Nem túl optimisták a kkv-k a jövőt illetően

A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index 10 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, a hangulatromlás mögött az áll, hogy a cégek növekvő közterhekre és magasabb hitelkamatokra számítanak, miközben az elmúlt hónapok gazdasági intézkedései inkább negatívan hatottak versenyképességükre.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke a harmadik negyedévben 10 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. „A vállalkozások – a jelentősnek mondható 10 pontos csökkenés ellenére – továbbra is bizakodva tekintenek az előttük álló egy évre, hiszen az index egy kisebb kilengést leszámítva közel két éve a pozitív tartományban van. A mostani változás hátterében inkább az áll, hogy az előző negyedévben a választásokat rendszerint követő felfokozott hangulat visszakorrigált egy reálisabb szintre” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Jelenleg a cégek gazdasági helyzetét meghatározó tényezők közül a közterhek és a vállalati hitelkamatok várt változásának megítélése romlott, valamint a vállalkozások egy jelentős része szerint az elmúlt hónapok gazdasági intézkedései inkább negatívan hatottak versenyképességükre.

A bizalom minden árbevétel-kategóriában alább hagyott, azonban minél nagyobb a cég, annál nagyobb változás figyelhető meg. Továbbra is a középvállalkozások bizalma a legmagasabb, de több mint felére, 36-ról 15 pontra zuhant. A kisvállalkozásoknál 18 pontos visszaesés történt, így hangulatuk jelenleg 4 ponton áll, miközben a mikrovállalkozások bizalma 9-ről 8 pontra mérséklődött, azaz gyakorlatilag nem változott.

Az ágazatok közül továbbra is az ipari cégek a legbizakodóbbak, annak ellenére, hogy 38-ról 26 pontra mérséklődött bizalmuk. Tőlük nem sokkal lemaradva a kereskedelmi cégek vannak, nekik gyakorlatilag nem változott az előző negyedévhez képest a hangulatuk (21 pont). A szolgáltató és a mezőgazdasági szektor viszont ennél jóval szerényebben látja a következő egy évet (4 és 1 pont), utóbbinál ráadásul 20 pontos visszaesés történt.

Szendereg a robogás a magyar iparban
Szeptemberben a korrigált adatok szerint alig több mint 2 százalékos növekedést ért el a magyar ipar. Az exportértékesítés hónapok óta lassul, az éves növekedés pedig 3 százalék körül lehet. Az eleve hektikus számokat produkáló magyar ipar csak lassan növekszik, elsősorban az exporteladások lanyhulása miatt.

Az előző negyedévi közterhekre vonatkozó pozitív várakozások alábbhagytak, és akik eddig adócsökkentésben bíztak, most már inkább növekedésre számítanak. „Az előző negyedévi 30%-ról 39%-ra ugrott azon cégek aránya, amelyek magasabb adókkal és járulékokkal terveznek a következő egy év során, ezzel párhuzamosan pedig 34%-ról 24%-ra csökkent az alacsonyabb közterheket feltételezők aránya. Ezzel összefüggésben a kormányzat tevékenységéről is negatívabban nyilatkoztak a cégek, ugyanis az előző negyedévi 16% helyett jelenleg már 24% gondolja úgy, hogy az elmúlt hónapok intézkedései – mint például feltehetően a cafeteria szabályok módosítása – rontottak versenyképességén. Mindemellett a cégek többsége (57%) egyértelműen növekvő vállalati hitelkamatokkal kalkulál, a szektor átlagosan 2 százalékpontos díjnövekedést valószínűsít az előttünk álló egy évben.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo