Újraindul egy termék magyarországi gyártása

Újraindul Magyarországon az üveggyapotgyártás: a Masterplast csoport és a lengyel Selena FM stratégiai együttműködésében megépült szerencsi hőszigetelőanyag-gyárban elkészültek az első próbatermékek – közölte a Masterplast Nyrt.

A vállalatok tájékoztatása szerint az üzemszerű üveggyapot-gyártás a terveknek megfelelően 2025 harmadik negyedévében kezdődhet meg a több mint 47,5 millió eurós beruházás eredményeként.

Magyarország utolsó üveggyapotgyára 2009 márciusában zárta be kapuit Salgótarjánban.

A Masterplast 2023 elején vásárolta meg az akkor még kezdetleges állapotban lévő fejlesztési projektet, amihez 50 százalékos részaránnyal, társtulajdonosként csatlakozott a lengyel Selena. Az üzlettársak mára üzemkész gyártókapacitást hoztak létre a Pimco Kft. nevű közös leányvállalat égisze alatt Szerencs városában.

A létesítmény évi 19 ezer tonna termelési kapacitással bír és több mint 100 főt foglalkoztat. A beruházást a magyar állam 5,645 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette, a HIPA – Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. programján keresztül. A hazai igények kiszolgálásán túl exportpotenciállal is bír az üzem. 

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2024-es árbevétele 136 millió euró volt.

(MTI) 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo