Cégblog
Bevándorló vállalkozók: a szerelmét követte
A szerelem hozta, és otthon érzi magát Magyarországon az amerikai származású Kat Williford. Fenntartható szemléletű, magas minőségű, kézzel gyártott ruháira egyelőre leginkább a turisták vevők.
Százak veszthetik el a munkájukat
Ha jövő év elejére nem sikerül megoldani a tejipar jelenlegi válságát, akkor az elbocsájtásokhoz, üzembezárásokhoz vezethet. A nehéz tejpiaci helyzet miatt az átmeneti nemzeti tejtámogatás egy részét már idén, várhatóan a negyedik negyedévben folyósítják a termelőknek.
Komoly kihívás az Airbnb
Nagyon jól ment tavaly a turizmusnak, a Balatonnál idén nyáron is sokszor ki kellett tenni a „megtelt” táblát. Ennek ellenére az iparágban tevékenykedő cégek többsége komoly kihívásokkal küzd. Komoly konkurenciát jelent az Airbnb és egyre nehezebben lehet alkalmazottat találni és megtartani. A cégek 10 százaléka le is húzhatja a rolót.
Többe kerülhet adóparadicsomba menni?
A magyar forrásadó többszörösét fizetik azok a magyarok, akik Ausztriában és Luxemburgban rendelkeznek befektetéssel, de nem adtak le illetőség igazolást, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló vállalat, a Baker Tilly. Az adókülönbözet némi papírmunkával visszaigényelhető, azonban a folyamatot nehezíti, hogy az adóhatóság eltérő gyakorlatot alkalmaz a forrásadó-visszatérítések ügyében.
Többeknek térítheti az utazást a munkáltató
Kibővült az adómentes munkába járás költségtérítésének lehetősége: óvodás vagy bölcsődés gyermeket nevelő szülőnek közigazgatási határon belül is adható adómentesen munkába járás címén költségtérítés.
Brüsszelben magyarázza a bizonyítványt a kormány
Magyarország szeretné megvédeni a dohányipari egészségügyi hozzájárulást, illetve az élelmiszerlánc felügyeleti díjat, ezért a brüsszeli Bizottság még ezen a héten meg is kapja a magyar hivatalos álláspontot és választ a felvetéseire.
Rosszul jártak a dolgozók az új Munka törvénykönyvével
Az új Munka törvénykönyve jelentősen átrendezte a munkavállalók és a munkáltatók erőviszonyait. Nagyon sok függ a felek megállapodásától, ahol az erőviszonyok azonban ritkán egyenlők. Vannak változások, amelyek kifejezetten hátrányosan érintik a munkavállalókat – derül ki a Liga Szakszervezetek kutatásából.
Többet hagynak a zsebünkben jövőre
Az szja-t érintő, 2016-ban hatályba lépő változások java az adóterhek csökkentését eredményezi. Az adócsökkenés kapcsán változik a családi adókedvezmény és az első házasok kedvezményének kulcsa is és jól járnak a magán-nyugdíjpénztárakat elhagyók is.
Bevándorló vállalkozók: a gyógynövények miatt jött
Sose tervezte, hogy vállalkozó lesz az iráni származású gyógynövénykutató, dr. Iman Mirmazloum, de felismerte a fogyasztói igényt, így most kiváló minőségű gyógyteákat készül piacra dobni Magyarországon.
Egye élesebb a harc a digitális vásárlókért
2015 első félévében 16 százalékkal bővült az online kiskereskedelmi piac – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös felméréséből. A webáruházak között egyre élesebb a verseny a vásárlókért, így minden online marketingeszközt bevetnek. A vasárnapi zárvatartás jól jött a webshopoknak.
Céges profil: minek nevezzelek?
Érdekes megnevezéseket lehet találni a céges profilok között: úgy tűnik, a cégek döntéshozói szerint akkor jó egy Facebook oldal neve, ha pontosan leköveti a céges struktúrát. Pedig nem – figyelmeztet a szakértő.
Elfogynak a pénzek, de ez még nem siker
A JEREMIE-pénzek többsége végül valószínűleg gazdára talál annak ellenére, hogy pár hónappal ezelőtt a Nemzetgazdasági Minisztérium még 28–30 milliárd forint elkölthető összegről beszélt. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a program sikeres volt. Bizonyos projektekről kiderülhet, hogy nem a szabályoknak megfelelően jutottak a sokmilliós forráshoz, és azt sem tudjuk, hogy hány projektcég fogja végül megtermelni az alap által elvárt hozamot. Mindezek ellenére a hazai startup-világ felpezsdült, és ez önmagában véve nagyon pozitív. A következő egy-két évben pedig az is kiderül, hogy Magyarország felkerülhet-e a világ stratup-térképére.
Bizalom a munkahelyen: mi történik, ha nincs?
A munka törvénykönyve szerint a munkavállaló a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást köteles tanúsítani. Mit jelent a bizalom a munkaviszonyban és milyen következményei lehetnek, ha a munkavállaló elveszíti a munkáltató bizalmát?
Több úton fizethetnek a fuvarozók
A nemzeti fejlesztési miniszter módosította a teherautók által fizetendő e-útdíjról szóló rendeletet, a pontosításokat és újabb szakaszok díjasítását tartalmazó jogszabály a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg és 15 nap múlva lép hatályba.
Ezek a csontvázak borulnak ki a cégek szekrényéből
A céges átvilágítások évről évre számos olyan hibát tárnak fel, amelyek nem csupán a vállalat eredményeire vannak hatással, de a középtávú működés sikerességét is jelentősen befolyásolhatják. A Széchenyi Tőkealap segítségével bemutatjuk a leggyakrabban előfordulókat.
Évek óta lejárt kaják az autópálya büfékben
Az elmúlt hetekben autópályák, főutak melletti vendéglátóhelyeket vizsgáltak országszerte a NÉBIH munkatársai. A szakemberek az ellenőrzések során számos helyszínen tapasztaltak higiéniai problémát és jelöletlen, ismeretlen eredetű, valamint lejárt minőség megőrzési idejű élelmiszereket is találtak. Egy, az M1-es autópálya mellett található étteremben még 2008-as lejárati idejű húsgombócok is „szerepeltek az étlapon”.
Másképp kell számolni a GYED-et: mutatjuk hogyan
2015. július 1-től a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény több szakaszában módosult. Pontosításra került a közös háztartás, a jövedelem és a szerződés szerinti havi jövedelem fogalmai is, de ezen kívül változott a foglalkozási betegség és a nem üzemi baleset fogalmának meghatározása – figyelmeztet az UCMS Group Magyarország.
Egyéni vállalkozóként is lehet fejleszteni!
A fejlesztési tartalékot érdemes igénybe vennie annak, aki beruházni szeretne, de arra az adóévben nem kerülhetett sor, mivel ilyen esetben a tartalékként képzett összeg után nem kell az adót megfizetni.
Otthonra is megéri kiöltözni
A távmunka lassú, de biztos terjedésével egyre többen dolgoznak az otthonukból. Csakhogy ennek a nyilvánvaló előnyei mellett komoly veszélyei is vannak. Mutatunk néhány gyakorlati praktikát, amelynek segítségével hatékonyabb lehet az otthoni munka.
Csak az NHP miatt vesznek fel hitelt a kkv-k
A teljes vállalati hitelállomány 3,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, miközben a kis- és középvállalati (kkv) szegmensben, a növekedési hitelprogram (NHP) erőteljes támogatásának köszönhetően, 1,8 százalékkal emelkedett.
Egy új ismeretség a legszebb ajándék, amit adhatunk
A bemutatás nem egyszerűen egy üres udvariassági gesztus, sokkal több annál: a bemutatás bizalmat ébreszt (mindegyik félben) és lehetőséget teremt az angol nyelvterületen small talk-ként ismert „könnyed társalgásra”, amely a harmonikus kapcsolatok építésének gyakran alábecsült, első lépése.
Hét év Tibetben: több gyakorlat kell az utazásszervezőknek
A képesítés jellegéhez kötött gyakorlati időt ír elő a kormány az utazásszervezői engedély megszerzéséhez, továbbá egy személy csak egy cégnél töltheti be ezt a pozíciót. Ezenkívül középfokú végzettséggel csak hét év gyakorlattal szerezhető utazásszervezői engedély.
Márkanév: megfoghatatlan pénz
Tervezhető adóterhek, mérhetőbb hatékonyság, vállalatfelvásárlás esetén akár többszörös felár elérése, illetve jelentősen javuló finanszírozási és befektetési esélyek – néhány fontos előny, ami mindenképpen indokolttá teszi egyes immateriális javak, így például a márkaérték meghatározását és a mérlegben való szerepeltetését – hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.
Kipörög a JEREMIE – de mi lesz utána?
A JEREMIE-alapok 2015 decemberéig fektethetnek be tőkét hazai kis- és középvállalkozásokba, elősegítve azok különböző fázisú növekedését. Az év végi befektetési határidő azonban nem jelenti azt, hogy a vállalkozásoknak már nem kell számolni újabb finanszírozási programokkal.
Bevándorló vállalkozók: a férjét követte
A kultúrák találkozásából számtalan jó dolog kisülhet – Magyarországon is –, például olyan üzleti vállalkozások, amelyek talán épp azért lesznek sikeresek, mert az ötletgazda valami olyat tud, amit más nem. De amit itt létrehoz – akár termék, akár szolgáltatás –, az magyar. Itt fejlesztik, itt gyártják, és esetleg innen indul világhódító útra.Maki Stevenson, a Makifood Főzőiskola alapítója magyar férjét követte ide. Véleménye szerint szerint nehéz az ügyfelek szemében érdekesnek maradni egy kis piacon, a hivatalokban komoly gondot jelent a nyelvismeret hiánya, de nagyon élvezi, hogy mi magyarok igazi szenvedéllyel viszonyulunk a főzéshez és az ételeinkhez.
Aki sokat költ, még többet kaphat
A kormány 3 milliárd forint támogatást biztosít az idén azon feldolgozóipari vállalatok számára, amelyek bővítenék kapacitásukat, és ezzel munkahelyeket teremtenek - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A legalább 100 millió forint összértékű projekteket támogatják.
Ennyiért verik dobra az állami földeket
Az állami földek egy részének értékesítéséről szóló terv elkészítésére kérte fel a kormány Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert és a nemzeti földalapot. Az árveréseken a helyi piaci ár plusz 10 százalék lehet a minimális kikiáltási ár.
„Nem akarok luxuscikk lenni”
Egyelőre a kapacitás a korlát Konda Brigi keramikus esetében, hogy nagyságrendekkel növelje az eladásokat. Kereslet lenne, de lélekben még szüksége van rá, hogy minden egyes darabban benne legyen a keze.
Melyik a legveszélyesebb munkahely?
A munkahelyi balesetek közel háromnegyede a 250 főnél kisebb vállalkozásoknál történik, szektorokra leosztva pedig a gépipar és a feldolgozóipar a legveszélyesebb. Tavaly ugyan megugrott a balesetek száma, de idén – a kevesebb ellenőrzés mellett is – javulni tudott a helyzet. Szakemberek szerint sokat lehetne javítani a számokon például a stressz kezelésével, de ezt csak a cégek töredéke teszi meg.
Döbbenetes módon lehet álláshoz jutni
Hogyan találja meg a világ legjobb programozóit a Google? Nagyjából úgy, ahogy a Mátrix című filmben láttuk. Még csak jelentkezni sem kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a felvételi eljárásba.
Ne féljünk a kuponoktól!
A közösségi vásárlás – korábbi népszerű nevén a kuponos vásárlás – a magyar vevőket is meghódította az elmúlt években. A cégek egy része viszont fél tőle, hiszen a hírek szerint akár „fel is hígíthatja” a vásárlóközönséget a kuponozás. Pedig, ha tudjuk mire jó, hasznos platform lehet, különösen a kkv-k számára.
Vállalkozóként is lehet magasabb a nyugdíj
A vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozó hogyan befolyásolhatja jövedelmét, hogy az a legkedvezőbben alakuljon a nyugdíjalap szempontjából? Ehhez adunk most néhány tanácsot az Adó Online szakértőjének segítségével.
Öt dolog, amitől érdemes megszabadulni
Kevés dolog van, amiben egy induló vállalkozás vezetője akkora hiányt szenved, mint a szabadidő, hiszen mindent egyedül kell végeznie, mert (még) nem tudja egy szakember bérét kigazdálkodni. Most azonban mutatunk öt olyan területet, amelyet érdemes már a kezdetektől szakértő kezekre bízni – hogy csökkentsük a terheinket és spóroljunk a költségeken.
Új szabályok vonatkoznak az előfizetőkre
Legkésőbb szeptember 1-jétől kell alkalmazniuk a hírközlési szolgáltatóknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) előfizetői szerződéseket szabályozó új rendeletét, amely az eddigieknél erősebb jogi védelmet nyújt a felhasználóknak az egyértelműen meghatározott helyzetek megteremtésével. A rendelet egyes pontjai később, november 1-jén lépnek majd hatályba, ezen előírásokat december 1-jétől kell majd alkalmazni.
Így lehet kontrollálni a partnereket
Több partner munkáját kellene egyszerre ellenőrizni, de képtelenség teljesen átlátni, ki és pontosan mit csinál? Egy valós példán keresztül mutatjuk be, hogyan lehet összefogni egy országos viszonteladói hálózatot CRM-mel.
A kormány megbecsüli a vállalkozásokat. De tényleg
A kormány megbecsüli a vállalkozásokat, forráshoz jutásukat pedig azzal is segíti, hogy 2017 nyaráig kiírja az irányítása alá tartozó operatív program pályázatait - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerések átadásán, amelyen ezúttal turisztikai vállalkozásokat tüntettek ki.
Nemcsak Magyarországon lehet fejleszteni uniós pénzből
Magyarország is befizetője annak az Európai Uniós pályázati alapnak (Európai Fejlesztési Alap - EDF), amelyet nagyrészt afrikai országok fejlesztését segíti elő. Az Alapból finanszírozott programokra, projektekre magyar cégek is pályázhatnak.
Kríziskommunikáció: hogyan őrizzük meg a hírnevünket?
Egy vállalkozás életében szinte kikerülhetetlen, hogy időnként egy-egy megsértődött, elégedetlen ügyfél, vagy akár egy ellenlábas kirobbantson egy ügyet a cégünk ellen, amit sokszor a sajtó is felkap. Ezek a szituációk nem csak presztízsveszteséggel járnak, hanem komoly üzleti visszaeséssel is párosulhatnak, ezért fontos, hogyan viselkedünk egy ilyen a helyzetben. Ehhez ad tanácsokat a marketing szakértő.
6 dolog, ami lehetetlenné teszi az eladást
Nézzünk szembe a ténnyel: nem mindenki való értékesítőnek – ahogy nem mindenki való tanárnak, vagy éppen színésznek sem. De ki igen? Grant Cardone értékesítési tréning szakértő szerint az alábbi vonások vezetnek ahhoz, hogy egy értékesítő elbukik.
Magáncsőd: ennyi maradhat a folyószámlán
A bírósági adósságrendezési eljárás során a családi vagyonfelügyelő és az eljárásban részt vevő felek közötti együttműködés, valamint a törlesztés folyószámláról történő teljesítésének szabályait határozza meg az Igazságügyi Minisztérium (IM) új rendelet-tervezete, amely szerdán jelent meg a kormány.hu-n.
App nélkül esélye sincs egy étteremnek?
Nem létezik az az üzlet, amelynek nincs saját mobil applikációja. Erős kijelentésnek tűnhet elsőre, de a mutatók egyre inkább ezt az állítást igazolják, legyen szó világviszonylatról, vagy akár hazai piaci trendekről. Egyszerűen elengedhetetlen, hogy egy cégvezető tisztában legyen a felhasználói elvárásokkal. Régebben a csapból is az folyt, hogy „ha nem rendelkezik saját weboldallal, nem is létezik”, immár ez az örök érvényű kijelentés kiterjedt a mobil alkalmazásokra is.
Ügyfélként kéne kezelni az alkalmazottakat
Ma a jó vezető prioritásokat állít fel, és hiperérzékenyen reagál a legújabb technológiákra – felismeri például, hogy melyiket kell integrálni a szervezet működésébe –, a szervezet céljainak maradéktalanul megfelelő képességekkel rendelkező, a tanulásra nyitott emberekkel veszi körül magát, és átláthatóan kormányozza a csapatát. A 21. századi szervezetek lelke ugyanis a csapat.
Rettegjetek agrárkartellek
A versenytörvény szeptember 1-jén hatályba lépő módosítása révén a Gazdasági Versenyhivatal ismét saját hatáskörben alkalmazhat szankciót az agrártermékeket érintő versenykorlátozó megállapodások feltárásakor. Várható, hogy ennek eredményeként a Versenyhivatal ismét aktívabban fog vizsgálódni az mezőgazdasági szektorban. Ez megfontolásra késztetheti az agrárpiac szereplőit, amelyeknek – a kockázatok minimalizálása végett – érdemes felkészülniük a változásra – összegzi a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Így lehet spórolni a szakképzési hozzájáruláson
Szeptembertől a cégek által fizetett szakképzési hozzájárulás a felsőoktatási duális képzés keretében szervezett szakmai gyakorlattal is teljesíthető. Az elszámolhatóság mértéke egyeztetés alatt áll - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Miért felelős a cégvezető?
Ha egy társaságnál adóhiányt állapít meg a NAV, akkor az ügyvezetői felelősség miatt a társaság vezetőit is terheli az adótartozás. Elméletben ilyenkor ugyanolyan jogaik vannak, mint a személyi adózóknak, azonban ez még sincs mindig így, ezért az Alkotmánybíróság már többedszerre vizsgálja ezt a gyakorlatot- írja az RSM-DTM szakértője.
Összekalapozná a pénzt? Erre számítson
Ma már nem gond egy vállalkozásnak, hogy egy ötletre összeszedje a pénzt, legyen az bármilyen őrült, vagy forradalmi. A közösségi finanszírozásnak köszönhetően immár a jövendőbeli fogyasztók fizetnek a termékért, csökkentve a fejlesztő kockázatát. Csakhogy a pénzszerzésnek ez a módja is átalakulóban van: mutatunk néhány trendet, amelyek meghatározzák a jövőben a crowdfunding rendszerét.
Mikor kifizető a magánszemély?
A magánszemélyként fizetség ellenében közvetlenül más magánszeméllyel végeztetett munka díjának kifizetésekor sokan azt hiszik, hogy az adókötelezettségek teljesítése jellemzően a munkát végző személy dolga. Ám ez csak meghatározott esetekben igaz.
Miért jó, ha mindenki kiválasztott?
A legjobban teljesítők célzott tehetséggondozása hatékony stratégia lehet abból a szempontból, hogy a cég kimagasló eredményeket érjen el, mégis számos HR szakember azt állítja, hogy jobban megtérülő befektetésnek számít, ha egy szervezetnél a munkaerő nagy részét kitevő, átlagosan teljesítő dolgozókra koncentrálnak.