Nem engedte választani ügyfeleit

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala Soproni Igazgatósága 13 millió forintos bírsággal sújtotta a Hungarotel Rt.-t, mivel piacfelügyeleti eljárásban megállapította, hogy a szolgáltató nem biztosítja a jogszabályban foglaltaknak megfelelően a közvetítőválasztást.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A közvetítőválasztás a fogyasztó számára lehetővé teszi, hogy saját telefonálási szokásainak ismeretében eldöntse, mely hívásokra milyen szolgáltatót vesz igénybe.

Az NHH 2004. augusztusában kötelezte a szolgáltatatót az ÁSzF megváltoztatására, amit az meg is tett, a most megismételt piacfelügyeleti eljárás során azonban kiderült, hogy a Hungarotel továbbra is korlátozza a közvetítőválasztást és ezzel megsérti az Eht.-ban foglalt tisztességes és hatékony verseny fenntartásának alapelvét.

A Hungarotel Rt. díjstruktúrájában a közvetítőválasztás igénybevételére jogosító általános előfizetés havidíja 4500 Ft, az egyetemes csomag díja 5000 Ft, az előfizetők nagy többsége által igénybe vett 1. számú díjcsomagé 2313 Ft, míg a 2. számú díjcsomagé 1438 Ft. A fentiekből látható, hogy ahhoz, hogy a 2. számú díjcsomagot igénybe vevő előfizető jogosulttá váljon közvetítő szolgáltatót választani, át kell térnie egy olyan csomagra, amely több mint háromszor drágább, mint a korábban igénybe vett csomag.

A közvetítőválasztás igénybevételével a forgalmi díjak különbözetén nyert összeg - az e csoportra a Hungarotel Rt. nyilatkozata szerint jellemző fogyasztói szokások megtartása mellett - lényegesen kevesebb, mint a hozzáférésért fizetett magasabb díjból fakadó veszteség, így az előfizetőknek nem éri meg csomagot váltani.

A Hungarotel Rt. tehát azzal korlátozza a közvetítőválasztást, hogy azt meghatározott csomagokban engedi meg igénybe venni, és a csomagok árát - ismerve a felhasználói szokásokat - úgy határozta meg, hogy az ne jelentsen valós alternatívát az előfizetők számára.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo