Infokom


Prózai adókörnyezetben

Prózai adókörnyezetben 

Kihasználva a XXI. század környezet- és pénztárcabarát lehetőségeit, néhány ifjú költő pdf formátumban, e-mailben kezdte el terjeszteni alkotásait. Az "Első Kötet Műhely" megtalálta az adóhatóság-barát elszámolási módot is verseik olvasóival.

Ajándék SMS-ek a Pannon GSM-től 

A Pannon GSM 2005. május 16-tól a Pannon 50-1000 tarifacsomagjaihoz újra kínálja SMS80 szolgáltatását új előfizetők számára, akiknek ráadásul az első három hónapon keresztül ingyen nyújtja a kedvezményt, azaz összesen 240 darab ajándék SMS-sel köszönti őket hálózatában.

Pünkösdi vitorlásverseny a Pannon GSM-mel 

A balatoni vitorlázás egyik legnagyobb rendezvénye a hagyományos, pünkösdkor megrendezett TVSK- Pannon GSM regatta. A május 14.-16. közötti rendezvényen - melynek a Pannon GSM immár harmadszor főszponzora - a hazai nagyhajós vitorlázók szinte teljes mezőnye részt vesz.
Gépromboló indulatoktól tart az IVSZ-elnök

Gépromboló indulatoktól tart az IVSZ-elnök 

Éppen az elektronikus információtovábbítás alkalmazása zárhatta volna ki a problémát - állítja az IVSZ az érettségi tételek miatt kialakult botrány okán.
Valahol még számítógép sincs

Valahol még számítógép sincs 

A legalább 5 főt foglalkozató cégekről átlagosan elmondható, hogy 90%-uk használ számítógépet. Az arány az előző, 2004 októberében felméréshez képest alig változot.

Zenetár a mobilban 

A Pannon GSM előfizetők több tízezer dal közül válogathatnak s ezeknek bármelyikét alig néhány perc alatt örökre magukénak tudhatják a májusban útjára indult Pannon Zene szolgáltatásnak köszönhetően. A jogdíjas, korlátlan személyes felhasználást engedélyező zenei tartalomszolgáltatás új alapokra helyezi a mobil szórakoztatást, és érdekes alternatívát teremt a hordozható lejátszókkal szemben.
Iskola nélkül nincs távmunka

Iskola nélkül nincs távmunka 

Elérendő, hogy az Európai Unióban is elfogadott digitális alapműveltségi diploma Magyarországon is valós legyen - szorgalmazta Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke, az MSZP országgyűlési képviselője előadásában.

Nem engedte választani ügyfeleit 

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala Soproni Igazgatósága 13 millió forintos bírsággal sújtotta a Hungarotel Rt.-t, mivel piacfelügyeleti eljárásban megállapította, hogy a szolgáltató nem biztosítja a jogszabályban foglaltaknak megfelelően a közvetítőválasztást.

Nemzeti Sport a PannonW@P-on 

A magyar sportrajongók elsődleges hazai hírforrása, a Nemzeti Sport 2005 májusától a Pannon GSM WAP portálján, a PannonW@P-on is olvasható. A napilap wapra optimalizált hírei színes, illusztrált formában jelennek meg a Pannon GSM előfizetők telefonján.
25 millió digitális kamera

25 millió digitális kamera 

A Canon megerősítette vezető helyzetét 2004-ben, az egész nyugat-európai digitális fényképezőgép piac több mint 25 millió eladott egységéből 16,8% részesedést mondhat magáénak

Példakép Díjak másodszor 

A Pannon GSM Példakép Alapítvány kuratóriuma második alkalommal adta át a Példakép Díjakat s a velük járó egy-egymillió forintot az ország minden részéből érkezett jelölések alapján kiválasztott példaképeknek.

Kevesebb vezetékes 

Idén márciusban a bekapcsolt vezetékes fővonalak száma a február végihez képest több mint 13 ezerrel csökkent, ezzel 3 521 493 darabra esett vissza az állomány - közölte a nemzeti Hírközlési Hatóság hétfőn.

Üzleti problémák megoldása 

A harmadik alkalommal megrendezett Microsoft Üzleti Megoldások Konferencia célja, hogy gyakorlati példákon keresztül nyújtson átfogó képet a hazai közép- és nagyvállalati vezetőknek, az üzleti problémák megoldását segítő informatikai alkalmazásokról.

Nemzetközi HR rendszer a Pannon GSM-mel 

Országokon, sőt, földrészeken átívelő, közös emberierőforrás-gazdálkodási rendszert készül bevezetni a világ egyik vezető távközlési óriása, a Telenor-csoport. A Global HR System Project elnevezésű fejlesztés gyakorlati kialakítására a csoport magyar tagjánál, a Pannon GSM-nél kerül sor, azaz itt, a magyar cég szakemberivel együttműködve alakítják ki és helyezik üzembe azt a rendszert, amelyet később a teljes cégcsoportra kiterjesztenek.

Jön az Apple tigrise 

Az Apple legújabb Mac OS X operációs rendszere, a Tiger több mint 200 új szolgáltatást és fejlesztést tartalmaz - így az új Spotlight keresőt, a Dashboard kiegészítőket és egy új iChat programot.

24 órás ügyfélszolgálat: hagyjon üzenetet! 

Sok a szolgáltatásokkal kapcsolatos be nem váltott ígéret, a szolgáltatók gyakran nem jelzik a díjcsomagoknál, hogy a számlázás perc- vagy másodperc alapú-e, a készülékek tudása és szolgáltatásai pedig messze meghaladják az átlagfelhasználók igényeit.

Feltörték a Piac és Profit szerverét 

A tegnapi nap folyamán támadás érte a Piac és Profit Kiadó Kft. webszerverét, mely az extraprofit.network oldalainak egészét (Piac és Profit, GSM Portál, Életforma, Autóstílus, Mozinet) érintette. Adatvesztés nem történt.

Veszélyes átállás 

A távközlési verseny - a piaci liberalizáció eredményeképpen - már ténylegesen is érzékelhető, a telefontársaságok megpróbálják minél inkább a vevők igényeihez igazítani kínálatukat. Főleg a céges ügyfelekért vetélkednek egymással a szolgáltatók, s úgy tűnik, hogy a lakossági piacon már évek óta folyó mobil-vezetékes párharc most begyűrűzött a vállalati szektorba is.

Újra él a 1749-es segélyvonal! 

Április 27-én 0 órától május 15-én 24 óráig a Matáv, a Pannon GSM és a T-Mobile közös 1749-es segélyvonalán hívásonként - mobiltelefon esetében emellett SMS-ben is - 200 forinttal támogathatják a segíteni szándékozók a mátravidéki természetei katasztrófa károsultjait. Az adományokat a Magyar Vöröskereszt gyorssegélyként juttatja el a rászorulókhoz.

Egyesületben az elektronikus kereskedők 

Egyesületet alakítottak az elektronikus kereskedelem cégei. Elnökük Bőgel György lett.

A Pannon átjátszóállomással segít 

A Pannon GSM 2005. április 21-én ideiglenes GSM átjátszóállomást telepített az esőzésektől sújtott Mátrakeresztes körzetében, hogy a fennakadásoktól mentes kommunikáció biztosításával segítse a mentést végzők munkáját.

Mezőfalva kapta a 6000. pontot 

A Közháló egy az egész országot behálózó informatikai alapközmű, amely néhány éven belül valamennyi, a kormányzati informatikába nem tartozó helyi közigazgatási szerv, közintézmény, iskola, valamint a közfeladatokat ellátó egyéb szervezet, továbbá a civil szervezetek számára biztosítja a szélessávú hozzáférést a világhálóhoz.

Legyen Ön is Milliomos a PannonW@P-on 

A Pannon GSM ügyfelei mostantól bárhol, bármikor próbára tehetik műveltségüket és szerencséjüket a Legyen Ön is Milliomos! tökéletesen élethű, Java alapú változatával. A legjobb eredményeket a PannonW@P-on található ponttáblázatban rögzíthetik a játékosok.

4 millió snookerező egy magyar oldalon 

A Snooker VB első napjai alatt 98,600 internetező regisztrált a Solware Kft. által üzemeltetett www.flyordie.com weboldalon, hogy a világ egyik legjobb online snookerét játssza. A tisztán magyar tulajdonban lévő Solware regisztrált felhasználóinak száma így elérte a 4 milliót.

Számítástechnika-történet Pécsett 

Jedlik Ányos "rezgéskészüléke", Kozma László első jelfogós számítógépének vezérlő- asztala is látható Pécsett a 30-án nyíló Mérföldkövek a számítástechnikában című kiállításon.

Hatvanezren vitték magukkal 

Az Elektronikus Hírközlési Törvény tavaly év eleji hatályba lépése óta mintegy 60.000 telefonszámot hordoztak el az előfizetők régebbi szolgáltatójuktól. Több, mint 60 százalékuk a Pantelhez ment át.

Checkmark minősítés a VirusBuster-nek 

A VirusBuster MailShield for SMTP 2005-ben ismét - immár negyedszer - megszerezte a Checkmark Anti-Virus Level One minősítést a független West Coast Labs szervezet tesztjén. A minősítést azok a vírusvédelmi megoldások kapják meg, amelyek 100%-os arányt érnek el a vadon terjedő vírusok felismerésében.

Újabb kampány a legális szoftverekért 

Bár az elmúlt évek eredményei azt mutatják, hogy az illegális szoftverfelhasználás hazánkban tovább csökken, a legutolsó 2003-as adatok szerinti 42 százalékos arány még messze van attól, amelyet Magyarországnak célul kellene kitűznie.

VirusBuster új megoldásai Windows-ra 

A VirusBuster most megjelent termékei megújult felhasználói felülettel, új funkciókkal és továbbfejlesztett víruskereső motorral biztosítanak hatékonyabb védelmet a Windows operációs rendszerrel ellátott gépeken és hálózatokon.

II. Integrity Szoftver Fejlesztői Fesztivál 

Egy technológia, egy megoldás eredményes piaci elterjesztéséhez ugyanis kulcsfontosságú, hogy a lehető legtöbb alkalmazás álljon a felhasználók rendelkezésére. Ezt felismerve döntött úgy a HP, hogy a tavalyi nagysikerű rendezvényt folytatva idén is egy fesztivál jellegű rendezvény keretében ad újabb lendületet a hazai szoftverfejlesztők HP Integrity szerverekre történő portolásának

Felére csökkenthető a tarifa 

A Pannon Praktikum tarifacsomaggal rendelkező Pannon GSM ügyfelek is igénybe vehetik mostantól a PáratlanSzám szolgáltatást. E szolgáltatással az ügyfelek minden időszakban fél áron beszélhetnek egy választott Pannonos vagy belföldi vezetékes hívószámmal, vagyis a megtakarítás még inkább kézzel fogható: az egységes percdíj felébe, azaz csupán 18 forintba kerül a PáratlanSzám hívása.

A mobilvilág egy éve 

2004 mobilvilága két átfogó, nemzetközi trenddel jellemezhető: a mobiltelefon megindult az univerzális tranzakciós eszközzé válás útján, miközben fejlődése egyre jobban hasonlít az Internetére. Emellett három, nagy horderejű folyamat emelhető még ki: a különböző hálózatok között meginduló konvergencia, a fejlett piacok adat-intenzív növekedésének megindulása, valamint azoknak az országoknak és régióknak az egyre növekvő száma, ahol a mobilkommunikációra, mint a gazdasági növekedés kulcsfontosságú alkotóelemére tekintenek.

Ügynöklista, erotika, DVD 

A negyedév első felében a Cunami volt a legkeresettebb, majd következett húsvét időszaka illetve az ügynöklista. A TOP 10 szóra leadott találatok közül már 53%-ot képviselnek az egyéb tartalmak az erotikus témájú szavakkal szemben.

Minden második harminc alatti férfi 

Az internet-felhasználó magyarok 59 százaléka férfi, 55 százaléka pedig 30 év alatti. Azok körében, akik napi rendszerességgel használják a világhálót, még erőteljesebben érvényesül a férfias jelleg: 65 százalék a férfiak aránya, és a napi használók több mint fele a fővárosban él.

Mobil turizmus 

A hosszúra nyúlt tél után eljött a tavasz, és vele a kirándulások, túrák, országjárások ideje. Hazánk tájainak felfedezése során továbbra is bízvást támaszkodhatunk a Pannon GSM-re: a PannonW@P Utazás menüpontja idén az eddigieknél is több hasznos információval szolgál a mobillal utazóknak.

Jégkorong VB a PannonW@P-on 

A Pannon GSM a magyar jégkorong-válogatott főtámogatójaként folyamatosan nyomon követi a debreceni világverseny állását, és - az aktuális hírektől kezdve a csapatokról készült letölthető háttérképekig - átfogó tartalomszolgáltatást nyújt előfizetőinek.

Tovább vásárol a Freesoft 

A FreeSoft Rt. stratégiájának megfelelően újabb akvizíciót hajtott végre. 2005. március 21-én 239 millió forintért megvásárolta az Axis Számítástechnikai Kft. üzletrészeinek 100 százalékát.

Az e-Egészség beleszólni készül 

Költség-hatékony egészségügyet csak komoly infokommunikációs technológiák rendszer-szintű használatával lehet létrehozni és működtetni - állítja az Informatikai Vállalkozások Szövetség e-Egészség munkacsoportja.

Több százan neteztek a szélessávú hétvégén 

A rendezvény megszervezésével a minisztérium célja az volt, hogy alkalmat és lehetőséget teremtsen a fiataloknak és felnőtteknek a szélessávú internettel való ismerkedésre a szélessáv nyújtotta előnyök bemutatásával.

Mobil közigazgatási könyv 

A Budaörsi Önkormányzat, az Akadémiai Kiadó és a Pannon GSM mutatta be a nyilvánosságnak azt a felsőoktatási tankönyvet, amely a világon az elsők között foglalkozik részletesen a mobil távközlés közigazgatási ügyintézésben való felhasználásának lehetőségeivel. A Pest megyei város nem pusztán helyszínt ad az eseménynek: a szakkönyvet összeállító Budapesti Corvinus Egyetemmel közös kísérlet keretében Magyarországon először valósul meg itt a mobil ügyintézés lehetősége.

Bővülő Példakép Alapítvány 

A Pannon GSM Példakép Alapítvány létrehozója, a Pannon GSM két újabb jeles személyiséget kért fel arra, hogy vegyenek részt az értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutató honfitársainkat díjazó szervezet kuratóriumának munkájában.

Újra formatálhatjuk telefonunkat 

A kártevőt nem lehet eltávolítani, csak a telefon újra formatálásával, amely során viszont a tulajdonos minden telefonban tárolt adata elveszik.

Pannon GSM - Netspira együttműködés 

A Pannon GSM bejelentette, hogy a NetSpira Networks megoldásával alakítja ki mobil adatátviteli szolgáltatásainak új, tartalomalapú elszámolási rendszerét.

Pannon mobil szélessáv már vidéken is 

A Pannon GSM mobil szélessávú hálózata március végétől Budapest egész területén elérhető a felhasználók számára. A hagyományos GSM rendszernél jelentősen nagyobb adatátviteli sebességet, és ennek köszönhetően innovatív szolgáltatások egyre bővülő sorát biztosító rendszer kiépítését most a vidéki nagyvárosokban és a Balaton környékén folytatja a mobilszolgáltató.

Újabb féreg rágja a mobilt! 

A Mabir.A-val fertőzött telefonok a Bluetoothon keresztül elérhető összes készülékekre fertőzött fájlokat küldenek, illetve minden beérkező SMS-re és MMS-re automatikusan fertőzött MMS-sel válaszolnak.

Telefon és internet kis- és középvállalatoknak 

A "PanTel Koktél" elnevezésű akciós kínálat telefonszolgáltatást, szélessávú internethozzáférést és ezek megrendelése esetén díjmentes honlapkészítést tartalmaz. A szolgáltató a piacon jelenleg elérhető egyik legjobb tarifát adja az akció során leszerződő új ügyfelei részére,

Vadonatúj készülékek és megoldások UMTS-hálózatra 

Az idei cannes-i 3GSM világkongresszuson az amerikai gyártó számos vadonatúj UMTS készülékkel és megoldással rukkolt elő.

Vállalatirányítási rendszer egy cégautó árának feléért 

Egyre nagyobb igény mutatkozik a nagyvállalati rendszerekhez hasonló átgondoltsággal tervezett, ám kisebb vállalati méretre optimalizált, integrált vállalatirányítási megoldások iránt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik

Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik 

Hol akad el az AI a magyar cégeknél?

Klímablog

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik 

Rendkívül súlyos, az egész EU-t érintő aszályhelyzet alakult ki, amely hazánk termésmennyiségére és minőségére is hatással van.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo