Drágul az élet Európában

Júniusban az elemzők által vártnak megfelelően emelkedett az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.

Az euróövezet éves inflációs rátája júniusban az elemzői várakozásokkal összhangban 2,0 százalékra emelkedett a májusi 1,9 százalékról az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) alapján.

Egy évvel korábban, 2024 júniusában 2,5 százalék volt az euróövezeti fogyasztói árindex éves emelkedésének mértéke.

Az előző hónaphoz mérve 0,3 százalékkal emelkedtek az árak júniusban a májusi stagnálás után.

Az Eurostat közleménye szerint az előzetes adatok alapján az energiaárak 2,7 százalékkal csökkentek tavaly júniussal összevetve, miután májusban 3,6 százalékos éves visszaesést mértek.

Júniusban éves szinten a szolgáltatások ára nőtt a legjobban, 3,3 százalékkal a májusi 3,2 százalékot követően. Az élelmiszerek, az alkohol és dohánytermékek árnövekedése 3,1 százalékra lassult az előző havi 3,2 százalékról, a nem energetikai ipari termékek éves áremelkedésének mértéke pedig az előző havi 0,6 százalékról 0,5 százalékra mérséklődött.

Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára nélkül számított éves euróövezeti maginfláció az előző havival azonos, 2,3 százalék volt júniusban.

(MTI) 
 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo