Gazdaság
Versenyképesebbé tesz a bérelt autó?
Az utóbbi időben hazánkban is megfigyelhető az a nyugat-európai trend, miszerint a vállalatok inkább bérlik a céges autókat, mintsem megvásárolják őket.
Gyógyító forintok
Az egészség makrogazdasági tényező - abba befektetni kimutatható haszonnal jár. A többi között ezt bizonygatták egy tanácskozáson.
A kutatók megehetik, amit főztek
Az innovációs törvény módosításával a kutatóhelyek válnak a szellemi tulajdon tényleges jogosultjaivá. Jöhetnek a spin-off cégek.
A tőzsde együtt mozog Putyinnal
Hosszas huzavona után a küldöttek kérésére Putyin "elvállalta" az Egységes Oroszország listájának vezetését a következő választásokon, és leszögezte, hogy a miniszterelnöki székből fogja irányítani az országot.
Nem lesz olcsón dzsip az APEH-tól
A parlament elé benyújtott adómódosítási javaslatok között szerepel az elektronikus árverés lehetőségének megteremtése is, aminek célja a szervezett csoportok eddigi, bevételcsökkentő manipulatív működésének megszüntetése - ismertette Budai Bernadett kormányszóvivő kedden, az APEH árverési csarnokába kihelyezett kormányszóvivői sajtótájékoztatón Budapesten.
Mitől félnek a legjobban a cégek?
Az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra-indexe szeptemberben 93,4 százalék, az utóbbi három hónapban érdemben nem változott - közölte a gazdaságkutató intézet.
Amerikai célpont lett Magyarország!
Az amerikai turisták újabban az eurót használó országok helyett inkább a kelet-európai térséget keresik fel, mert az utóbbi időben jelentősen erősödött az euró a dollárhoz képest, tette közzé elemzését kedden Washingtonban az amerikai AAA idegenforgalmi szövetség.
Felesleges lazítani az ingatlanszabályokon?
Az ingatlankereskedelem szabályainak lazítása nem vezet sem alacsonyabb költségekhez, sem jobb szolgáltatáshoz - derült ki a Harvard Egyetem professzora, Peter L. Murray tanulmányából.
Mi lesz veled, magyar búza?
Az utóbbi években egyre komolyabb károkat okoz az aszály, a kalászosoknál 20-30 százalékos, a kukoricánál még ennél is jelentősebb a terméskiesés - közölte Matuz János, a szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. ügyvezető igazgatója kedden, a csongrádi megyeszékhelyen.
Építkezne? Irány Németország!
Mivel kedvezően alakult a német munkanélküliségi ráta, ezért több magyar építőmunkás vállalhat munkát Európa legnépesebb országában.
Tojásevésben nagyok vagyunk
Magyarország az egy főre jutó tojásfogyasztás szempontjából a világ élvonalába tartozik, az éves fogyasztás fejenként átlagosan 300 darab körül mozog - tájékoztatta az MTI-t Földi Péter, a Baromfi Terméktanács (BTT) titkára Budapesten, a tojás világnapja alkalmából rendezett sajtóbeszélgetésen.
IPOSZ: Legyen könnyebb a pályázás!
Sok helyen változtatna az uniós pályázati kiírásokon az IPOSZ, több kritériumot eltörölnének, illetve könnyítenék a hitelfelvételt. A körbetartozások ellen fekete-listát javasolnak.
Teret adnak a kézműveseknek
A hagyományos iparágak és a turizmus egymásra találását is szolgálja az iparkamara meghirdetett pályázata. Kézművesek jelentkezését várják.
Jogos az áremelkedés
Az agrártermelők a megélhetés biztosítása miatt kénytelenek emelni az árakat. A megújuló energia felhasználás is szerepet játszik ebben.
Megint hírbe hozták a fővárost
Az idén is elindul a Budapest Winter Invasion akció. A fővárost népszerűsítő reklám-hadjárat meghaladja a 100 millió forintot.
Tragédia a munkaerőhiány
Az EU közép-európai államai súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek, mivel munkavállalók ezreit szippantották el a gazdagabb nyugat-európai tagállamok - állítja jelentésében a Világbank.
Milliárdokat spórolunk aprópénz nélkül
Nemzetgazdasági szinten évi három-négy milliárd forintos megtakarítás érhető el az egy és kétforintos pénzérmék bevonásával - ismertette Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
Januártól új adót kell fizetni!
A jövő évtől új adónembe, az úgynevezett erőforrás-fejlesztési hozzájárulásba (efeho) vonnak össze három kis adót. Az ígéret szerint a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulás, valamint az innovációs járulék összevonása nem növeli az adóterheket.
Feketemunkások buktak le két megyében
Egy hét alatt 67 feketemunkás bukott le foglalkoztatási ellenőrzéseken Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Mennyibe kerül a külföldi munkaerő?
Az Apeh közzétette honlapján, hogy az EU-tagállambeli társadalombiztosítási alapok (biztosítók) felé milyen járulékot kell fizetnünk.
Egész évben félárú autópálya matrica
Augusztusban kelt el a legtöbb, motorosok számára kitalált autópálya matrica. Az elképzelés sikeres volt. Jövőre egész évben tervezik az árusítást.
Mit fizetünk októberben az APEH-nek?
Az Apeh ismét közzétette, hogy ebben a hónapban milyen adózási határidőkre kell odafigyelnünk.
Fodor a költségvetés nyertese
Az elmúlt napokban a sajtóban több helyen is tévesen azt a következtetést vonták le a költségvetési adatokból, hogy a környezetvédelmi tárca a jövő évi költségvetés egyik vesztese. Ez valójában éppen fordítva van. - írja a KVVM sajtóközeményében.
Nagyot estek a várakozások
Az Ecostat TOP-100 konjunktúra indexe szeptemberben 95,8 százalék volt, szemben az előző havi 103,4 százalékkal - közölte a gazdaságkutató intézet
Jól járhatnak az erdőtulajdonosok
A napokban a kormány elé kerül az Erdőtörvény módosításának koncepciója. Ez mintegy 250 ezer magán erdőtulajdonost érint. 90-100 milliárd forint támogatást várhatnak.
A magyar nagyon lassú
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint idén a harmadik negyedévben folytatódott a nagyon lassú gazdasági növekedés. Az exportorientált ipar júliusban is gyorsan bővítette termelését, miként folytatódott a belföldi keresletre termelő építőipar és kereskedelem visszaesése is. A kőolaj és a mezőgazdasági termékek növekvő világpiaci ára nehezíti az infláció csökkenését.
"Legalább nem várják meg, hogy betemesse őket az adósság"
Tovább csökkent a cégalapítási kedv Magyarországon, miközben egyre több céget számolnak fel és szüntetnek meg tulajdonosai - derül ki az Opten Informatikai Kft. harmadik negyedéves adataiból.
Mégis jó lenne a Mol és az OMV együtt?
A Templeton Asset Management befektetőház azért támogatja az OMV osztrák és a Mol magyar olajipari konszern egyesülését, mert értékteremtőnek tartja a fúziót, amely az ellátás biztonságának erősítését is szolgálná - közölte Mark Mobius, a cég elnöke szombati bécsi sajtóértekezletén.
Nézze meg, mire költik az adónkat!
A kormány szűk körű ellenőrző testületet hoz létre annak érdekében, hogy a szürke és feketegazdaság kifehérítéséből származó jövedelmek áttekinthetőek legyenek.
Mentsük meg a balatoni turizmust!
A turizmus működésének átalakításáért, modernizálásáért folyó, modell értékű program zárul az év végén a Balatonnál, amelynek részeként a napokban megjelent egy útmutató szakmai kiadvány, és hamarosan indul a turisztikai menedzserek továbbképzése - közölte Nyirádi Ágnes, a Balatoni Integrációs Kht. szakmai projektvezetője.
Újabb fantomcégek alakulnak?
Előkészületlennek tartják a cégtörvény újabb módosítását a cégbírák. Egy olyan törvény újraírásáról van szó, amelynek értelmezésére és alkalmazására alig egy éve volt a szakmának.
Illúzió lenne az egyszerűbb adórendszer?
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint illuzórikus az a törekvés, hogy teljesen egységes, uniformizált adórendszer legyen az Európai Unióban belátható időn belül.
Megúszták az átverős interaktív televíziós játékok
Több az eljárás, de kevesebb a büntetés. Egyelőre. A kiszabott majd hétszázmillió forintos bírság könnyen nőhet az év végéig.
Egyre nehezebb új munkát találni
Bár minimálisan csökkent a munkanélküliek aránya Magyarországon, az uniós átlagtól még mindig el vagyunk maradva.
Nincs szakmája? Segítenek Önnek!
A munkanélküliség megelőzése érdekében hét városban tartanak szakmabemutatókat, illetve pályaválasztási kiállítás-sorozatot októberben.
Büdzsé "alulnézetben"
Több mint egy éve, hogy a konvergenciaprogram "jelen van" a magyar gazdaságban, s immár másodszor készül olyan állami költségvetés, amelyik egyaránt számol a szigorítással, kiigazítással, valamint az államháztartást, a versenyképességet érintő reformokkal. A gazdasági élet szereplői sem tesznek másként: ők is programokat alkotnak, s összhangra törekszenek a gazdaságpolitika szabályaival, céljaival. Hogyan, mennyire sikerül mindez? Erre igyekeztünk választ kapni vállalkozói érdekképviseletektől.
Retteghetnek a feketéző cégek!
Jövőre régiónként 6, tehát összesen 42 építésügyi felügyelő tevékenykedhet, a működésükhöz szükséges összeg szerepel majd a jövő évi költségvetésben - mondta Szaló Péter, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára sajtóbeszélgetésen szerdán.
Csapás érte Magyarországot!
Az ország egész területére vonatkozóan elismerték a nyári aszályt. A száraz időszak nemcsak a kenyér, de a hús drágulását is jelenti.
Régióelső Magyarország
Magyarország 21 helyet előrelépve a 45. helyen szerepel a Világbank által ma publikált, üzleti környezetet vizsgáló Doing Business ranglistán. A jelentés Magyarországot a kelet-európai és közép-ázsiai régió "top reformerei" közé sorolja. Magyarország - az előző évi rangsorral összehasonlítva - megelőzte a régió országai közül Csehországot, Szlovéniát, Bulgáriát és Romániát (Lengyelországnál már a korábbi években is kedvezőbb minősítést kapott).
A befektetők védelméért
Új javaslatot nyújtott be a parlamenthez a pénzügyminiszter, melynek egyik célja, hogy a hazai vállalkozások helyt tudjanak állni az uniós piacon is.
Nem ellenfelek az osztrákok
Amíg korábban egymás elől akarták elszedni a turistákat, addig most együttműködési megállapodást írt alá a nyugat-dunántúli termálfürdőket összefogó Pannon Termál Klaszter és az osztrák Thermenwelt Burgenland.
Jön a közös adóalap?
Nagy támogatottsága van az európai nagy cégek között a közös társasági adóalap létrehozásának. A britek, írek és szlovákok viszont nem örüllnek.
Szemináriummal a mobilitásért
230 város részvételével szeptember 29-ig tart az európai foglalkoztatási napok, melynek keretében több mint ötszáz eseményt tartanak.
Mit akar Gyurcsány a tőzsdével?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter a parlamentben fogadta Szalay-Berzeviczy Attilát, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnökét, hogy egyezessenek a magyar tőkepiac élénkítéséről, és megállapodjanak arról, hogy milyen szerepet tud játszani a BÉT a gazdaság kifehérítésében - közölte a BÉT szerdán.
OMV: Londonon keresztül a Mol-ért
Az OMV osztrák kőolaj- és gázipari vállalat vezetése szerdán és csütörtökön Londonban találkozókat tart a magyar Mol részvényeseivel - közölte egy, az ügyet jól ismerő forrás.
Balaton: sláger volt idén az üdülési csekk
Bár elégedettek az idei szezonnal, a rájuk nehezedő adóterheket még mindig sokallják a balatoni szállodavezetők.
Ezredes lett a Start Plusz
Emléklapot adott át az ezredik Start Plusz kártya tulajdonosának Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter Csepelen annál a cégnél ahol a kártya nyújtotta kedvezménnyel vették fel a gyest követően az anyukát.
Az OMV megeszi a Molt?
Kedd délelőtt felfüggesztették a Mol-papírok kereskedését a budapesti tőzsdén, miután az OMV bejelentette, hogy részvényeként 32 ezer forintért felvásárolná a magyar olajcéget. A Mol menedzsmentje valószínűleg nemet mond és folytatja saját részvény vásárlását, hogy megakadályozza a fúziót. A kormány nem szól bele, bár készül a "lex Mol-ként" megismert törvényjavaslat a stratégiai cégek megvédésére. Minden a részvényeseken múlik...