Mozgalmasan telt az ősz

Októberre tartogatta a kormány az idei év egyik legmeglepőbb ötletét: kötelező alkalmazotti létszám bevezetését a kereskedelemben. Újraírták a korábban elfogadott adótörvények egy részét is, és ismét riogatni kezdett egy régi mumus: az ózonlyuk.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép:Regus

Októberre tartogatta a kormány idei egyik legnagyobb meglepetését: megszabnák, mennyi alkalmazottja legyen a cégeknek. Egy készülő jogszabálytervezet szerint átlagosan a duplájára kellene emelniük a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruházaknak a dolgozóik létszámát.

„Megint kitaláltak valami szédült dolgot” – ezt Dávid Ferenc, a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, a kereskedelembe tervezett kötelező dolgozói létszám bevezetése kapcsán.  Egy ilyen döntés a magyar kereskedelmi forgalom kétharmadát érintheti, bár Dávid azzal kapcsolatosan szkeptikus, hogy a munkaerő duplázását, de mindenképp több ezer ember felvételének kötelezettségét jelentené.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke is úgy nyilatkozott, hogy a tervezett szabály bércsökkenéshez vezetne.

Megint átírták az adószabályokat

Bár júniusban egyszer – a kiszámíthatóság jegyében – elfogadta a parlament a 2016-os adószabályokat, októberre azért kiderült, lesz még módosítás. Az ősszel benyújtott adótörvények sok ponton felülírták a korábbi terveket. Talán a legfontosabb változás a vállalkozások minősítése, de van más is, amivel jól járhatnak a vállalkozások.

A mostani elfogadott állapotról itt talál meg mindent részletesen.

Újabb sarcok ennek-annak

Októberben beadta a derekát a kormány Brüsszelnek: eldöntötték, a korábbi, a nagyobb kereskedelmi egységeket sújtó sávos adó helyett egységes lesz az élelmiszerlánc-felügyeleti díj. A  0 százalékos sáv szűnik meg,  így a jövőben – uniós panaszok miatt – azt a kereskedelemben mindenkinek fizetnie kell. A felügyeleti díj számításánál a megelőző év árbevételét kell alapul venni. Ugyanakkor a kiskereskedelmi mikro- és kisvállalkozásokra is vonatkozik a húszezer, illetve hétszázezer forint átalányválasztás lehetősége. A változtatást novemberben el is fogadta a parlament. 2015. december 30-ig helyesbítő bevallást kell tenniük a napi fogyasztási cikket értékesítő üzleteknek.

Megkezdődött a nagy földlicit
Október közepén megjelentek az első földárverési hirdetmények a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) honlapján, a földalapkezelő a 3 hektárnál nagyobb állami földrészleteket kívánja nyilvános árverésen értékesíteni. Az állami földek értékesítése október 13-án kezdődött meg, akkor a 3 hektár alatti, összesen mintegy 2700 földterület hirdetményét jelentette meg az NFA a honlapján, ezeket a földeket árverés mellőzésével értékesítik.
A dohányipar terheinek növelése sem fejeződött be: új különadó bevezetését javasolta a kormány, az egészségre különösen káros dohánytípusokat szálanként négy forint adóteherrel sújtanák – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János megerősítette, hogy 2016. január elsejétől már fizetni kell a szálankénti különadót – azóta viszont nem volt erről hír.

Az elektromos cigik sem maradnak ki a szigorításból. Az elektronikus cigarettát csak ott lehet használni, ahol dohányozni is lehet, automatából az ilyen eszköz, illetve az utántöltő patronja sem árusítható, a forgalomba hozatalát pedig fél évvel korábban be kell jelenteni – egyebek mellett ezeket tartalmazza az az egészségügyi jogszabályokat módosító törvénytervezet.

Így pörgetnék a gazdaságot

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ismét arról beszélt, hogy 2017 közepéig kiírják az összes pályázatot, de ezt lehet, hogy érdemes már 2016-ra előrehozni, így növelve a beruházásokat, és csökkentve a gazdasági teljesítmény visszaesését. A hónap elején meg is jelentek a Vidékfejlesztési Program első kiírásai.

A mikrovállalkozások más támogatásra is számíthatnak majd – jelentették be októberben: 2016-tól kedvezményes, évi 3,9 százalékos kamatozású hiteleket igényelhetnek a Magyarországon bejegyzett budapesti, működő és életképes üzleti tervvel rendelkező mikrovállalkozások a Budapest Mikrohitel Programban. A program lényege, hogy ösztönözzék a fővárosi mikrovállalkozások fejlődését, növekedését és bővülését, hozzájárulva ezáltal Budapest gazdaságának élénkítéséhez, új munkahelyek teremtéséhez, a meglévők megtartásához.

A Nógrád megyei Héhalomban, hét település gazdálkodóinak részvételével alakult meg október közepén az ország első termelői közössége. A következő két-három évben több száz kistelepülésen jöhetnek létre termelői közösségek, segítve a családok és települések boldogulását, a közmunka kiváltását.

Ismét riogatott az ózonlyuk
Kilenc éve nem látott méretűre hízott az ózonlyuk, egy év alatt 2,5 millió négyzetkilométerrel növelte területét, így a kiterjedése meghaladta a 26 millió négyzetkilométert, azaz nagyobb, mint az egész észak-amerikai kontinens. Az ózonlyuk évről évre augusztusban alakul ki, szeptember végére, október elejére éri el legnagyobb kiterjedését, majd december közepén zárul be. Eddig 2000-ben mérték a legnagyobb kiterjedést: akkor 29,9 millió négyzetkilométeres lyuk tátongott a Déli-sarkvidék felett.
 

 

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo