Szervezetlenül, ötletszerűen sodródnak a kkv-k

A 200 millió forint feletti árbevételű hazai kis- és középvállalkozások fele igen centralizált és egyben szervezetlen struktúrát mutat a Budapest Bank kutatása szerint. A cégek fele a folyamatait nem szervezi tudatosan, hanem azt a napi történések alakítják.

A legtöbb helyen a tulajdonos-ügyvezető mellett nem dolgozik más felsővezető a vállalat irányításán – így a vezető hiányzása esetén a folyó munkák és döntések megakadnak. Az eredmények aggasztóak, hiszen a vállalatok növekedése szempontjából kulcsfontosságú struktúrák kiépületlenségéről van szó – jelent meg a kutatás a SZÉCHENYI TŐKEALAP-KEZELŐ blogjában


Fotó: freeimages.com

A Budapest Bank nemrégiben 500 darab, átlagosan 10–49 főt foglalkoztató, nettó 200 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező magyar cég vezetőit kérdezte kutatásában az üzleti folyamatok, irányítás és tervek témájában.  

A megkérdezett vezetők 52 százaléka nem tekinti magát tudatosan megszervezettnek, azaz a szervezet felépítése és működése jellemzően nincs előre megtervezve és optimalizálva, hanem a napi munka és történések során fokozatosan alakult ki. Ezzel összecseng az is, hogy nem hoztak létre külön vezetői pozíciókat az egyes területekre, hanem a legtöbb irányítói feladat a cégtulajdonosra hárul – a vállalatok közel negyedénél (23%) a tulajdonos-ügyvezető az egyetlen, aki felsővezetői pozícióban működik.

Gazdasági és pénzügyi vezetőt még több cégnél találunk (40%), de értékesítési vezetőt már csak 24 százalék tud felmutatni. A kulcsügyfelekkel a kkv-k harmadánál kizárólag a tulajdonos tartja a kapcsolatot, és ugyanilyen arányban hárul az első számú vezetőre a napi munka szervezése és felügyelete is.

Összességében alig van olyan vezetési, tervezési feladat és döntés, amibe a vezető ne folyna bele személyesen.
A cégvezető személyének ilyen szintű, egyoldalú súlya igen kockázatos, ám a vállalat életének korai szakaszában szinte
Nem túl optimisták a kkv-k a jövőt illetően
A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index 10 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, a hangulatromlás mögött az áll, hogy a cégek növekvő közterhekre és magasabb hitelkamatokra számítanak, miközben az elmúlt hónapok gazdasági intézkedései inkább negatívan hatottak versenyképességükre.
kikerülhetetlen. A vállalatok ún. magvető vagy startup szakaszában ugyanis a befektetői döntések is nagymértékben támaszkodnak az ötletgazdában, vezetőben látott potenciálra és a szimpátiára. Ilyenkor a döntés meghozatalát jelentős mértékben az befolyásolja, hogy a befektető alkalmasnak látja-e a vezetőt a cég felépítésére.

Ennek a szakasznak a fő feladatai, azaz a termék vagy szolgáltatás első körös fejlesztése, a piac feltérképezésére irányuló kutatás és az üzleti terv kialakítása során hasznos, ha valakinek a kezében összpontosulnak ezek a folyamatok. Ezt követően azonban a korai növekedés és a növekedés szakaszában már egy erős vezetői csapat az, amire a befektetők voksolnak, illetve ebben a szakaszban már a precízen megtervezett folyamatok és a szervezet struktúrája is fontos tényező lesz – ezek ugyanis a vállalat növekedésének kulcstényezői, a fejlődéshez és a külső finanszírozás menedzseléséhez ezek elengedhetetlenek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo