Vezetés cikkek


Növekvő elvárások és szűkös erőforrások: mi nehezíti most a pénzügyi vezetők életét?

Növekvő elvárások és szűkös erőforrások: mi nehezíti most a pénzügyi vezetők életét? 

Növekvő elvárásoknak kell megfelelniük a hazai pénzügyi vezetőknek, mindezt szűkös fejlesztési projektekre szánt erőforrásokkal. A következő egy évben továbbra is a csapatuk motiválásának, illetve az automatizáció kiterjesztésének párhuzamos megvalósítása lesz a legnagyobb kihívás.
Tényleg több balesetet okoznak az idősek?

Tényleg több balesetet okoznak az idősek? 

Eloszlat egy tévhitet a CLB biztosítási alkusz: a fiataloknál semmivel sem okoznak több balesetet az idős autóvezetők. A biztosítók tapasztalata szerint a közúti balesetek legfeljebb 10 százalékáért felelősek a korosabb – 65 éven felüli – járművezetők. Az alkusz ezt a Vitray Tamás balesetét követő idős járművezetők ellen indult támadássorozat miatt tartja fontosnak tényszerűen leszögezni.
Élet a járvány után: ezzel a kihívással szembesülnek majd a vezetők

Élet a járvány után: ezzel a kihívással szembesülnek majd a vezetők 

A következő évek egyik legnagyobb kihívása a cégvezetők szerint a vírus miatt sok különböző helyről, irodában és otthonról, dolgozó munkaerő menedzselése lesz – derül ki az IBM üzleti háttérintézete, az Institute for Business Value (IBV) globális kutatásából.
Telefonálás és gyorshajtás vezet a szabálysértésben

Telefonálás és gyorshajtás vezet a szabálysértésben 

Telefonálással és gyorshajtással szegik meg leginkább a KRESZ-szabályokat az autósok a magyarok szerint – derül ki a K&H felméréséből. A legtöbb autós saját bevallása szerint leggyakrabban gyorshajtásért és szabálytalan parkolásért kapott büntetést az elmúlt 3 évben.
Nem minden a pénz, még Svájcban sem

Nem minden a pénz, még Svájcban sem 

Az alkalmazottak számára gyakran nem a bér a legfontosabb, hanem munkahelyük légköre, a vezetőkhöz fűződő viszony és a cég presztízse. A munkavállalók elvárásait mutatják svájci vizsgálatok is.
A hazai cégvezetők hagyományosan gondolkoznak a kihívásokról

A hazai cégvezetők hagyományosan gondolkoznak a kihívásokról 

Míg a hazai vállalatvezetők és tulajdonosok hagyományosabb irányt képviselve költséghatékonyságra és piaci lefedettségre fókuszálnak, addig a nemzetközi vállalatok vezetői inkább preferálják a felforgató trendekben rejlő lehetőségek feltérképezését és kiaknázását.
A menedzsereknek leáldozott, a mozgósító vezetőké a jövő

A menedzsereknek leáldozott, a mozgósító vezetőké a jövő 

A Microsoft megbízásából készült kutatás arra kereste a választ, hogy az MI miért, mennyiben fontos a vezetőknek, milyen befolyással van, lesz a vezetésre, milyenek lesznek az új MI-korszak legsikeresebb vezetői.
Szervezetlenül, ötletszerűen sodródnak a kkv-k

Szervezetlenül, ötletszerűen sodródnak a kkv-k 

A 200 millió forint feletti árbevételű hazai kis- és középvállalkozások fele igen centralizált és egyben szervezetlen struktúrát mutat a Budapest Bank kutatása szerint. A cégek fele a folyamatait nem szervezi tudatosan, hanem azt a napi történések alakítják.
Álljunk a lábunkra, ne a főnöktől várjuk a feladatokat

Álljunk a lábunkra, ne a főnöktől várjuk a feladatokat 

Közép-vezetőként frusztráló lehet jól megszervezni a munkánkat, ha a felső vezető kiadja kezéből a dolgokat, vagy ha a cég nem jelöl meg pontos célokat. Ám magunkra utalva is sikeresek lehetünk.
Ezért nem hajtanak a nők a vezetésre

Ezért nem hajtanak a nők a vezetésre 

A német nőknek csak 30 százaléka szeretne vezetői pozícióba kerülni, és csak minden harmadik tartja egyáltalán lehetségesnek, hogy kinevezhetik vezetőnek. Az okok összetettek.

Százból nyolc jogosítványt elvesznek 

Hányadikra sikerül a magyar internetezőknek a jogosítvány megszerzése? Ki finanszírozza az oktatást és a vizsgákat? Szükségesnek gondoljuk-e a jogosítvány megújítását bizonyos időközönként? Ha ma kellene levizsgáznunk, vajon sikerülne? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Használtautó.hu online kutatása.

A kkv nem egy miniatűr nagyvállalat 

A vállalkozások megerősítésének fő célja nem a GDP növelése, hanem egy jobb működésű és szerkezetű gazdaság, illetve – és ez talán még fontosabb is – egy jobban működő társadalom kialakítása. A HÉTFA Kutatóintézet elemzése végigveszi, hogyan erősödhetne meg a Vállalkozó Magyarország.

Néhány kudarc, amiből rengeteget tanultunk 

A startup-világban szeretünk sikertörténetekből inspirálódni. Tanulni azonban inkább a hibákból lehet mind a vállalkozóknak, mind a kockázatitőke-befektetőknek, ezért az eheti Venture Capital Summiton Török József hat kudarcot osztott meg a hallgatósággal a Széchenyi Tőkebefektetési Alap első 6 évéből.

Azt lehet eladni, amit az emberek nélkülözhetetlennek tartanak 

Hogyan reagál egy globális élelmiszeripari vállalat a világgazdaság korszakos átalakulására? Erről nyilatkozott, sok vállalkozónak megszívlelendő tanácsokat adva Mark Schneider, a Nestlé vezérigazgatója.

Nagyot kockáztat, aki ittasan vezet 

A húsvéti ünnepek alkalmával sokan hajlamosak „lazábban” kezelni a zéró tolerancia szabályát. Az ittas vezetés sokszoros kockázatot jelent: az ittas sofőr veszélyt jelent a forgalomban résztvevők számára, de emellett az alkoholos befolyásoltság idején okozott baleset kártérítési összegét is meg kell fizetnie – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Költségkímélés

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást  

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat.

Pénzszerzés

Ennyi alatt nem is gondolkodhat egy család külföldi nyaralásról

Ennyi alatt nem is gondolkodhat egy család külföldi nyaralásról 

Egy négyfős família átlagosan több mint félmillió forintot szokott költeni.

Adózás

Komoly drágulás jöhet a dohánytermékeknél

Komoly drágulás jöhet a dohánytermékeknél 

Kiszivárgott az Európai Bizottság drasztikus jövedékiadó-emelést kilátásba helyező dohányipari reformja.

Gazdaság

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást

Horrorkiadással járhat, ha nem köt utasbiztosítást  

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo