Telefonálás és gyorshajtás vezet a szabálysértésben

Telefonálással és gyorshajtással szegik meg leginkább a KRESZ-szabályokat az autósok a magyarok szerint – derül ki a K&H felméréséből. A legtöbb autós saját bevallása szerint leggyakrabban gyorshajtásért és szabálytalan parkolásért kapott büntetést az elmúlt 3 évben.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A válaszadók legnagyobb része, 84 százaléka mondta azt, hogy az autósok legkevésbé a telefonhasználatra vonatkozó szabályokat veszik figyelembe. Rögtön utána, 78 százalékos aránnyal következik a gyorshajtás. A megkérdezettek szerint rossz a helyzet a parkolás és az előzés terén is, a válaszadók 65, illetve 64 százaléka gondolja úgy, hogy ezekre sem figyelnek kellőképpen a sofőrök. A gyalogosok sincsenek túl jó helyzetben: a megkérdezettek mindössze fele véli úgy, hogy a gépjárművezetők közül többségben vannak azok, akik a zebrán elsőbbséget adnak a járókelőknek.

Kép: Pixabay

A másik végletet a közlekedési lámpák jelentik, 76 százalék gondolja úgy, hogy a lámpajelzéseket betartják az autósok. Érdekes azonban, hogy minél többet vezet valaki, annál rosszabb a véleménye. 64 százalék szerint pedig a sofőrök többsége nem ül ittasan a volán mögé.

Kiderült azonban az is, hogy sofőrként és utasként eltérően látják az emberek az alkoholfogyasztásra, a biztonsági öv használatára és a zebrán való elsőbbségadásra vonatkozó szabályok betartását. Akik jellemzően csak utasként autóznak, azok szerint ezt a három szabályt gyakrabban megszegik az autósok.

Annak ellenére, hogy a többség azt gondolja, hogy a gépjárművezetők a telefonálásra vonatkozó

Százból nyolc jogosítványt elvesznek
Hányadikra sikerül a magyar internetezőknek a jogosítvány megszerzése? Ki finanszírozza az oktatást és a vizsgákat? Szükségesnek gondoljuk-e a jogosítvány megújítását bizonyos időközönként? Ha ma kellene levizsgáznunk, vajon sikerülne? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Használtautó.hu online kutatása.
szabályokat tartják be a legkevésbé, mégis csak nagyon kevesen, a megkérdezett sofőrök mindössze 3 százaléka kapott bírságot emiatt az elmúlt 3 évben.

A büntetések terén egyébként a gyorshajtásé a főszerep, a felmérésen résztvevők 13 százaléka kapott bírságot sebesség-túllépésért. A gyorshajtás után következő második leggyakoribb büntetési ok a parkolás, a válaszadók 11 százaléka járt már így pórul.

A budapestiek kevésbé szerencsések: itt jóval magasabb, 18 százalékos a parkolásért megbüntetettek aránya, a nyugati megyékben élőknél ennél jóval alacsonyabb, mindössze 5 százalékos. Az elsőbbségadási szabályok és a stop tábla figyelmen kívül hagyása 2 százaléknak jelentett már büntetést az elmúlt 3 évben. A megkérdezettek közül viszont senkit sem büntettek meg az elmúlt 3 évben ittas vezetésért vagy azért, mert a zebrán a gyalogosnak nem adtak volna elsőbbséget.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo