Újabb vámokon töri a fejét Trump

Az amerikai elnök arról beszélt, hogy 25 százalék körüli vámot tervez kivetni az autók, a chipek és a gyógyszeripari termékek importjára. Az autóipar esetén április 2-án várható a bejelentés Trump elmondása szerint, amivel visszavágna az amerikai autóexportot sújtó terhekre.

Az EU 10 százalékos vámot alkalmaz a gépjárművek behozatalára, ez az USA-ban jelenleg mindössze 2,5 százalék.

Trump beleszeretett vámterveibe
Trump beleszeretett vámterveibe
Fotó: Depositphotos
Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke a napokban Washingtonban találkozik amerikai kollégáival – Howard Lutnick kereskedelmi miniszterrel és Kevin Hassett-tel, a Nemzeti Gazdasági Tanács igazgatójával –, hogy megvitassák a Trump által kilátásba helyezett vámokat.

A gyógyszerekre és chipekre vonatkozó vámokkal kapcsolatban az elnök úgy fogalmazott, hogy eleinte 25 százalék vagy annál magasabb lenne, és egy év alatt jelentősen emelkedhet.

A bevezetésre azonban nem közölt konkrét időpontot, és azt mondta, hogy időt akar biztosítani a gyógyszer- és chipgyártóknak, hogy amerikai gyárakat hozzanak létre a vámok elkerülése érdekében. (Erstemarket)

Véleményvezér

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 
Megéri majd átmenni vásárolni: olyan bolt nyílik Szlovákiában, amilyen Magyarországon nincs

Megéri majd átmenni vásárolni: olyan bolt nyílik Szlovákiában, amilyen Magyarországon nincs 

Komoly vetélytársat kapnak a diszkontláncok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo