Újabb ellenőrzésekre számíthatnak a vállalkozások

A nyári idegenforgalmi szezonhoz kapcsolódóan június 30-tól augusztus 25-ig, nyolc héten át nyolc hatóság összehangolt ellenőrzéseket végez az Észak-magyarországi Régió területén - tájékoztatott Tóth István Ferenc, az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának.

A nyári üdülési szezonban az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP), a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, az ÁNTSZ, a rendőrség, a munkavédelmi és munkaügyi felügyelőség összehangolt ellenőrzéssorozatot kezdett, amely szerint az idegenforgalmilag frekventáltabb üdülőhelyeken, a strandok és vízpartok környékén, a jelentősebb rendezvényeken, fesztiválokon és vásárokon várható fokozott hatósági fellépés.

A szóvivő hozzátette: emellett kiemelt feladat a hulladékkereskedők ellenőrzése a színesfémmel kapcsolatos visszaélések felderítése.

Az APEH Operatív egységei fokozottan ellenőrzik a számla- és nyugtaadási kötelezettség betartását, a forgalmazott árucikkek eredetét, a foglalkoztatás szabályszerűségét, illetve a játéktermek működését. A revíziók szervezése során a szakemberek figyelembe vették az üzletek, a szórakozóhelyek és a vendéglátó egységek kibővített nyitvatartási rendjét, és ennek megfelelően hétvégi napokon, illetve az esti órákban is számítani lehet az ellenőrzésre - részletezte Tóth István.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az összehangolt ellenőrzések elsődleges célja a kiemelt forgalmú szezonális időszakban a feketegazdaság visszaszorítása, a fogyasztók védelme, az adóelkerülésből adódó jogosulatlan piaci előnyök letörése, ezáltal a jogkövető magatartást gyakorlók tisztességes versenyének biztosítása.

Az előző akció sikeres volt

Arról is beszámolt, hogy már lezajlott a régió nyolc hatóságának első nyári közös akciója. Szerdán az ónodi országos kirakodóvásárban az APEH adóellenőrei összesen 19 vizsgálatot folytattak le néhány óra leforgása alatt, amelyből tizenhárom irányult nyugta-, számlaadási kötelezettség vizsgálatára, hat pedig az áru eredetének bizonylatoltságára.

A szakemberek több, az adóhatósághoz történő bejelentkezés nélkül, adószám hiányában kiskereskedelmi tevékenységet folytató magánszemélynél tettek megállapítást. Egyiküknél a helyszínen lefolytatott eljárás során 100 ezer forint értékben textíliákat és bőrárut foglaltak le.

Az eredményes revíziók nyomán összességében várhatóan mintegy 1,3 millió forint mulasztási bírságot szabnak ki a hatóságok - fűzte hozzá. (Van már Kánikula-kommandónk is, ami az élelmiszerbiztonságot ellenőrzi.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo