A cégeken csattan a NAV nagylelkűsége

Az uniós irányelveknek megfelelően jövő évtől az adóhatóság átvállalja az alkalmazottak adóbevallását, azonban az új rendszerben a teljes körű adminisztrációhoz egyszerre több helyről, többek között a munkáltatótól kell majd információkat bekérnie a hatóságnak, ez pedig jelentősen növelheti az érintett cégek adminisztrációs terheit, hívja fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép:PP archív

A terveknek megfelelően 2016 tavaszán megindul a személyi jövedelemadó-bevallás reformja, amelynek legfontosabb eleme, hogy az állam átvállalja az adóbevallással járó procedúrát az adóalanytól. A több mint másfél millió embert érintő jövő évi módosítás egyelőre csak azokat az alkalmazotti státuszban lévő munkavállalókat érinti, akik a tárgyévet megelőzően nem rendelkeztek mellékjövedelemmel, egyéb levonható költségekkel és nincs kiskorú gyermekük. Ugyan az utóbbi pár évben a cégek amúgy is önkéntes alapon készítették el munkavállalóik adóbevallását, elméletileg jövő évtől ezt a terhet is leveszi az állam a vállukról.

Kockázatos lehet

Azonban a piaci szektor dolgozóinak adóbevallásával kapcsolatos adminisztrációs terhek csökkenése mellett akár komoly problémákkal is lehet számolni, amennyiben a NAV átveszi ezt a feladatot: az adóbevallás automatikus elkészítése ugyanis nem veszi figyelembe az adóalanynak járó esetleges adó- és adóalap-kedvezményeket (pl. családi adókedvezmény). Vagyis az adóhatóságtól kapott megfelelő űrlap („Bevallási nyilatkozat” illetve a „Bevallási ajánlat” nevű nyomtatványok) automatikus aláírásával jelentős kockázatot vállal magára a munkavállaló, hiszen nincs mód az utólagos korrigálásra. Önellenőrzést benyújtható, de az további adminisztráció a munkavállaló számára.

SZJA 2016 – így adózunk
A 2016-os adóváltozások közül számos – jelentős részben eljárásrendi változás – a személyi jövedelemadót érinti. Egyszerűbb lesz a bevallás, alacsonyabb az adókulcs. Itt megtalálja a legfontosabb tudnivalókat.
„Mellékjövedelem esetén január 31-ig az összes olyan dokumentumot be kell szereznie az adóalanynak, amely igazolja, hogy az illető máshonnan is kapott jövedelmet 2015-ben” – hangsúlyozta Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és expat szolgáltatások szenior menedzsere. A szakember hozzátette: „Az anomáliát csak súlyosbítja, hogy több mint 800 ezer fiatalkorút kell még adóazonosító jellel ellátni 2016 folyamán annak érdekében, hogy 2017 év elejére a törvényi előírásoknak megfeleljenek, mivel az adóbevallásnál az űrlap kitöltéséhez erre az adatra is szükség lesz. Ez viszont ugyancsak komoly terhet ró az állami apparátusra is.”

Lesz munka a cégeknek is

A módosítás azzal a kockázattal is jár, hogy számos esetben a munkavállaló a számára kipostázott adóbevallás-tervezettel a munkáltatója pénzügyi osztályához fog fordulni, a bevallást követően pedig a NAV ugyancsak a munkáltatótól fogja bekérni az adott munkavállalóra vonatkozó adatokat.

Ezzel kapcsolatban a szakember a következőket javasolta: „Jelentős időmegtakarítással jár a munkáltató számára, ha elébe megy a folyamatnak és elkészíti a cég nem önadózó alkalmazottjainak adóbevallását. Ehhez viszont az is szükséges, hogy a munkavállalók a számukra kipostázott űrlapokkal már januárban igénybe vegyék a munkáltató pénzügyi osztályának segítségét.”

Véleményvezér

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo