címre

Már lehet pályázni az év ökoturisztikai létesítménye címre 

A Nemzeti Parki Termék Védjegyrendszer ismertségének növelése érdekében egy éven át tartó promóciós- és marketing körút aggteleki rendezvényén ünnepélyes keretek között hirdették meg „Az év ökoturisztikai létesítménye 2017” pályázatot, amit a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség írt ki közösen.
Önvezető taxikra vágynak a digitális világ fogyasztói

Önvezető taxikra vágynak a digitális világ fogyasztói 

Radikális változás előtt áll a globális autóipar. A digitalizáció az egyik legerősebben befolyásoló tényező ebben a szektorban. A technológiai változások mellett a fogyasztók miatt is jelentős a ráhatás: sokan már önvezető taxiban utaznának vagy elektromos autót vezetnének - derül ki a Roland Berger Automotive Disruption Radar című tanulmányából.
Nálunk fáj a legtöbbe 100 forintnyi bér

Nálunk fáj a legtöbbe 100 forintnyi bér 

Régiónk országainak adórendszere az elmúlt években stabilnak mondható. A drasztikus strukturális átalakulások korszaka mára lezárult, a válságadók esetenként fokozatosan kivezetésre kerültek, máshol végleg beépültek az adórendszerek szerkezetébe. Mivel az elmúlt években az államháztartás egyenlege a legtöbb helyen sokat javult, a fogyasztás pedig növekedésnek indult, ez adott némi mozgásteret a pénzügyi kormányzatoknak, hogy az általános adópolitikájuk terén is új irányba forduljanak - derül ki a Mazars legfrissebb, közép-kelet-európai adóbrosúrájából.
Közel 10 000 vidéki kkv csatlakozott a digitalizációs programhoz

Közel 10 000 vidéki kkv csatlakozott a digitalizációs programhoz 

Lezárult a Modern Vállalkozások Programja első szakasza. A program célkitűzése volt, hogy a vállalkozásokat új, korszerű informatikai alkalmazások használatára ösztönözze, növelve ezzel hatékonyságukat és elősegítve gazdaságos napi működésüket.
Jövőre kevesebbet, viszont hat szombaton kell majd dolgozni

Jövőre kevesebbet, viszont hat szombaton kell majd dolgozni 

Megszületett a munkaszüneti napok körüli munkarendek határozata a Nemzetgazdasági miniszter által. 2018-ban kevesebbet fogunk dolgozni, mint idén.
Inkább költöznek a vállalkozók, mint hogy profilt váltsanak

Inkább költöznek a vállalkozók, mint hogy profilt váltsanak 

Úgy tűnik, nyitottak a hazai vállalkozások az újra – ez derült ki a K&H felméréséből, amely arra kereste a választ, hogy mennyire gondolkodnak meglévő üzletük fejlesztésében vagy új üzlet nyitásában a kkv-k.
Egyre jobban bízunk a munkahelyünkben

Egyre jobban bízunk a munkahelyünkben 

Minden szegmensben emelkedett a munkavállalói bizalom tavaly tavasz óta – derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös munkaerőpiaci felméréséből. Az adatok alapján továbbra is a 30-50 év közöttiek, a fővárosban élők és a diplomások jelentik a legbizakodóbb társadalmi csoportokat, emellett továbbra is stabilan növekszik az átlag magyar álláskereső saját munkahelye iránti bizalma.
Kétszer ennyit kell termelnünk 2050-re, hogy mindenkinek jusson

Kétszer ennyit kell termelnünk 2050-re, hogy mindenkinek jusson 

2050-re a globális lakosságszám valószínűleg megközelíti majd a 10 milliárd főt. Még visszafogott gazdasági növekedés mellett is ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági termények iránti kereslet 50%-kal nő. A FAO tanulmánya szerint lehetséges ennyit termelni, csak másképp kellene, mint ahogy most csináljuk.

Külföldre húznak a magyar bicikligyártók 

Túl van a válságon a hazai kerékpárgyártás, de a pozitív eredmények elsősorban az exportnak köszönhetőek – nyilatkozza Hantos Zoltán az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Bilincset és gumibotot kaphatnak a Nébih ellenőrök 

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ma dönt arról a jogszabály-módosításról, mely szerint rendészeti jogosítványokat kapnának a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei – írja Magyar Idők.

A különadók és a korrupció a gyenge pontjaink a Bizottság szerint 

Közzétette az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásait, amelyekben a következő egy-másfél évre fogalmaz meg javaslatokat az egyes tagállamoknak.

Az előző főnök értékelésével megyünk állásinterjúra? 

Hamarosan nem lesz elég, ha azt állítjuk magunkról, ilyen vagy olyan készséggel, tehetséggel rendelkezünk. Azok a cégek is kommentelni fognak az állásbörze-alkalmazásokon, akik interjúra behívták az illetőt. Így mindenkinél lesz visszacsatolás arról, valóban rendelkezik-e azokkal a képességekkel, amiket magának tulajdonít.

Most érdemes költözni 

A májusi Piac&Profitban szó esik a garantált alapjövedelmet övező dilemmákról, körbejárjuk, hogy milyen következményekkel jár, ha egy vállalat állást foglal a társadalmat megosztó politikai kérdésben és megnézzük azt is, hogy a vizes világbajnokságból mit profitálhatnak a cégek, ha az egész országot foglalkoztató vizes vébére építik nyár eleji marketingkampányukat.

A klasszikus tévézés ideje lejárt 

Tudatosan csupán 28%-unk kapcsolja be a televíziót, a fiatal generáció életében már az okostelefon, a PC és a laptop jelenti a médiafogyasztás központját – derült ki a Jófogás és a GKI több mint 10 ezer aktív internetezőt bevonó kutatásából. A legtöbb audiovizuális tartalmat még mindig otthon fogyasztjuk, de a korábban tévézésre fordított idő egyre inkább tolódik az internet irányába.

Egyre keresettebb a drágább, de minőségi sör 

Száz hektoliterrel, vagyis 10 százalékkal több prémium kategóriájú sör fogyott hazánkban 2016-ban az előző évhez képest. A minőségi főzetek világszerte egyre népszerűbbek, amire a hazai sörpiac is reagál: újabb és újabb gyártók bővítik a kínálatukat prémium vagy szuperprémium kategóriájú sörökkel.

Globális kihívások előtt a vetőmag szektor 

Hatvankét ország csaknem 1700 szakemberének részvételével kezdődött ma és négy napon át tart a 2017-es ISF Vetőmag Világkongresszus Budapesten. Jean-Christophe Gouache a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (International Seed Federation - ISF) elnöke elmondta, hogy jövőképük egy olyan világ, ahol - szem előtt tartva a fenntartható mezőgazdaságot és az élelmiszer-biztonságot - a legjobb minőségű vetőmag mindenki számára elérhető.

Újabb agresszív vírus terjeszkedik 

Kutatók észleltek egy nagy kiterjedésű hálózatot, amely Ztorg trójai vírussal fertőzött alkalmazásokat népszerűsít hirdetésként.  A hirdetésnek álcázott kifinomult botnet (hálózatra kapcsolt gépek összessége, amelyek felett átvették az irányítást) több százezer készüléket fertőzött meg olyan kártékony programmal, amely hirdetések megtekintését, szoftvertelepítést vagy akár új alkalmazások vásárlását generálja, és ilyen módon keres pénzt a fejlesztője számára. A legtöbb alkalmazás nagyon népszerű és robbanásszerűen megnőtt a letöltések száma – 10-ről 10 000-re egy nap alatt. Valójában az első észlelt trójai több mint 1.000.000 telepítésnél jár - olvasható a Kaspersky Lab közleményében.

Egy újabb iparág fordul fel fenekestül 

Több kiemelt jelentőségű, az energetikai vállalatok működését alapvetően átalakító trend zajlik jelenleg a világban, amelyek már a közeljövőben jelentős kihívás elé állíthatják az energiaszektort. Ezen jelenségek közül négy fő trendre hívja fel a figyelmet a Deloitte szakértője: a villamosenergia termelés decentralizációjára, új piaci belépők megjelenésére, ügyféligények megváltozására, valamint a digitalizációra.

Rengeteg kárt okoznak az adókedvezmények 

Magyarország a harmadik helyet nyerte meg azon az európai szavazáson, amelyen a Föld éghajlatára nézve a leginkább káros adókedvezményeket „jutalmazták”. Ezt a kétes dicsőségű eredményt hazánk a céges személygépkocsi-vásárlás és -használat gáláns adókedvezményeivel érdemelte ki.

Kell a támogatás, de nem bárkitől 

Egyre több vezető ismeri fel, hogy olykor valóban neki is szüksége van segítségre. A coaching egyre inkább elfogadottá válik. Lassan a probléma ahelyett, hogy hol találjunk segítséget, sokkal inkább az, hogy hogyan válasszunk a lehetséges coachok közül.

Fizetések terén Magyarország az utolsó 

A vállalati versenyképesség szempontjából az egyik legfontosabb tényező a megfelelő képzettségű és mennyiségű munkavállaló elérése, megtartása és a foglalkoztatás összköltségének alakulása. Már az előbbi feladat is kihívás elé állítja a társaságokat szinte szektorra, végzettségre, képzettségre való tekintet nélkül. A munkaerőpiaci versenyképesség költségoldalát jól jellemzi a minimálbér és az átlagbér összegének alakulása, és a bérekre rakódó közterhek mértéke. A visegrádi országokkal összevetve a hazai vállalatok a foglalkoztatásra rakodó adó- és járulékterhek terén még mindig hátrányos helyzetben vannak, további csökkentésre lenne szükség – emeli ki az RSM elemzése.

Éjfélkor lejár a határidő 

Éjfélig kell benyújtani a személyijövedelemadó-bevallást. Ennek legegyszerűbb módja a NAV által készített bevallási tervezet véglegesítése, amit ügyfélkapus hozzáféréssel pillanatok alatt el lehet intézni. Akinek nincs ügyfélkapuja, annak a postán kapott vagy a NAV ügyfélszolgálatán hozzáférhető tervezet nyújt segítséget a bevalláshoz. Az adó 1+1%-áról is már csak ma lehet rendelkezni.

Így ne fecséreljük el az időnket munka közben 

A leghatékonyabb munkavállalók ahhoz értenek, hogy minimális időráfordítással végezzék el maximális színvonalon a munkájukat. Lehetséges ez? Mi a titkuk?

Csúcson az üzleti bizalom 

Májusi, viszonylag szerény emelkedése is hároméves csúcsára vitte a GKI konjunktúraindexét. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az emelkedés elsősorban a szolgáltató cégeknek köszönhető: májusi kirobbanó optimizmusuk tizennyolc éve nem látott szintre repítette bizalmi indexüket. Eközben az ipari várakozások kissé, a kereskedelmiek jelentősen romlottak, míg az építőipariak alig, a fogyasztóiak pedig csak hibahatáron belül javultak.

Sokan szabadulnának a túl nagy ingatlantól 

Az elmúlt hónapokban folyamatosan növekedett a nagyméretű (150-250 nm-es) családi házak száma a piacon, egyre többen szeretnének megszabadulni a túl nagy ingatlanuktól. Az átlagos kínálati négyzetméterár 222 ezer forint, amit akkor lehet jelentősen meghaladni, ha komplex korszerűsítésen esett át az épület – derül ki az Otthontérkép.hu legfrissebb elemzéséből.

Az energiahatékonyság mindannyiunk érdeke 

Az Energiahatékonysági Irányelv felülvizsgálatát megelőző Európai Bizottság által elkészített környezeti hatásvizsgálata megállapította, hogy a tagállamok számára javasolt 1,5 százalékos energia-megtakarítási kötelezettség olyan gazdasági előnyöket biztosíthatna az európai gazdaságoknak, mely erősítené versenyképességüket.

Idén nem várhatnak pünkösdig a SZÉP-kártyások 

Két héttel a lejárat előtt még mintegy 2,3 milliárd forint 2015-ös juttatás várt felhasználásra a Széchenyi Pihenőkártyákon - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából. Ennek megfelelően hajráznak a SZÉP-kártyások, az OTP bankosok naponta átlagosan mintegy 30 millió forintnyi juttatást költenek lejáró egyenlegükből.

Sose találná ki, mit jelentenek a legismertebb márkanevek 

Rendszeresen vásároljuk a terméiket, látogatjuk az áruházaikat, mégsem feltétlenül tudjuk, hogy mit jelentenek a márkaneveik. Némelyik jelentése elég meglepő. Van köztük rövidítés, latin szó, sőt elgépelés is.

Több tonna hazai szamócáról mondhatunk le a fagyok miatt 

Magyarországon az idén várhatóan mintegy 30 százalékkal kevesebb szamóca terem a fagyok okozta károk miatt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI megkeresésére pénteken.

Nem tud koncentrálni? Ez segít! 

A cégek a legokosabb és legkreatívabb elméket keresik a kulcspozíciókba. De pont ők azok, akiknek nehezükre esik a koncentrálás. Mert olyan sziporkázó az agyuk, hogy állandóan új ötletek kavarognak a fejükben. Márpedig korunk munkavállalóit 3 percenként megzavarják a munkában.

Végleg eltűnhet a világ legkisebb cetfaja 

A "tenger pandájának" is nevezett kaliforniai disznódelfinekből napjainkra körülbelül 30 példány maradt fenn a WWF elemzése szerint. A szervezet a világ segítségét kéri a kritikusan veszélyeztetett tengeri emlős megmentésében, amelyért Leonardo DiCaprio is felszólalt. Néhány kattintással most bárki részt vehet a faj megóvásáért vívott küzdelemben.

Óriási a digitális lemaradók aránya a magyar társadalomban 

A fejlett országok netező polgárai körében is nagy az aránya azoknak, akik nem használják a közösségi médiát. A törzsközönség a jól kereső fiatalok. A magyar lakosság 33%-a az internethez sem fér hozzá, de állítólag ez már jövőre másképp lesz.

Az Instant Message 8 etikett szabálya 

Az IM gyorsasága mellett, a legkötetlenebb írásbeli kommunikációs mód. Egy sajátos határterület, ahol röviden, írásban „társalgunk”, ezért óhatatlanul túlzott kötetlenségre is csábít.

WannaCry: sírás helyett tartsuk frissen a rendszereket! 

A napokban óriási károkat okozó WannaCry zsarolóvírus esete többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalatoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a hibajavítások telepítésére, hiszen a legtöbben elkerülhették volna a helyzetet, ha naprakész megoldásokat használnak. A patchek folyamatos kezelése idő- és erőforrásigényes feladat, amely azonban a Novell szerint a megfelelő eszköz használatával lényegesen leegyszerűsíthető.

Szennyvízből háztartási energia 

A Fővárosi Csatornázási Művek már nemcsak saját felhasználásra termel szennyvíziszapból megújuló energiát, hanem időnként többlet elektromos energiát is képes előállítani, amit kitáplálnak az országos hálózatba.

Leleplezi az állami költéseket a volt Microsoft-vezér 

Az USA mindig is élen járt az adatok gyűjtésében, előszeretettel mérnek mindent. De Magyarországnak sem ártana egy olyan weboldal, amit a Microsoft vezetői székéből kiebrudalt Steve Ballmer rakott össze.

Pesti árak a Balatonon 

Tavasz vége hagyományosan a nyaralóvásárlás ideje, ilyenkor kb. 80%-kal több üdülő talál gazdára, mint az év többi időszakában. A magyarok legszívesebben a Balaton parti településeken keresnek pihenési lehetőséget, amelyet a helyi ingatlanárak folyamatos emelkedése, és a befektetői aktivitás is jól mutat. Nem csak az árak, hanem az ingatlanok típusa és a vásárlóközönség is jelentős változásokon megy keresztül.

Családi vállalkozásból is lehet világcég 

Nem csak kicsi, lokális piacot kiszolgáló cégek lehetnek a családi vállalatok. Számos cég működik akár globálisan is, amik száz százalékig az alapító és családja kezében vannak. Az alábbiakban a Dyson nyomán összegyűjtöttünk néhány tippet az ambiciózus vállalkozóknak, akik nagyban gondolkoznak, de azért a családban tartanák az ügyeket.

Adóval fizetnének a robotok az elvett munkákért 

Világszerte egyre több munkakörben és szektorban erősödik a veszélye, hogy robotok veszik át az ember szerepét. Ellenállnak-e az üzleti szektor hatékonyságnövelő praktikáinak a kormányok? Vagy az önkormányzatok? San Franciscoé igen. Pontosabban meg akarja adóztatni a robotok munkaadóit.

Nőttek a bérek, részben a munkaerőhiány miatt 

A minimálbér-emelés miatt jelentősen, 11 százalékkal nőttek az átlagbérek az idei első negyedévben. A versenyszférában a létszám az idén átlépte a 2 milliós határt. A nonprofit szektorban jelentős volt a létszámemelkedés, a költségvetési szférában ugyan csökkenés volt, de még mindig nagyon sok embernek ad munkát.

Vita az irodában? Így kezeljük jól 

Elkerülhetetlen, hogy néha konfliktus, parázs hangulat legyen a munkahelyen. A hangulatot fokozhatja egy rázósabb időszak, egy váratlan helyzet, egy szoros határidő. Azonban az, hogy a konfliktus természetes, nem jelenti azt, hogy ne kéne kezdenünk vele valamit.

Elbocsátásokat hozott a kötelező béremelés 

Esett a foglalkoztatottak száma a kisboltosoknál: sokan nem bírják a kötelező béremelés jelentette terheket és a munkaerőhiány okozta keményebb bérversenyt. Hét-nyolcezr fő is lehet a kisboltok év eleji létszámcsökkentése.

Ön is tud már róla, hogy adókedvezmény járna? 

Folyamatosan nő a nyugdíjbiztosítási befizetések után igényelhető adójóváírás lehetőségét kihasználó ügyfelek aránya az NN Biztosítónál: tavaly a nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfelek négyötöde már élt ezzel a lehetőséggel. Más biztosítók tapasztalatai szerint átlagosan minden harmadik ügyfél elfelejt élni a lehetőséggel.

Meglepő, de ez lenne a leghatékonyabb megoldás a klímaváltozás ellen 

Egy új könyv hatásmérések alapján rangsorolta a klímaváltozásra adható legjobb válaszlehetőségeket. Meglepő, de nem az alternatív energia, vagy a hulladékcsökkentés végzett az első helyen.

Elbeszélnek egymás mellett a cégek és a fiatalok? 

A munkaadók szerint a cég hírneve, a diákok szerint a versenyképes fizetés a legvonzóbb tényező az ideális munkahely kiválasztásakor. Míg a diákok a nyelvtudást képzelik a leghangsúlyosabb elvárásnak a munkaadók részéről, a cégek inkább a lelkes hozzáállást értékelik a jelentkezők kiválasztásakor.

Támogató és digitális az új bank 

A pénzintézetek a fix és kiszámítható bevételt jelentő számlavezetés során szerzett tapasztalatokra építve választják ki a hitelképes vállalkozásokat, s azokat komplex szolgáltatások kínálatával igyekeznek még szorosabban magukhoz láncolni. Muszáj is, hogy lépjenek, hiszen a verseny már így is óriási, jövő év januárjától pedig a banki ügyfelek akár nem banki szereplőket is megbízhatnak a pénzügyek intézésével.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Pénzszerzés

Belehúztak a magyar gazdagok, nagyot nőtt a vagyonuk

Belehúztak a magyar gazdagok, nagyot nőtt a vagyonuk 

Félévi vagyonmustra: Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo