Amit tudni akartál a sztrájkról, de nem merted megkérdezni

A sztrájk már régóta létező eszköz a munkavállalók érdekeinek elősegítésére. Napjainkban is többször hallhattunk munkabeszüntetésekről több európai államban is, de itthon is egyre gyakrabban merül fel a sztrájk lehetősége. Hogyan lehet jogszerűen sztrájkolni? Ki teheti, és ki nem? Megakadályozhatja-e a munkáltató a sztrájkot? Ezekre a kérdésekre adunk választ Kocsis Ildikó ügyvéd segítségével.

Egyre gyakrabban merül fel egy általános sztrájk lehetősége a rabszolgatörvénynek is nevezett munkajogi módosítások kapcsán.

A sztrájk alapjog

Magyarország Alaptörvénye (ami a korábbi Alkotmányt váltotta fel) kimondja, hogy

„Törvényben meghatározottak szerint a munkavállalóknak, a munkaadóknak, valamint szervezeteiknek joguk van ahhoz, hogy egymással tárgyalást folytassanak, annak alapján kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen fellépjenek, amely magában foglalja a munkavállalók munkabeszüntetéshez való jogát.”
Vagyis külön törvényben meghatározott feltételek szerint lehet sztrájkolni.

A sztrájktörvény

A sztrájk szabályait külön törvény rögzíti. Ez a törvény azzal kezdi, hogy kimondja:

„a dolgozókat a gazdasági és szociális érdekeik biztosítására – az e törvényben meghatározott feltételek szerint – megilleti a sztrájk joga.”
Az tehát nem is kérdés, hogy lehet sztrájkolni. A kérdés az, hogy kinek lehet, kinek nem lehet, mikor, miért és hogyan. Az ördög tehát – mint oly sokszor – itt is a részletekben lakozik.

Kép: Pixabay

Ki sztrájkolhat és ki nem?

Nézzük meg, hogy kik nem sztrájkolhat, ugyanis ez megadja a választ arra is, hogy kik azok, akik élhetnek a munkabeszüntetés lehetőségével. Bár az Alaptörvény alapján gondolhatnánk, hogy a sztrájk joga mindenkit megillet, ez még sincs egészen így.

A sztrájktörvény ugyanis kimondja, hogy

nincs helye sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a Magyar Honvédségnél, a rendvédelmi, rendészeti szerveknél és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál.”
De a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a hivatásos állományúak sem jogosultak a sztrájkjog gyakorlására. Az államigazgatási szerveknél pedig a kormány és az érintett szakszervezetek megállapodásában rögzített sajátos szabályok mellett van rá lehetőség. A fenti „tiltólista” után gondolhatnánk, hogy mindenki másnak szabad a gazda, vagyis mindenki más megszorítás nélkül dönthet a sztrájk mellett. Nem egészen van ez így.

A sztrájktörvény kimondja, hogy:

annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez – így különösen a közforgalmú tömegközlekedés és a távközlés terén, továbbá az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatását ellátó szerveknél –, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja.”
Vagyis bármilyen sztrájk esetén figyelemmel kell lenni arra, hogy nem állhat le teljesen a tömegközlekedés, a távközlés, áram, víz, gáz, távhőszolgáltatás, de ezen túl is vannak, lehetnek még olyan szolgáltatók, ahol nem állhat le teljes mértékben a működés.

Akik beszüntetik a munkát

A munkabeszüntetésben való részvétel önkéntes. Kényszeríteni senkit sem lehet rá. De nemcsak arra nem kényszeríthető valaki, hogy sztrájkoljon, de arra sem, hogy azt ne tegye (nyilván akkor, ha a sztrájk egyébként jogszerű).

„A sztrájk kezdeményezése, illetve a jogszerű sztrájkban való részvétel nem minősül a munkaviszonyból eredő kötelezettség megsértésének, amiatt a dolgozóval szemben hátrányos intézkedés nem tehető.”
Ugyanakkor annak, aki részt vesz a sztrájkban, a munkavégzés beszüntetésének idejére díjazás sem jár, ha nincs ettől eltérő megállapodás.

Mit tehet a munkáltató sztrájk idején?

A törvény előírja, hogy a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatónak és a munkavállalóknak együtt kell működniük. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy a munkavállalói követelésekre megoldást találjanak.

A jogszerű sztrájkban részt vevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni.

Gyors adalék a rabszolgatörvény körül kialakult vitához
A munkaidőkeret radikális megemelésével kapcsolatban kialakult vitához érdekes adalék lehet, hogy melyik környező országban mennyit dolgoznak a munkavállalók. Az alapvető trend egyértelmű: a munkaidő csökkentése.
Helyettesíthetők-e a sztrájkoló dolgozók?

A sztrájk lényege, hogy a munkabeszüntetéssel vegyék rá a munkáltatót a változtatásokra, a munkavállalók érdekeinek figyelembevételére. Mit sem érne a sztrájk, ha munkáltató könnyedén tudná a munkát nem végző dolgozókat helyettesíteni.

Ugyanakkor viszonylag szűk körben van konkrét törvényi tiltás a sztrájkoló dolgozók helyettesítésére. Ezt a Munka Törvénykönyve csak a munkaerő-kölcsönzés esetén tiltja egyértelműen, amikor kimondja, hogy sztrájkban részt vevő munkavállaló helyettesítésére nem lehet munkaerőt kölcsönözni.

2008. december 10-én a légi utasszállítást érintő átfogó sztrájk alkalmával a biztonsági ellenőrök közül senki nem vette fel a munkát. Így a munkáltató a sztrájk idejére toborzott új munkaerőt a biztonsági ellenőri feladatok ellátására. Az ügy végül a legfőbb bírói fórum elé került. A végső döntés kimondta, hogy mivel az utasbiztonság biztosítása alapvető szolgáltatásnak minősíthető, a kizárólag ilyenként minősülő tevékenység végzésére új munkavállalók felvétele nem eredményezte a sztrájkjog csorbítását, nem minősült a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszköznek, és nem valósított meg rendeltetésellenes joggyakorlást.

Túlórázással a túlóratörvény ellen sztrájkolókkal szemben?

Felmerül a kérdés, hogy a sztrájkban részt nem vevő dolgozóknak előírhatják-e, hogy akár túlórában lássák el azokat a feladatokat, melyeket sztrájkoló munkatársaik nem végeznek el.

A legfőbb bírói fórum elé ilyen kérdés is került már korábban. A döntésben kimondták, hogy

mivel a sztrájk a munkáltatónak veszteséget okoz, ennek csökkentése érdekében a sztrájkban részt nem vett munkavállalóit olyan feladatok ellátására utasíthatja, amelyek egyébként a sztrájkoló munkavállalók munkakörébe tartoznak. E körben akár rendkívüli munkavégzés elrendelésére is sor kerülhet.”
A cikk szerzője:

Dr. Kocsis Ildikó,

ügyvéd

A cikk eredeti formában az Érthető Jog blogon olvasható!

A fenti tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak.

Megtagadhatom a túlórázást?
A munkaviszonyban a munkáltató rendkívüli munkaidőben való munkavégzést rendelhet el. Előfordulhat azonban, hogy a munkavállaló nem kíván túlórázni. Ebben a helyzetben felmerül a kérdés, hogy jogszerűen megtagadhatja-e a munkavállaló a túlórában való munkavégzésre való utasítást? Milyen hátrányos következménye lehet a rendkívüli munkavégzés megtagadásának? Szakértőnk válaszol az ezzel kapcsolatos legfontosabb kérdésekre.

Véleményvezér

Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett

Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett 

Mohó volt az állam, ami elég gyakori probléma manapság.
Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video

Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video 

8 millió forint lesz az ára az új szuper robotnak.
Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között

Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között 

Újabb botránykönyv érkezik a piacra.
Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor

Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor 

Lesz-e bocsánatkérés egy ilyen fajsúlyos tárgyi tévedés után?
Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo