Infokom
Adatbányászat - Új terület a döntés-előkészítésben
Mit várhatunk el a saját ügyfeleinktől? Kik azok, akik leginkább vevők lehetnek új termékünkre? A gazdasági élet alapkérdései ezek, nincs olyan vállalati vezető, aki időről időre ne szembesülne velük. S mivel ezek a marketing alapkérdései, kézenfekvőnek tűnik, hogy a piackutatás ad rájuk megfelelő válaszokat. Pedig van más megoldás is: az adatbányászat.
E-re ébredő hazai cégek - A pénz és az emberi erőforrás kevés
Sikert elsősorban nem az információtechnológiai háttér megteremtése hozhat a cégek számára, hanem az, ha kialakítják internetstratégiájukat. Hiszen a következő néhány évben mindegyikőjük életére egyre erőteljesebben hat majd az internet, és ezt mára maguk is felismerték.
Sok az eszkimó - Tartalomszolgáltatók itthon
Egymás után alakultak meg Magyarországon is az új internetes tartalomszolgáltatók. Többségük elsősorban arra az előrejelzésre alapozta a vállalkozást, hogy a hazai internetezők száma rövid időn belül robbanásszerűen megnő, következésképpen egyre többen tartanak majd igényt magyar nyelven elérhető információkra a hálón, s emiatt a reklámozók fizetni is hajlandók lesznek. A növekedés azonban egyelőre elmaradt, a piac telítetté vált.
Portálsepregetés - Tartalomszolgáltatók külföldön
Az új média felségterületén lelassult az üzlet. Ma megfontoltabban és jóval kisebb mértékben áramlik a tőke a dotkom cégekbe, mint egy-két évvel ezelőtt, így reklámra fordítható dollárjaik is csökkentek. A tartalomszolgáltatók bevételeinek apadását a bannerek vártnál rosszabb hatékonysága és a csalódottság következtében indokolttá vált tarifacsökkentések is magyarázzák. Napról napra újabb létszámcsökkentések, átszervezések, felszámolások és összeolvadások jellemzik az internetes sajtót világszerte. Az optimisták azonban már látni vélik a kiutat.
A külső erő - Profiltisztítás outsourcinggal
Már nem az a kérdés Amerikában, hogy miért hatékonyabb egy külső szolgáltatóra bízni valamely tevékenységet. Ma egy cég vezetőinek elsősorban azt kell megindokolniuk, hogy miért végzik azt házon belül. A magyar vállalatszervezési kultúrától egyelőre idegen ez a tevékenységkihelyezés, az outsourcing, bár a kapun belüli káeftésítéssel már évekkel ezelőtt megjelent valami hasonló a költségek csökkentése érdekében. A valódi outsourcing célja azonban nem is ez, hanem a magasabb színvonalú munka feltételeinek a megteremtése.
Versenytársak egymás közt - On-line biztosítás Magyarországon
Amikor az egyik nagy nemzetközi biztosítótársaság pár évvel ezelőtt azt találta mondani, hogy nem tervez előrelépést az internetes szolgáltatások terén, hirtelen leesett a részvényeinek az árfolyama. Ma már biztosan nem nyilatkozna így. A hazai piacon működő huszonegy biztosítótársaság közül viszont van, amelyiknek még internetes felülete sincs, míg mások már kifejezetten internetre kitalált termékeket is bevezettek.
Hódítanak a kéziszámítógépek - Biztos, hogy a legújabb a legjobb?
Mobileszközökből rendkívül széles a kínálat: találni palmtopokat, handheld PC-ket, Amerikában PDA-knak keresztelt személyi titkárokat és így tovább. Notesz méretű, általában mégis teljes billentyűzetű, könnyű kis kéziszámítógépek ezek, s csupán funkcióik alapján és formájukban különböznek. Nem könnyű választani közülük.
Elhúzták a nótájukat - Internetes zenekereskedelem
Az MP3.com és a Napster révén polgárjogot szerzett új kereskedelmi forma, az egyének (gépek) közötti közvetlen kommunikáción alapuló egyenrangú hálózat a legígéretesebb netfejlemények közé tartozik. Szakértők szerint hamarosan olyan fontos lesz az internet működésében, mint ma a böngészőprogramok. Az említett on-line vállalkozások ellen indított perekben - a látszat ellenére - a szerzői jog inkább eszköz és alibi: valójában a „régi” gazdaság hierarchikus piaci viszonyai és a hálózaton kívüli, off-line környezethez szokott beidegződései küzdenek az új gazdaság jogilag egyelőre kérdéses on-line újításaival.
Karrier a neten - Gyorsabb és olcsóbb a világhálón munkatársat keresni
A dotkom cégek területén tapasztalható válság nem érintette a kenyérkeresetet fürkésző vállalkozásokat. Sőt! Ezek a világon mindenhol egyre nagyobb felhasználói körre építhetik kínálatukat. Amerikában az álláshirdetések 70 százalékát az internet segítségével töltik be, a hagyományos, nyomtatott hirdetés a pozíciók 30 százalékában eredményes. Magyarországon egyelőre fordított az arány.
Új gazdaság, új marketing - Percenként születnek gondolatok, modellek
Korunk embere, üzletembere az új gazdaságba érkezett, ahol minden máshogy működik, a tegnap szokásai, tudása nem használható benne. Ebben a világban, ebben a pillanatban még kicsik és nagyok, most indulók és befutottak esélyei ugyanazok: nagyon sikeresek lehetnek vagy nagyot bukhatnak. A marketing klasszikus szabályait is teljes mértékben át kell írni, mégpedig az új gazdaság vezérelveihez igazodva. Malcsiner Pétert, az E-Group Hungary Rt. marketingigazgatóját, aki 1995 óta nemzetközi területeken foglalkozik az új gazdaság és a marketing viszonyával, az on-line marketing törvényszerűségeiről kérdeztük.
Kábelmentesítés - A világot meghódító Bluetooth
Ha estek már hasra az irodájukban vagy otthon a különböző elektronikus eszközöket összekötő kábelekben, bizonyára könnyen el tudják képzelni egy kisméretű, kábelek nélküli hálózati rendszer előnyeit. Ennek az igénynek a kielégítésére hívta életre az Ericsson a Bluetooth névre keresztelt technológiát.
Szereplők és várakozások - Az ár jelentős tényező lesz
A távbeszélő-szolgáltatás nyújtására kötött koncessziós szerződésekben foglalt kizárólagos jogok 2001 végén - illetve egy-két esetben 2002. november elsején - lejárnak, s a teljes hírközlési piacra kiterjedhet az egyes területeken már megindult verseny. Az előrejelzések szerint a liberalizációval a nemzetgazdaság és ma fogyasztók is nyernek. A szolgáltatók pedig… Majd a piac dönt.
Assessment Centre
Mit is jelent a manapság oly divatos Assessment Centre kifejezés?
Kóka János az IVSZ élén
Március 12-én tisztújító közgyűlést tartott az Informatikai Vállalkozók Szövetsége, ahol megválasztották a szövetség új elnökét, alelnökeit és elnökségi tagjait.
Másfélszer gyorsabb a Chello kábeles internet
A UPC Magyarország Kft. a változó előfizetői igényekhez igazodva másfélszeresére növelte a chello kábeles internet-szolgáltatás adatforgalmi sebességét. A jelenleg széles körben elérhető leggyorsabb hazai lakossági internetkapcsolatot a szolgáltató változatlan áron, az előfizetési díj emelése nélkül biztosítja ügyfeleinek.
Dotkom cégek divatja - Üzleti modellek nélkül virtuálisan sem megy
Ha azoknak az internetes vállalkozásoknak, amelyeket tavaly az üzleti divat életre hívott, idén nem megy, az azt jelenti, hogy vége a dotkom világnak? Nem, természetesen nem azt jelenti. Azt azonban igen, hogy a most és a jövőben megalakuló dotkom cégeknek alapvetően más szabályok szerint kell működniük, mint a korábbiaknak.
Jópofa reklámok helyett a jövő a marketingtudomány
Sergio Zyman, a Coca-Cola volt alelnökének a neve fogalom a marketing világában. Szakterületén a legismertebb és legelismertebbek közé tartozik, és nem csak azért, mert sikerrel tudta átültetni a marketing alapelveit a gyakorlatba, hanem mert kritikus látásmódjával újradefiniálta a piac megismerésének és befolyásolásának a feladatkörét és célját. A Piac és Profit a marketing reneszánszáról, valamint az Internet adta újfajta lehetőségekről kérdezte őt.
Szünetelt a T-Online
Csütörtök délelőtt egy hálózati eszköz hibája miatt mintegy egy órára leállt a T-Online Magyarország szerverközpontja, az Adatpark. A rendszer azóta helyreállt és ismét hibátlanul működik.
Informatikai fék a műtárgytolvajlásnak
A brit műtárgykereső adattárat stílusosan a New Scotland Yard rendőrtisztje mutatta be Budapesten, nem titkolva, a nyilvántartás hasznos lehet számunkra is.
Országos djuice Quad Riding Dunavarsányban
Szeptember végén újra összejönnek a sztárok és a profi versenyzők egy napra Dunavarsányban. A Pannon GSM és a djuice által támogatott versenysorozat zárásaként még egyszer együtt lesz a csapat: Klausmann Viktor, Geszler Dorottya, Katus Atilla és Szentgyörgyi Rómeó is ott lesz a rajtvonalnál.
Kovács Zoltán az Európai Digitális Technológiaipari Szövetség elnökségében
A hazai IKT szektor érdekeit a legnagyobb európai infokommunikációs szervezet döntéshozó szervén, az EICTA elnökségén keresztül képviselheti az IVSZ.
Zene mindenhol a Pannon GSM-től
A letölthető tartalmakon túl kézzel fogható ajándékokkal is kedveskedik a Pannon GSM azon ügyfeleinek, akik szeptember 8. és 30. között részt vesznek a Pannon GSM megújult zenei szolgáltatásával kapcsolatos kvízjátékon.
Hogyan segít a Balanced Scorecard?
Kiegyensúlyozott mutatószámrendszer, amely a vállalati stratégia céljait mutatókká és célértékekké fordítja le. Ezt mutatják be cégvezetőknek egy tanácskozáson.
A KKV-k a fő tolvajok?
Magyarországon 2%-kal, 44%-ra nőtt az illegális szoftverhasználat, mely a kelet-közép európai régióban a szoftverillegalitás arány legnagyobb mértékű romlását jelenti.
Holnaptól indul a földhivatali változásfigyelő
Szeptember 15-étől új szolgáltatást indít be az agrártárca a földhivataloknál. Lényege, hogy éves díj ellenében e-mailen értesítést küld a hivatal, ha a szolgáltatást megrendelő ingatlanának tulajdoni lapjára bejegyzési kérelem érkezik.
HP kéziszámítógépek a Pannon GSM-től
A kategóriában, árban és műszaki paraméterekben is kiváló kommunikációs eszközhöz a mobilszolgáltatók közül kizárólag a Pannon GSM üzleteiben juthatunk hozzá szeptember közepétől.
Magyarország közel fele mobil szélessávon
A Pannon GSM koncentrált fejlesztéseinek köszönhetően immár Magyarország lakosságának közel fele élvezheti a mobil szélessáv által kínált nagy sávszélességet, s az ezáltal lehetővé vált új szolgáltatásokat. Az elérhető tartalmak és üzleti alkalmazások kínálata folyamatosan bővül.
Az IVSZ véleményvezér szerepet akar
Hiányzik az ágazattal kapcsolatos konkrét kormányzati elképzelés - jelentette ki az IVSZ elnöke, ugyanakkor a gazdasági miniszter pedig az ország versenyképességében meghatározó informatikára hivatkozott.
Apple-zene
Tetszőleges kulcsszavak alapján történő keresést tesz lehetővé a saját zenei gyűjteményben, de akár az iTunes zeneboltban is - kínálja az Apple új fejlesztését.
Dömölki Bálint köszöntése
Az informatika nagy öregjei köszöntik az informatika nagy öregjét, Dömölki Bálintot. A 70 éves tudós tiszteletére szakmai előadásokkal készítenek pillanatfelvételt közös szakmai életünkről.
Magyar vezetőt kap a Bull-projekt
Az ABIT Kft. ügyvezető igazgatója, Ancsin Zoltán vezeti a Bull nevében azt a projektet, amelyet az amerikai informatikai cég török leányvállalata nyert el.
Újra él a 1749-es segélyvonal!
Szeptember 12-én 0 órától szeptember 30-án 24 óráig a Pannon GSM és a T-Mobile közös 1749-es segélyvonalán hívásonként, illetve SMS-ben is 200 forinttal támogathatják a segíteni szándékozók a székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait. Az adományokat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el a rászorulókhoz.
Neumann-díjból adomány
Közösen adományozott öt, teljesen felszerelt HP asztali számítógépet egy szegedi általános iskolának Kovács Zoltán, a kirowski vezérigazgatója.
Példakép díjak harmadszor
Községi polgármester, korai fejlesztő gyógypedagógus és barlangi terápiás csoport vezetője kapták a harmadszor odaítélt Példakép Díjakat,
Utazási irodai ügyviteli rendszer a YToN-tól
Az YToN internet Kft. és a Galor Systems and Software Development Ltd. között szeptember 5-én aláírt exkluzív disztribútori megállapodás értelmében hamarosan Magyarországon is elérhető lesz az izraeli székhelyű szoftver és rendszerfejlesztő cég világszerte ismert, 20 országban, több mint 500 iroda által használt utazási irodai ügyviteli rendszere, a GILBOA.
A Pannon GSM támogatásával alakult meg a Mobil Innovációs Központ
2005. szeptember 8-án kezdi meg működését az a Mobil Innovációs Központ, amely nemzetközi jelentőségű szerepet hivatott vállalni a jövő vezeték nélküli távközlési megoldásainak kutatásában és fejlesztésében. Az állami támogatással, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatán keresztül, tizenhét tagú konzorcium által létrehozott központ egyik alapító tagja a Pannon GSM, a mobil szélessávú kommunikáció hazai úttörője.
Dél-alföldi e-önkormányzat 328 millióból
Az Albacomp Rt.-t bízta meg a hódmezővásárhelyi önkormányzat a helyhatóság e-önkormányzati portálja létrehozásával.
Fertőző csodaszerek kémprogramokkal
A leghiszékenyebb levélszemét-fogyasztók még az életet örökre megváltoztató varázsérméket is boldogan vásárolhatnak. Az ajánlott csodaszerek csak annyiban nem hatástalanok, hogy az e-mailek megnyitásával a számítógépet könnyen rosszindulatú kódok fertőzhetik meg.
Epicor: új portálstratégia
Az Epicor célzott ágazatspecifikus tartalmakra vonatkozó szakértelmével és a SharePoint Portal Server 2003 bővíthető portál-keretrendszerével az Epicor Portal egyetlen központi, biztonságos elérési pontból szolgáltatott gazdag funkcionalitású információforrássá válhat.
Elektronizálódik a cégbíróság
Az ügyvédek nem kényszerülnek személyes ügyintézésre, a cégbíróságoknak nem kell elektronikus irattá átalakítani a benyújtott anyagokat, s eltűnik a postai ügyintézés java is. A többi között ez várható az elektronikus cégeljárástól, mellyel már élhetnek az rt.-k és kft-k.
12 havi ajándék feltöltés új Pannon Praktikum ügyfeleknek
A szeptember 5. és október 30. között vásárolt készülék nélküli Pannon Praktikum előfizetések egyenlegén összesen akár bruttó tízezer forintot ír jóvá a Pannon GSM. A szolgáltató aktívan telefonáló ügyfeleire szabott promóció keretében nyújtott ingyenes beszélgetési idő 1 év alatt a négy és fél órát is elérheti.
Teret nyernek az online vegyeskereskedések
Megközelítheti a 18 milliárd forintot az interneten keresztül értékesítő kiskereskedelmi boltok forgalma - állítják az Internet-gazdaságról szóló felmérés készítői.
Haszonélvező a meteorológia
A pontosabb légkörmodellek növelik az időjárás-előrejelzések megbízhatóságát - közölték a nagy kapacitású GDG rendszer számítási erőforrásainak alkalmazására utalva a grid technológia szolgáltatásában érdekelt econet.hu Rt.-nél.
Direktmarketing önköszöntővel
Direkt-maillel ünnepelte saját születésnapját Magyarország első online direktmarketing rendszer, mely napi 1,3 millió e-mail címet kezel.
Az outsourcingon jól keres a Nexon
A hazai bérszámfejtés-outsourcing piacának lendületes fejlődésével számol a Nexon, s ezen keresztül az első félévihez hasonló árbevétel bővülésben bízik.
Jön a lopakodó féreg!
A Myfip vírus legújabb változata, a a Myfip.H lopakodó féreg vállalati hálózatokat vett célba és bizalmas dokumentumokat tulajdonít el.
A siker kulcsa az innováció
A Cisco "Innovation 2005 Study" című tanulmánya szerint az üzleti és technológiai vezetők a vállalati siker legfontosabb elemének az innovációt tartják, messze lekörözve a bérekkel és adózással kapcsolatos tényezőket.
Nemzetközi terepen bizonyít a Pannon GSM szakembere
Barta László, a Pannon GSM Kiemelt ügyfelek osztályának vezetője a Pannon GSM tulajdonosa, a Telenor bangladesi leányvállalatnál, a GrameenPhone-nál folytatja pályafutását. A 36 éves szakember feladata Bangladesben a kis- és középvállalati értékesítési szervezetet kialakítása lesz.