Szegénységből gazdagságba? Nem lehetetlen, de nehéz

Sokan rossz anyagi körülmények között élő családba születnek bele. Ebből a szegénységből nehéz kitörni, felemelkedni, nagy akaraterő és leleményesség kell ahhoz, hogy képes legyél elhinni azt, hogy te is lehetsz gazdag ember.

Számos olyan esetet, helyzetet említhetünk, amiben a gazdagok másképp gondolkoznak, mint a szegény emberek. Talán ez a gazdagságuk kulcsa? A Pénzügyi Tudakozó cikke segítségével megnéztük, mi az az 5+1 dolog, ami hozzásegíthet téged ahhoz, hogy kitörj a szegénységből, és ha nem is rögtön gazdaggá, de tehetőssé válhass.

Te vagy az első

A gazdag emberek azt vallják, hogy először magukon kell segíteni, és a saját életüket kell irányítani, majd csak saját maguk után következhetnek mások. Ez teljesen reális gondolat. Nem kell önzőnek lenned, de biztosan volt, vagy lesz olyan helyzet az életedben, amikor döntened kellett. Vagy magadat helyezed előtérbe, vagy másokon segítesz, de akkor te nem lépsz feljebb a ranglétrán. Ne félj néha kimondani magadnak, hogy te vagy az első! Akkor tudsz igazán nagy változást elérni a világban, és nagy tetteket véghez vinni, ha neked nem a kenyérre kell a pénz. Ez nem önzőség, hanem logika: először is tanulj meg rendszerekben gondolkodni, értéket létrehozni, szervezetet építeni, és úgy, másokkal közösen fogsz tudni nagy nyomot hagyni a világban.

Kép: Flickr.com

Nem a pénz a legfontosabb

Ez az egyik legfontosabb szempont. Ha csak a pénzre fókuszálsz, az elvonhatja más, hasznos dolgokról a figyelmedet, pedig ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy növelhesd a jólétedet. Tehát ebben az esetben is változtatnod kell a gondolkodásodon. Tudatosítanod kell magadban, hogy a pénz nem az elsődleges céljaid közé kell, hogy tartozzon. A pénz tulajdonképpen csak egy mellékterméke, egy vonzata lesz annak, ha megfelelő dolgokat teszel az életszínvonalad növelése érdekében.

Arcunk elárulja, gazdagok vagyunk-e
Tapasztalataink formálják arcunkat. Már a kamaszkor végére olyan változások mennek végbe az ember „arcberendezésében”, amik az átélt élményei számlájára írhatók. Ez a benyomás fontos szerepet játszik az állásinterjúnál: a gazdagabbnak vélt embert veszik fel inkább a HR-esek.
Találd meg azt, amiben jó vagy

Minden ember jó valamiben, az anyagi helyzetétől függetlenül! Lehet ez akár növénytermesztés vagy kertészkedés is, nem kell feltétlenül extra nagy dolgokra gondolnod. A lényeg, hogy ismerd meg önmagadat, és találd meg azt a tevékenységet, amit élvezel, és kiemelkedően jó vagy benne. Fontos, hogy akkor leszel a legjobb, ha egy dologra összpontosítasz. Ezek után, abban persze tudsz fejlődni, tanulni, gyakorolni, így ez egy hosszú távú befektetés lesz számodra.

Legyél kíméletlen önmagaddal, ismerd fel a hibáidat, és javítsd azokat! Próbálj meg ebből a dologból pénzt keresni, így elkezdhetsz a későbbiekben fejlődni, s a tevékenységből szerzett bevételed egy részét vissza is forgathatod a növekedésed érdekében.

Építs kapcsolatokat

Bármilyen anyagi helyzetben vagy, kapcsolatokat szinte bárhol lehet építeni. Ha megtaláltad azt az egy dolgok, amiben a legjobb vagy, akkor el is kezdheted a kapcsolatépítést. Számos olyan, akár ingyenes esemény, workshop van, ahol hasonló tevékenységgel foglalkozó emberekkel találkozhatsz. Szabadulj ki egy kicsit a környezetedből, és merd felvállalni azt, hogy te miben vagy jó! Hinned kell magadban, s ha ezt megteszed, más emberek is elhiszik majd rólad, figyelmen kívül hagyva azt, hogy te honnan, milyen körülmények közül jöttél. Ezeken a találkozókon megismerhetsz olyan embereket, akiktől sokat tanulhatsz, s a későbbiekben akár együtt is működhetsz velük. Sőt, az is lehet, hogy a példaképedet is megtalálod, vagy a tiedhez hasonló élethelyzetekből kitört emberek siker sztorijait is meghallgathatod.

Szerezz rutint és referenciát

Ha elég elhivatott vagy, elegendő akaraterővel rendelkezel, és tényleg gazdag szeretnél lenni, akkor az általad kiválasztott tevékenységet, minél többször gyakorold. Minél több rutinra teszel szert, annál jobban fognak benned bízni az emberek a munkád terén, valamint annál többet is profitálhatsz belőle.

Tanulni, tanulni, tanulni…

Diplomával könnyebb kitörni a szegénységből. Ezt a Brookings kutatóintézet elemzése állapította meg, miszerint a „diploma az útlevelet jelenti a szegénységből a gazdagság felé”. Ez az elemzés megállapította, hogy amely társadalomban nagyok a jövedelmi különbségek, egyenlőtlenségek, ott a szegény embereknek nagyon nehéz a felemelkedés a gazdag emberek közé.

Itt olvashatja a cikk folytatását, benne inspiráló példákat, akiknek sikerült kitörniük a szegénységből!

A diplomától leszünk gazdagok?
Mark Zuckerberg diploma nélkül lett a világ egyik legsikeresebb embere, Steve Jobs és Bill Gates szintén otthagyták az egyetemet, Quentin Tarantinónak pedig még érettségije sincs. Az előző példák persze kivételes esetek, több kutatás is bizonyítja, hogy a jólét és az iskolázottság szoros összefüggésben áll egymással.

Véleményvezér

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája?

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája? 

Még egy lépcsőt lejjebb lépett a magyar belpolitika.
Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül

Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül 

Kevés a hatósági állatorvos.
Kormányváltó hangulat

Kormányváltó hangulat 

Oda a Fidesz népszerűsége.
Sok nagy okos már világháborút lát

Sok nagy okos már világháborút lát 

Az orosz ballisztikus rakéta bevetése egy teszt volt.
Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat

Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat 

A büntetés mértéke nevetséges.
Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten

Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten 

A jövedelemhez képest Bécsben a legolcsóbb a lakhatás egész Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo