Akinek jó szakmája van, kedvére válogathat

Most már egyértelműen kijelenthető, elmúltak azok az idők, amikor a cégek kedvükre szemezgethettek a jelöltek között. Eljött az “álláskirályok kora”, ahol a keresett végzettségűek kedvükre válogathatnak az álláslehetőségekből. Egy jelenleg is munkában álló szoftverfejlesztő heti átlagban 4 új állásajánlatot kap – és ez a trend jövőre csak erősödni fog. A már stratégiai méretű munkaerőhiány enyhítéséhez az eddig hátrányosan kezelt csoportok bevonására és integrálására van szükség.

Kép: SXC

„Az elmúlt években gyökeresen átalakult az álláskeresők piaca” – mondja Dobár Attila, a JobGroup ügyvezető igazgatója. „Egyre több munkakör esetében az egy állásra jelentkezők száma radikálisan lecsökkent, a legkeresettebb pozíciókról szóló hirdetésekre pedig szinte egyáltalán nem érkezik megfelelő tapasztalattal rendelkező pályázó. Az IT pozíciók jó része, a magas szintű nyelvtudást igénylő állások, a pénzügyi szakembereknek szóló kiírások esetében szinte esély sincs pusztán hirdetéssel megfelelő szakembert találni. Kicsit könnyebb rátermett szakembert keresni marketing, PR, jogi, valamint az IT-tól távolabb eső mérnöki pozíciókra, és a tapasztalatok alapján viszonylag sok felsővezetői gyakorlattal rendelkező jelölt is munkát keres” – mondja Dobár Attila. (Ráadásul a magyarok többsége minden további nélkül külföldre menne.)

Várhatóan ez a trend dominálja az elkövetkező évet. A JobGroup csoport részét alkotó Job Kft. szakemberei szerint míg egy évvel ezelőtt még jellemző volt, hogy a keresett pozíciókra is jelentkezett az állás leírását ténylegesen áttanulmányozó, motivált és szakmai tapasztalatait illetően is rátermett jelölt, addig az év második felében már csak ritkán akadt erre példa. Így a folyamat megfordul, az első lépést a tanácsadónak kell megtennie, és szinte klasszikus értékesítői szerepkört betöltve telefonon kell néhány percben alatt annyira „eladni” az állást, hogy a jelölt hajlandó legyen időt szánni egy személyes beszélgetésre. A nehezebben betölthető pozíciók esetében százötven-kétszáz megszólított jelöltből alig 2% mutat erre érdeklődést és jön el egy személyes találkozásra. (A hazai gyártó nagyvállalatok munkaerőhiánnyal küzdenek. Már a szakképzettséget nem igénylő pozíciókat is csak nehezen sikerül feltölteni. Az utóbbi hetek friss kutatásaiból azonban az is kiderül, hogy a képzett mérnökökre is lasszóval kell vadászni, mert nincs elegendő munkaerő, aki van, az pedig nem kell a cégeknek.)

El kell kezdeni emelni a béreket
A kivándorlás már nyolc éve folyamatosan növekedést mutat, különösképp a fiatal korcsoportokban. Elsősorban a magasan képzett munkavállalók hagyják el az országot. A béreket emelni kellene, mert így is 30%-kal el vagyunk maradva a régiós vetélytársaktól.
Ugyanakkor számos állás esetében a pozíciók összetettsége miatt a pályakezdők nem tudják igazán eldönteni, mire érdemes pályázniuk. Ebben is felértékelődik a fejvadász cégek szerepe, hiszen közvetítőként látják, hogy az adott cég az egyes feladatok esetében milyen munkatársban gondolkodik, és ez alapján célzottan tudják megkeresni a legalkalmasabb jelölteket. Egyre többen bíznak abban, hogy a cégek úgyis megtalálják őket, mintsem pályázattal próbálják meg kitalálni, mit is szeretne látni és hallani valójában a cég.

„A RehabJob esetében különösen fontos mérföldkőhöz érkeztünk. Jövőre a megváltozott munkaképességűek integrálásával nyert tudásunkat kiterjesztjük más, a munkaerőpiacon nehéz helyzetben lévő csoportokra is. A gyesről visszatérni szándékozó nők, az 50 felettiek, a menekültek vagy a romák ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint a megváltozott munkaképességűek: a bizonytalan elfogadó környezettől, az önbizalomhiánytól, az aktuális munkaerőpiaci követelmények hézagos ismeretétől szenvednek. A megváltozott munkaképességűek integrálásával nyert tudásunkra támaszkodva indítunk programot azért, hogy a hátrányos helyzetben lévő csoportok tagjai a tudásuknak, lehetőségeiknek és igényeiknek megfelelő munkát találjanak, és le tudják küzdeni az alkalmazásuk útjában álló mentális akadályokat” – mondta Dobár Attila.

Végül azoknak a cégeknek áll a zászló jövőre, akik felveszik a versenyt a legjobb munkavállalókért. Különösen a fiatalok megszólításához elengedhetetlen a közösség médiában való aktív, figyelemfelkeltő jelenlét. A cégeknek ki kell használniuk a technikai eszközök, például a Skype interjúk és a konferencia hívások nyújtotta lehetőségeket, fel kell gyorsítaniuk a belső folyamatokat és döntéseket. Egy állás véglegesítése nem húzódhat hetekig pusztán azért, mert a cég egyik vezetője nem ér rá a negyedik vagy ötödik fordulós interjúra. A jó munkavállalók megtartásááért is többet kell tenni. Elsősorban a tudatos vezetésen, a meglévő humán értékkel való felelős gazdálkodáson, nem pedig pusztán anyagiakon múlik, hogy az adott munkavállaló hosszútávon is elkötelezett maradjon a cég iránt.

Anyagilag is megéri befogadónak lenni
Adókedvezményben részesülhetnek azok a munkáltatók, akik megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak úgy, hogy a munkahelyeket és a szervezeti kultúrát ennek megfelelően alakítják ki.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo