Magyar találmány segíthet a légi katasztrófák megelőzésében

Egyszerűbbé, gyorsabbá és pontosabbá teheti a repülőgépek és más légi járművek külső átvizsgálását, illetve karbantartását az AerinX nevű magyar cég kiterjesztett valóság (AR) alapú megoldása. A vállalkozás három lépésben 250 millió forintos tőkebefektetésben részesül az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealap jóvoltából, hogy egyedülálló rendszerével piacra lépjen.

Különböző nemzetközi iparági statisztikák, illetve adatelemzések rámutatnak, hogy jelenleg a repülőgép-balesetek mintegy 70-80 százalékát emberi mulasztás vagy hiba okozza. Ezeknek egy jelentős részénél a fedélzeti személyzet, ezen belül is kimondottan a pilóta felelőssége állapítható meg, ugyanakkor szintén markáns hányadot tesznek ki a repülőgép átvizsgálásakor, karbantartásakor elkövetett emberi hibák.

Útikalauz a kockázati tőkebefektetés stopposainak
A kockázati tőkebefektetés folyamata sok esetben összetettsége miatt nem látható át a tőkét kereső vállalkozók számára. Fontos azonban tisztában lenni már akár az első pitch-ünk megtartása során azzal, hogy ötletünk pozitív fogadtatása esetén milyen folyamatok várnak még ránk.
Egy magyar startupcég, az AerinX Kft. ez utóbbi probléma megoldására egy olyan kiterjesztett valóság (AR) alapú rendszert fejleszt, mellyel a repülőgépek és más légi közlekedési eszközök külső felületi átvizsgálása és az ehhez kapcsolódó karbantartási munka lényegesen egyszerűbbé, gyorsabbá és precízebbé válhat.

Papír és vonalzó helyett hi-tech döntéstámogató rendszer

A légi járművek külső felületének átvizsgálása során az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a sérülések detektálása, felmérése, regisztrációja és dokumentációja jelenleg is manuálisan zajlik. A karbantartó mérnökök szó szerint vonalzóval mérik le és filctollal rajzolják körbe a felfedezett felületi sérüléseket, ráadásul a munkafolyamat során több ezer oldalas, papír alapú műszaki dokumentáció átnyálazására kényszerülnek, amikor egy-egy felületi sérülés súlyosságát kell meghatározniuk.

Kép: AerinX

„A repülőgépipar és a légi közlekedés az egyik leginkább technológiaintenzív iparág, így egy laikus számára megdöbbentő lehet, hogy számos területen viszonylag elmaradott a szegmens digitalizációja. Igaz ez a repülőgépek felületi átvizsgálására, illetve a karbantartásra is. Az AerinX fejlesztésével erre a problémára keressük a megoldást. Smart inspekciós rendszerünk a kiterjesztett valóság (AR) technológiát ötvözi a fejlett képfeldolgozással, illetve adatbázis-kezeléssel, ami egyedülálló, csúcstechnológiájú, döntést támogató eszközt ad a szakemberek kezébe” – fogalmazott Kiss Antal Bence, ötletgazda, az AerinX ügyvezetője.

Tőkebefektetési szakkifejezések – nem csak befektetőknek
Mi rejtőzik a jogi szakkifejezések mögött? Dr. Pintér Attila segítségével a tőkebefektetésekben előforduló kifejezéseket vesszük sorra. Figyelem! Nem csak befektetőknek!
A rendszer lehetővé teszi, hogy a karbantartást végző mérnökök egy AR-szemüveg segítségével mérjék fel egy-egy felületi sérülés méretét és pontos elhelyezkedését. Az AerinX képes rá, hogy valós időben, három dimenzióban a gép felszínére vetítse az adott gépmodellel kapcsolatos valamennyi releváns műszaki információt, beleértve a lemezvastagságot adott ponton, illetve a sérüléstörténetet is. Ezáltal lényegesen gyorsabbá és pontosabbá válik az átvizsgálás, kiküszöbölhetők az emberi hibák, így a balesetek és légi katasztrófák száma is csökkenthető, ami mind az üzemeltetők, mind az utasok számára nagyon pozitív fejleményt jelent.

Kevesebb járatkésés?

Úgynevezett AOG (Aircraft on Ground) esemény során – amikor sérülés vagy egyéb incidens miatt a repülőgép azonnali átvizsgálására van szükség, egy átlagos utasszállító külső felületi inspekciója a jelenlegi módszerekkel mintegy másfél-két órát is igénybe vehet. Az AerinX rendszerével ez az idő akár 20 percre csökkenthető, ami egy-egy ilyen esetben akár több 10 ezer dolláros (több millió forintos) megtakarítást is jelenthet a légitársaságnak, nem beszélve arról, hogy a járatkésések ideje és száma is jelentősen csökkenhet.

Kép: AerinX

Negyedmilliárd forintos tőkebefektetés

Az AerinX rendszere jelenleg működő prototípus-fázisban van, a termék további fejlesztéséhez és a piaci bevezetéshez pedig kockázati tőkét vont be a társaság.

„Az X-Ventures három lépésben összesen 250 millió forintnyi kockázati tőkét fektet az AerinX-be. A kiterjesztett valóság ipari alkalmazása hatalmas robbanás előtt áll, szakértői prognózisok szerint a piac mérete 2020-ra elérheti a 100 milliárd dollárt, a felhasználók száma pedig az egymilliárd főt. A repülőgépipar és a légi közlekedés pedig a legdinamikusabban fejlődő iparágak közé tartoznak, így jelentős piaci potenciált látunk az AerinX technológiájában és a csapat által felhalmozott know-how-ban” – fűzte hozzá Zsembery Levente, az X-Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója.

Az AerinX számos nemzetközi iparági szereplővel – köztük repülőgép-karbantartó és gyártó vállalatokkal – folytat jelenleg is előrehaladott tárgyalásokat stratégiai szakmai együttműködések és a termék piaci bevezetése kapcsán.

A startupok a befektetők kedvencei
2018 első negyedévében a kockázatitőke-iparág újra az erősödés jeleit mutatta, az év második felében pedig az új állami és magánalapok indulása hozhat további fellendülést 2017-hez képest. Két, viszonylag friss trend is megjelent a befektetési piacon: erősödik az alapok regionális aktivitása, és több nagyvállalat is létrehozta a saját kockázati tőkealapját.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo